A cikk megjelenését az MBH Bank támogatta.
Nyár elején indult a HAB: mik az eddigi tapasztalatok, hol tart jelenleg az eredetileg eltervezett koncepció megvalósítása?
Az volt a víziónk, hogy egy olyan művészeti központot hozzunk létre, ami a társadalom egészét szólítja meg, a művészet társadalmasítását tartja szem előtt. Amikor a bankhoz került az épület, és az a döntés született, hogy egy művészeti teret hoznak itt létre, fontos szempont volt, hogy ez ne egy exkluzív dolog legyen, hanem legyen hozzáférése a társadalom minden rétegének. