A konzervatív gondolkodás kifizetődő a befektetési piacon
A lakossági megtakarítások valóban szépen nőnek, és ezzel párhuzamosan a privátbanki ügyfélállomány megtakarításai is, ráadásul utóbbiak dinamikusabban.
2015-ben miután a Quaestor-Buda-Cash-Hungária-botrány kirobbant, pesszimisták voltunk a befektetési piaccal kapcsolatban is, de végül nem igazolódott be a félelem.
Az SPB jól zárta a tavalyi évet, és bár volt stagnálás és némi visszaesés is az ügyfélállományban, év végére visszatornáztuk magunkat a korábbi szintre, és rekordárbevétellel zártunk. Ennek ellenére 2015-ben alulteljesítők voltunk a saját állománynövekedésünk tekintetében ahhoz képest, ahogy a torta nőtt a privát banki piacon.
Azt látom, hogy volt egy piaci tisztulás a szektorban, és a kevesebb talpon maradt szereplő piaci pozíciója jobb, ráadásul az alacsony hozamkörnyezet ismételten ezt a piaci szolgáltató szegmenst fogja támogatni.
Számítok még további változásokra, de itt már nem csupán a privátbanki, hanem a pénzügyi szolgáltatói szektorról beszélek, mert nem versenyképesek a betétek, a strukturáltan becsomagolt, nem transzparens banki konstrukciók.
Hogy próbálják kezelni a privátbankok az események hatására bekövetkezett bizalomvesztést?Egységes irány nincs, ki-ki a saját eszközeivel igyekszik kezelni a helyzetet: 2015 elején mi úgy döntöttünk, hogy negyedévente tartunk egy ügyfél-egyezőségi vizsgálatot, és az auditorral együttműködve közzétettük ennek az eredményét. 2016 Január 1-től az ügyfél-egyezőségi vizsgálatot már nem mi végezzük, hanem az összes adatot megküldjük az MNB-nek egy elektronikus felületen, az ügyfelek visszaigazolják a számlaegyenlegüket. Ezzel az MNB lényegében azt vezette be minden hónap fordulónapján, amit mi korábban önállóan elkezdtünk negyedéves időtartammal.
A gyakorlatban is látszik a hatása a brókerbotrányoknak? Vannak például olyan új ügyfeleik, akik konkrétan a Quaestor-csőd hatására érkeztek?
Igen, vannak, sőt olyanok is, akik a Buda-Cash-től, de ügyfélállományokat csoportosan nem vettünk át és nem is fogunk, hiszen más a limitációnk, és valószínűleg az orientációnk is eltérő. Mi privátbanki szolgáltató vagyunk, ami nemcsak azt jelenti, hogy koncentrált vagyonokkal dolgozunk, hanem azt is, hogy következetesen konzervatív befektetési politikát alkalmazunk: nem használunk többszörös tőkeáttételes termékeket, ezáltal az ügyfél kockázatát és az intézményi kockázatokat is kezeljük. Emiatt a társaság stabilitása meglehetősen erős bármelyik olyan szolgáltatóhoz képest, amelyik a magasabb kockázatok irányába megy, akár saját, akár ügyféloldalról. Úgy gondolom, hogy a Quaestor és a Buda-Cash ügyfélállománya is mást keresett.
Magyarországon jelenleg nagyon alacsony a hozamkörnyezet, mit lehet ajánlani az ügyfeleknek? Kifizetődő a konzervatív gondolkodás?
A konzervatív gondolkodás eddig kifizetődő volt, és azt gondolom, hogy ez továbbra is így lesz.
Mi mindig azokkal a termékekkel foglalkozunk, amelyeket értelmezni tudunk: amit nem értek 100 százalékban, azt nem fogom ügyfélnek sem ajánlani, így nem érdekelnek a túlságosan összetett konstrukciók.
Emiatt az SPB az elmúlt években jellemzően vállalatikötvény túlsúlyos portfóliókat épített, ezeken belül hosszú lejáratúakat.Hogyan csapódnak le a nemzetközi fejlemények a magyar piacon: például a Volkswagen dízelbotránya után valószínűleg sokan kevésbé kockázatos eszközben gondolkodnak. Ilyen pálfordulástól nem tartanak?
