Közel egy éve indította el saját szakmai műhelyét, amelynek fő fókusza az edukáció, vagyontervezési tanácsadás volt. Mennyire sikerült ebben a rendkívüli évben a tervek megvalósítása, mik a legfontosabb tapasztalatok?
Az egyik fő cél az volt, hogy az oktatási tevékenységet tudjam folytatni, és a meglévő oktatási helyszínek, partnerek köre bővüljön. A másik cél a konkrét befektetési tanácsadás rendszerének kialakítása volt. Ezek alapvetően teljesültek, a Bankárképző, a Corvinus Egyetem mellett lehetőség nyílt, hogy két nagy hazai biztosító társaság munkatársainak oktatását is megkezdhettem. A Corvinuson belül pedig kialakult egy nagyon jó együttműködés a Budapest Investment Clubbal, amely egy befektetésekkel foglalkozó diákszervezete az egyetemnek.
A konkrét befektetési tanácsadáshoz pedig függő ügynöki tevékenységre hoztam létre egy céget. Az engedélyek beszerzése bár lassabban történt, mint egy normális évben, de a második félévet már minden szükséges regisztráció birtokában és szerződés megkötésével tudtam indítani, és már konkrét üzleti kapcsolatokat tudtam létesíteni. Jól és hosszútávra tervezett portfóliók születtek még egy ilyen váratlanul nehéz évben is, a gondolkodásmódom és szakmai hitvallásom nem konjunktúrafüggő.
Mennyiben változtatta meg a vagyonosabb réteg gondolkodásmódját a koronavírus-válság kirobbanása? Keresték a befektetési lehetőségeket vagy inkább hátraléptek?
A kettősség volt jellemző, voltak, akik aktívabbá váltak és érdeklődtek, befektettek, de számos olyan befektető is akadt, aki behúzta „fülét és farkát” mert a kockázatai más területen ezt indokolták. De nyilván rányomta a bélyegét az elmúlt időszakra, hogy a befektetési tanácsadás jellemzően személyes műfaj, szükség van a felek közti kémiára, ami online nehezen tud kialakulni. Az üzleti kapcsolatok is akkor kaptak lendületet, amikor éppen lehetett személyesen találkozni, szeptember óta erre egyre kevésbé volt lehetőség. Egy online meetingen nagyon nehéz kialakítani azt a légkört, ahol kialakul a kölcsönös bizalom. Viszont ami változást hozott, hogy a részvénypiacok népszerűek lettek, egyre több ember előtt vált nyilvánvalóvá, hogy a részvényekkel sokat lehet keresni.
Hogyan vélekedik arról, hogy a magyar háztartások részvényállománya az utóbbi hónapokban jelentős ütemben bővült? Jó iránynak tart egy ilyen szintű tőzsdei kockázatvállalást?
Jó irány lehet, de félek, hogy a hype mögött kevesebb olyan tranzakció van, amely megfelelő átgondolás alapján történt. Sokan vetették bele magukat a részvénykereskedésbe és felbátorodtak a kezdeti sikerek után.
De azért, mert egyszer sikerült egy jó flekkent sütnöm egy szép meleg nyári estén enyhén szalonspiccesen, nem jelenti azt, hogy karácsonykor én vállalnám a halászlevet vagy az őzgerinc sültet.
Vannak szerencsés momentumok és körülmények és vannak szakmák. Pont olyan érzés lenne az én halászlevemből enni, mint az átgondolás nélkül, netán mohóságtól vezérelt hangulatban vásárolt részvényekre akkor ránézni, amikor jön a fekete leves.
Egyre nagyobb figyelmet kapnak a felelős és fenntartható befektetések a világban, különösen a fiatalabb generáció körében. Mit tapasztal ügyfeleinél, a vagyonosabb réteg is nyit ezekre a befektetésekre? Mennyire népszerűek a tech cégek papírjai vagy éppen a kriptovaluták?
Mindenképpen érdemes ötvözni az adókedvezményeket is magában rejtő megtakarítási lehetőségeket és a klasszikus befektetési porfólió építést. Előbbi kategóriában a nyugdíjbiztosításra, a nyugdíjpénztári lehetőségekre és a biztosításokkal egybekötött megtakarítási formákra gondolok. A „klasszikus” megoldások alatt pedig azt értem, amikor kizárólag a saját igényeiknek megfelelő befektetési eszközök közül választunk, s csak erre fókuszálva állítjuk össze a hosszútávú megtakarítási stratégiát.
