Jókora költségcsökkentést jelentett be a Raiffeisen
A 2016 végéig tervezett 450 millió eurós költségcsökkentés elbocsátásokkal is jár a banknál, hogy azonban ez hány alkalmazottat érinthet, egyelőre nem közölték. A június óta új vezérigazgató, Karl Sevelda által vezetett osztrák bankcsoport már a múlt hónapban jelezte, hogy "fájdalmas" költségcsökkentésre fog sort keríteni, ami elbocsátásokat is jelent majd. Június végén 58 831 főt foglalkoztatott a csoport. A bank költség/bevétel hányada régiós versenytársaihoz képest meglehetősen magasnak mondható, bár az utóbbi időben már csökkent.

A költségcsökkentés mellett a bank újraértékelné termékkínálatát és értékesítési hálózatát is. A bank új, határon útnyúló tevékenységet végző szolgáltatói központokat kíván létrehozni a már működő, tranzakciókért felelős romániai és a hitelkártya szolgáltatásokat koordináló szlovákiai mellett.
2014 és 2016 között összesen 400-450 millió euróval csökkenhet a Raiffeisen költségszintje, ami a 2012-es szint 12-14%-ának felel meg. Ez részben a nominális költségek csökkentése, részben ezek befagyasztása révén valósulhat meg. A cél az, hogy a költségszint ne legyen magasabb a 2012-esnél. További információkat a Raiffeisen november 27-én közzétételre kerülő harmadik negyedéves gyorsjelentésében közölhet.


Több ezer dolgozójától válhat meg a Jaguar Land Rover
Akár 4000 munkahelyet is megszüntethet.
A bankoknak nem kiszállniuk kell a szennyező iparágakból, hanem segíteni az átállást
Pókos Gergely, az OTP Bank Zöld Program Igazgatóságának ügyvezető igazgatója szerint a bankok kulcsszereplői lesznek a klímaátmenetnek.
Kiszivárgott a Roszatom saját menetrendje: még tovább csúszhat Paks II.
Ellentmondásba került az orosz vállalat.
Itt a döntés: így változik a benzin és a dízel ára!
2022 óta nem látott szintre lőtt ki a dízelár.
Megkapta a kegyelemdöfést Von der Leyen alelnöke az új belháborúban
Teljesen elveszíthette politikai súlyát az uniós csúcsvezető.
Rendkívüli adatok érkeztek: néhány részvényen milliárdokat kerestek az amerikai alapítványok
Beértek a korai befektetéseik.
Egyre súlyosabb a helyzet, karnyújtásnyira a 100 dolláros olajár
Nagy drágulással indul a hét.
Rendkívül bizarr képpel jelentkezett Donald Trump
Állítása szerint már több százmilliárd dollárt keresett az Egyesült Államoknak.
Új építésű lakások 5%-os áfakulcsa
Az új lakóingatlanok értékesítésére alkalmazható 5 százalékos áfakulcs 2026. december 31-éig alkalmazandó. Akinek az építési engedélye az év végéig véglegessé válik, és az egy
A kínaiak már nem tudják hová tenni a pénzüket, Peking szeretné, ha gyerekekre költenék
Kína egyik problémája, hogy túl sokat termel, de még talán ennél is nagyobb, hogy túl keveset költ. A nemzeti jövedelem 42 százalékát félreteszik, és ennek... The post A kínaiak már nem tu
Reálértéken rekordon a nyugdíjpénztári megtakarítás - de csak havi 10 ezer forintot ér
Soha nem volt még ennyi pénz egy önkéntes nyugdíjpénztári tag számláján, mint 2026 II. negyedévében: az egy tagra jutó portfólióérték 2 402 635 forint, ami reálértéken nézve is új c
Galbraith Keynes-olvasata
A keynesi közgazdaságtan egyik alapvetése, hogy ha az árak nem tudnak alkalmazkodni, akkor a kibocsátás alkalmazkodik. Különösen fontos a nominális bérek lefelé merevsége. Ha a kereslet vissza
Kihal vagy csak átalakul az értelmiség?
Az értelmiségi lét teret veszít az egész világon. Ez a folyamat a tudás iparrá szervezésével indult meg, a digitalizáció adott neki komoly lendületet. Mi lép a süllyedő Atlantisz helyére:
The Marzetti Company - elemzés
Majdnem felkerült a szeptemberi Top 10-re, és mivel még csak nem is hallottam róla, gondoltam, ránézek.CégismertetőA The Marzetti Company (MZTI) 1896-ban alakult, székhelye az amerikai Ohio állam
Nem a méret a lényeg (feat. Zsiday)
Évadnyitó HOLD After Hours Balásy Zsolttal, Zsiday Viktorral és Szabó Balázzsal. Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, YouTube,&
Közeledik a fiskális Yield Curve Control?
Az amerikai Treasury szeptembertől legalább megduplázza a hosszú lejáratú állampapírok visszavásárlására fordított összeget, miközben a 30 éves hozam közel két évtizedes csúcsra emelked
A pénzügyi dzsungel túlélése: Hogyan navigáljunk a változó piaci környezetben?
Megtárgyaljuk a hosszú távú befektetési stratégiákat, és bemutatjuk, hogy hogyan lehet ezeket az elveket alkalmazni a mostani parketten.
Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa
Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!
Mi lesz, ha az MNB tényleg befejezi a kamatcsökkentést?
Maradhat a kamat 5,5 százalékon.
Tisza-kormány: a piac bizalma még kitart, de ősszel jön az igazi teszt
A költségvetési pálya és az eurótervek hitelessége döntő lehet.
Mi marad a magyar gyümölcsből? Védtelen ültetvények kaphatják a következő csapást
Negatív rekord az idei termés.