A vállalatikötvény-portfólió mögött mindig van egy vállalat, amely évről évre az adott kötvényre vonatkozó kupont nagy valószínűséggel kifizeti, míg részvényoldalon az ember két dolgot tud tenni: vár az osztalékra, vagy spekulál az árfolyam változására. Ráadásul a válság megviselte a banki részvényárfolyamokat, és ez maga után vonta a banki kötvények leértékelődését is.
A vállalati kötvényekkel szép hozamot lehet elérni, szemben a részvénypiacokkal, amiket akár a hangulati kereskedés is képes komolyan befolyásolni, a vállalatikötvény-piac egy sokkal nyugalmasabb és sokkal inkább az egyedi történetekre fókuszáló szegmens.
Mi erre koncentrálunk, és úgy tűnik, hogy jól működik: mindig olyan kötvényeket keresünk, amelyek mögött hatalmas eszköz- és ingatlanállomány áll - hangsúlyozom, hogy a botránytól függetlenül ez a Volkswagenre is igaz.

Ami mindenféleképpen sarkalatos kérdés lesz, az a banki adatszolgáltatás, ami a nyugat-európai és azon belül is a svájci vagy a luxemburgi szolgáltatók vélt piaci előnyét alapvetően kikezdi. Nagy kérdés, hogy az Európán belüli hagyományos privátbanki központokból történő kiáramlásnak mi lesz az iránya, míg várható egy másik trend is, hogy az európai központokból a vagyonok jelentős része ázsiai központokba vándorol.
Jelentős lehet a panamai iratok hatása is: az ügy napvilágra kerülése sok privátbanki ügyfelet elgondolkodtatott a tényleges transzparenciáról és biztonságról, ezért intézményi és ügyféloldalon is jóval nagyobb igény lesz az átláthatóságra.
És ha azt a trendet nézzük, hogy emelkedik a belépési limit a privát bankokba, várható-e a piacon általános ügyfélvesztés?Tavaly mi is emeltük a limitet, a 25 millió forintos határt felemeltük 40 milliósra, de egyetlen ügyféllel sem bontottunk emiatt szerződést. Mi is próbálunk elmenni egy koncentráltabb vagyon irányába, de nem arról van szó, hogy a szolgáltatók ügyfélkört akarnak leépíteni, sokkal inkább ügyfél-szegmentációról van szó.
Hogy tudják szélesíteni az ügyfélkört, miben tudnak most versenyezni a szektor szereplői?
Az SPB privátbanki szolgáltatóként intézményi kiszolgálói oldalon is jelentős lépést tett előre. Egy hónappal ezelőtt elindultunk egy közös stratégia mentén a Vienna Life biztosítóval, ami azt jelenti, hogy létrehoztunk egy olyan eszközalapot, amivel kapcsolatban a befektetési tanácsadást mi végezzük. Ez nekünk azért fontos, mert olyan intézményi szegmensbe tesszük be a lábunkat, ahol még nem voltunk jelen. Az együttműködés a szakmai kompetencián túl annak az értékrendnek az elismerése, amiben hiszünk, vagyis, hogy az ügyfelek transzparens termékeket keresnek, transzparens intézményekben.
Valószínűleg egyre több olyan ügyfél van a privátbanki szektorban, aki nem nagyon mozog okostelefon nélkül. A szektor mennyire van felkészülve az ő igényeik kiszolgálására?
Megvan az ügyféligény az információszerzésre és a portfólió bármelyik pillanatban történő lekérdezésére, és ennek maximálisan meg akarunk felelni. A webalapú elérést fejlesztjük és teszteljük egy ideje, de nem mobilra, hanem desktopra. Az viszont nem cél, hogy a privátbanki tanácsadó szerepét robotok vegyék át, mert a személyes tanácsadás és bizalom a szolgáltatások lényegi eleme. A tanácsadási rész és az ügyfélkezelés ezért mindig képzett embereken fog múlni.
Cikkünk megjelenését az SPB Befektetési Zrt. támogatta.