A tech cégekkel kapcsolatban van egy erősödő érdeklődés, egy azonosítható ügyfélkör, amelyik már ismeri ezt. Találkoztam olyan konkrét ügyféllel idén, aki azt mondta, hogy tudja, hogy létezik az egyik biztosítónál innovációs alap, őt az érdekli. Korábban nem volt jellemző, hogy ilyen szinten ismerjék az ügyfelek a befektetési alapokat.
A kriptovalutákkal egyelőre inkább a befektetések iránt érdeklődő fiatalabb korosztály van képben. De én úgy vagyok a befektetésekkel, mint a jó vörösborral, hogy kell neki néhány év ahhoz, hogy először megkóstoljam. Értem ezeknek a működését, és biztos, hogy nagy hozamot lehetett elérni, de ahhoz, hogy ezt komoly befektetésnek tekintsem, a kriptovalutáknak is kell még pár év, de nekem biztosan.
Sokáig dolgozott az alapkezelői iparágban. Ön szerint milyen befektetési stratégiákkal és termékekkel tudnák sikeresebben elérni a hazai szolgáltatók az embereket?
Korábbi tapasztalatom alapján a sikerhez a portfóliót magában foglaló „késztermék” jellegű alapok bevezetése lehet sikeres, illetve az innovatív, a mai piaci viszonyokra és kilátásokra is reagáló alapok kínálatának bővítése is célszerű lehet.
Ha év elején beszélgetünk erről, akkor a hosszú távú stratégiai portfóliómban, eszközallokációmban mindenképpen a hagyományos alapokat preferáltam volna, egy részvényalap, egy kötvényalap, ami vagy regionális, vagy iparági jellemzőkkel specializált. A taktikai eszközökre, mint szükségszerű portfólióelemre pedig az egyedi befektetések, egyedi értékpapírok, opciók, kockázatosabb ügyleteket említettem volna.
De az év második fele rámutatott arra, hogy vannak olyan alapok, amelyek szakítanak a hagyományos befektetési stratégiával, egyedi, ötletes befektetési stratégiákat találnak ki, és ezekhez keresnek vállalatokat. Ilyen lehet például egy olyan alap, amelyik olyan vállalatokat tartalmaz, amelyek rugalmasan tudnak reagálni a váratlan helyzetekre.
Ezek követhetőek, lehet tudni, hogy az alap mit csinál, szemben egy abszolút hozamú alappal, ami az ügyfél számára sokszor feketedoboznak tűnik. Régebben voltak már úgynevezett multi asset alapok, de most már ezen belül is vannak specializált, kreativitásra épülő stratégiák. Vannak olyanok, amelyek a szokásosnál szűkebb vállalati típusokból merítenek, konkrét befektetési taktikát választanak. Ezekből egyre több van, és egyre több látványos eredményt felmutató is, hiszen egy nagyon jó befektetési alapnak vagy nagyon jó track record kell, vagy nagyon jó sztori. Ha mind a kettő megvan, és mégsem kelendő, akkor valószínűleg az értékesítővel van a gond, aki nem tudja ezt megfelelően bemutatni az ügyfél számára.
Összeségében hiszem, hogy működik még a klasszikus stratégiai eszközallokáció, ami az alapvető hagyományos eszközkategóriákra épít, de ma már nem lehet kihagyni az innovációt az ügyfélkiszolgálásból, s ez nem csak azt jelenti, hogy milyen felületen milyen digitalizált eszközzel tud pötyögni az ügyfél, hanem azt is, hogy izgalmas, ötletes és komoly hozampotenciált magában hordozó termékeket kell létrehozni. Ráadásul nem is kell feltalálni a spanyolviaszt, mert a külföldi alapkezelők igen szép példákkal járnak előttünk. Szerintem bátran lehet nézelődni.
A kormány egy sor újabb otthonteremtési támogatást jelentett be az utóbbi időben. Hogy látja, érdemes most ingatlant befektetési céllal vásárolni?
