Tömegével függesztik fel a babaváró hitel törlesztését
A babaváró hitel indulása óta az Erste Bank eddig közel hatezer házaspár igényét fogadta be. Az ügyfelek összesen 56 milliárd forint államilag támogatott kölcsönt igényeltek, 37 százalékát Budapesten, 63 százalékát vidéki városokban. A pénzintézet több mint ötezer ügyfelének összesen 49 milliárd forint értékben folyósította a babavárót. A bankok szeptember végi állapotot mutató adatait múltkori gyűjtésünk alapján az alábbi táblázatban foglaltuk össze:

A kölcsönök 46 százalékánál már felfüggesztették a törlesztést az Ersténél, mert a magzat elérte a 12 hetes kort. Az ügyfelek mintegy 90 százaléka a maximális, 10 millió forintos hitelösszeg mellett döntött, akik ennél kevesebbet igényeltek, az igazolt jövedelmük alapján határoztak a kisebb összeg mellett. A házaspárok felkészültségét jelzi, hogy a hiteligénylések mindössze 3 százalékát kellett elutasítani, jellemzően azért, mert az igénylők jövedelme nem felelt meg a felelős hitelezésről szóló jogszabályi követelményeknek.
Az Erste Banknál szeptember végéig folyósított babaváró hitelek 83 százalékát szabadfelhasználású kölcsönként vették fel az ügyfelek, míg 17 százalékot meglévő hitel kiváltására igényeltek. A banknál arra számítanak, hogy a babaváró hitel iránt érdeklődők száma később is magas marad, idén év végéig összesen 60-70 milliárd forint államilag támogatott kölcsön folyósítást várnak - mondta el Harmati László, a bank lakossági területért felelős vezérigazgató-helyettese.
Durva változás jön karácsonykor: ennyivel lesznek kisebbek a szaloncukrok
Sok tényező áll mögötte.
Állítólag nem túl elengáns trükkel fizet alacsony béreket a Tesla, így zajlik a "bérrablás"
Pert indítottak a cég ellen.
Megbírságolhatják a Boeinget, súlyos biztonsági szabályokat nem tartottak be
Az amerikai légügyi hatóság tett javaslatot.
Újabb tűzeset borzolja a kedélyeket - Megint kigyulladt egy BKV busz
Sokadik esetről van szó.
Száguld a tőzsdén a Winklevoss ikrek kriptotőzsdéje
Jól sikerült a pénteki Nasdaq-debütálás.
Új NATO-művelet indul a Lengyelországot ért orosz dróntámadás miatt
Érkezik a válasz Oroszországnak.
Top 10 osztalék részvény - 2025. szeptember
Szeptember másodikán kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket gyorsan, itt az eredmény.Fontosabb infók a lista összeállításával kapcsolatbanElőz
Az energetikai dekarbonizációban is szerepet kaphat a hidrogén
Miközben a hidrogénmeghajtás fontos eszköze lehet a közlekedés kizöldítésének, arról lényegesen kevesebb szó esik, hogy a hidrogén az ipar dekarbonizációjában is sz
Ezek a befektetések aranybányák - szó szerint!
Közel két évvel ezelőtt, az árfolyam kitörése előtt pár hónappal azt írtam elemzésemben, hogy az aranyárfolyam radikális emelkedése szinte garantált, akár háromszorozhat is a sárga... Th

Amikor a rosszabb befektetés is megéri
Korábban már írtam arról, hogy mennyire nem szeretem a béren kívüli juttatásokat. Teljesen feleslegesek, elvesznek egy csomó időt, és végeredményben csak azért léteznek, mert adókedvezmény
Milton Friedman és az MMT
Milton Friedman: From Modern Monetary Theory to Monetarism címmel ma cikkem olvasható a Naked Capitalism oldalon. Innen is köszönöm Yves Smith szerkesztőnek a közlést, aki egy rövid felvezetést i
Két éves a bejelentővédelmi törvény
2023 nyarán lépett hatályba a 2023. évi XXV. törvény, - a panasztörvény - amely a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentéséről szól. A bejelentővéd

Otthon Start kamatok, kedvezmények: meglepő különbségek a bankok között!
Az Otthon Start program elrajtolt, a bankok pedig - szinte versenyt futva - igyekeznek rálicitálni egymásra nem csak kamatokban, de kedvezményekben és extra jóváírásokban is. Mutatjuk, mit kínál
Elérhetőek-e az EU-s zöldítési célok?
Az IRENA 2025 júniusi jelentése átfogó képet ad az EU energiaátállási kilátásairól, szektoronkénti bontásban, valamint ismerteti a dekarbonizáció várható társadalmi és gazdasági hatása

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?
Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.
Mi lesz a kormány ötezermilliárdos tervével? Szaporodnak a kérdőjelek
Portfolio Checklist: mikor lesz Paks II-es áram a konnektorunkban?
Erre kevesen számítottak: ő most a világ leggazdagabb embere
Újra hasít az AI-sztori.
Mi lesz veled, magyar búza? Drasztikus váltás kell
Aduász lehet a búza itthon, a fajtaválasztáson és a technológián azonban nagyon sok múlik.