Nagy bejelentést tett Putyin: ők mennek Isztambulba, ez sok dolgot jelenthet
Velük indulhat a béketárgyalás.
A világ egyik legfontosabb találkozója jöhet, de még mindig rengeteg a kérdőjel
Hatalmas várakozások vannak.
Hatalmas robbanás történt, több tízezren nem hagyhatták el otthonaikat
A füstfelhő még 80 kilométerről is látható volt.
Itt a cég, ahol már több ezer ember munkáját vette el a mesterséges intelligencia
Van olyan terület, ahol 700 ember munkáját képes elvégezni az MI asszisztens.
Tranzakciós adó a Binx szolgáltatásaira is
Sötét napra ébredt ma az ország, a már nem létező demokrácia egy újabb hatalmas szöget kapott a koporsójába, a legsötétebb putyini diktatórikus rendelkezéseket tovább másolva Orbán is to
A kapitalisták Woodstockján jártam - ilyen Warren Buffett cégének közgyűlése belülről
A világ minden tájáról érkeznek a tanulni vágyók Warren Buffetthez, mint egy ókori filozófushoz. Miután az omahai bölcs beszélt, a rajongók indulhatnak megvenni Berkshire-logóval ellátott...
SAP bérszámfejtés: kihívások, megoldások és szakemberhiány Magyarországon
Az SAP az egyik legelterjedtebb vállalati szoftvercsomag a világon, amelyet a vállalkozások különböző folyamataik és működésük hatékonyságának növelésére használnak. Magyarországon is
Csődbe menni nem jó, de utána is jöhetnek a sikerek
Számos fociklub jut csődközelbe, egyesek konkrétan át is élik, vagy tulajdonosuk jut hasonló sorsra. Még a legmélyebb gödörből is van visszaút, ha okosak vagyunk, de...
The post Csődbe menni
Tudod, hogy nem engedheted meg magadnak!
Már rég nem újdonság a buy now, pay later fizetési séma, de most találtam egy terméket, ami több szempontból is hihetetlen volt számomra. Aki esetleg nem találkozott még vele (talán Magyarors
USA munkaerőpiac: közelgő elbocsátási hullám?
Makrogazdasági területen az elmúlt hét nem okozott számottevő meglepetést. Az USA, Kína és az eurózóna gazdaságát tekintve egyaránt megtorpanni látszik a szolgáltatóipari szektor korábbi
491 milliárd forintos energialöket: tarol a Jedlik Ányos Program
2025-ben a hazai energetikai fejlesztések soha nem látott mértékű támogatást kapnak.
Egyre kínosabb lehetőségek közül kell választani az USA államadóssága miatt
Az Egyesült Államok reálgazdaságának és részvénypiacának tartós szárnyalása az elmúlt másfél évtizedben nagyrészt a kirívó állami költekezésnek volt betudható. A költekezés által


- Hozzányúl a kormány a szocho-szabályokhoz
- Megrettent Amerika az üres polcoktól - Hamarosan nagy bejelentések jönnek a vámháborúban
- Kihúzzák a szőnyeget a magyar szankciós vétók alól
- Pápaválasztás 2025: Elhangzott a habemus papam, az új pápa: XIV. Leó, Robert Francis Prevost bíboros
- Megszólalt a szakértő: hónapokon belül 30 ezer forint lesz az OTP
Ingatlanpiaci elemző
Egy asztalhoz ülhet Putyin és Zelenszkij – Mi várható az isztambuli béketárgyaláson?
A háború kezdete óta nem találkozott az ukrán és az orosz vezető.
Váratlan emelkedés a piacokon – látszik a vámháború vége?
Az OTP lehet a nap nyertese?
Pannonhalmi főapát: komoly egyetértés lehetett a bíborosok között
Nagyon gyorsan döntött a konklávé.
Eladó új építésű lakások
Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Sikeres befektető online tanfolyam
Megtanulhatod, hogyan találj rá a legjobb befektetési lehetőségekre, és azonnal alkalmazható, gyakorlati stratégiákat sajátíthatsz el – mindezt egy interaktív, élő online eseményen.