Nekem az ingatlan nagyon kockázatos befektetés. Én ezen a területen nagyon konzervatív vagyok, lakni és nyaralni szeretek benne, és bár örülök, ha felmegy az értéke, de sosem vettem magamnak a bátorságot és az energiát, hogy az összes valós kockázatot számba vegyem. Nekem disszonáns, amikor a különböző otthonteremtési kedvezmények kapcsán az ingatlanról, mint befektetésről beszélünk.
A cikk megjelenését a Konkolydirect támogatta.
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ
Találd meg a neked való befektetési alapot!
Egyetlen köldökzsinór tartja életben Moszkvát, és ez súlyos függőségbe taszíthatja Oroszországot
A számok mindent elárulnak.
Jelentett a hírszerzés: olyan fegyvert fejlesztett Oroszország, amellyel az összes ukrán várost elsöpörheti
Meg is kezdődött a tömeggyártás.
Vallottak a profik: ezt nézi be mindenki a japán jenben
Vezető stratégiák osztották meg, hogy merre van az arra.
Haladékot kapott Amerikától a szerb olajcég, amelyre a Mol is szemet vetett
Három hónapot kapott a NIS.
Covid, influenza vagy sima nátha? - Íme a tünetek és az árulkodó jelek
A téli időszakban ezeket a tüneteket érdemes figyelni.
Ítéletet mondtak az amerikai elemzők a kormány új terveiről, és azt is látják már, mi jön a parlamenti választás után
A legutóbbi hiányemelés nem meglepő, de lehetnek meg elcsúszások a költségvetésben.
Orosz siker a fronton: újabb települést foglaltak el Ukrajnában
Zaporizzsja régióban nyomulnak előre az orosz csapatok.
Donald Trump 5 milliárd dollárra perel egy elhibázott videó miatt
A BBC évtizedek óta nem látott válságba került.
Sok hasznos tipp pénzügyi szakemberektől
Kun-Welsz Edit, a HOLD portfóliókezelője és Sándorfi Balázs, a Bankmonitor.hu alapítója volt a Friderikusz podcast vendége. A szakemberek most nem a közgazdaságtan mélyére ástak, hanem... The
A kamatos kamat végtelen ereje - könyvajánló
A kamatos kamat az Univerzum legnagyobb ereje - szól az Albert Einsteinnek tulajdonított és sokféle verzióban keringő mondás. Igazából nem tudjuk, ő mondta-e, de a... The post A kamatos kamat vé
Az általunk ismert állam gyökeresen át fog alakulni - Mi születik abból, hogy az elvásárok és bizalmatlanság egyszerre nőnek?
A 21. század új világrendjében az állam szerepe felértékelődik. Védőpajzs és problémamegoldó szerepet várunk tőle, habár sokszor az állami túlszabályozás köti gúzsba a fejlődést. Mi
Miért emelik a bankok a személyi hiteleknél a maximálisan igényelhető összeget?
Az UniCredit Bank is lépett, november 15-től ott is már 15 millió forint lesz a maximálisan igényelhető kölcsönösszeg az ingatlanfedezet nélküli személyi kölcsönnél. De miért tolják egyre
Igazságos zöldátmenet: India útja a nettó zéró kibocsátás felé
Zöldátállása során India összetett feladatokkal néz szembe: gyorsan fejlődő gazdasága energiaigényét össze kell hangolnia a kibocsátáscsökkentési céljaival, miközben az országra jellemz
Késve küldte be az áfabevallást? Most a NAV is kíváncsi, hogy miért?
A NAV november 13-ai közleménye szerint, november 14-én pénteken levelet küld azoknak az adózóknak, akik 2025-ben késve nyújtották be havi vagy negyedéves áfabevallásukat. A hatóság célja n
A napenergia következő szintje: termelés az űrben
A tengeri szélerőművek sikere után új horizont nyílhat a megújuló energiában: a kutatók szerint az űrből gyűjtött napenergia akár 80 százalékkal is csökkentheti Eur
Az űrprogram, az komoly dolog (feat. Zsiday)
E heti vendégünk Szabó Dávid és Zsiday Viktor. Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, YouTube, Apple Podcast, Google Pod
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
Préda: Ami már nem játék
Az online játékiparban akkora pénz van, hogy az már a bűnözői csoportok figyelmét is felkeltette.
Csökkent a Telekom bevétele - Mit várhatunk a papírtól?
Jelentett a cég.
Temessük a magyar kukoricát? Már ott tartunk, hogy importra szorul az ország
Elgondolkodtak a gazdák.


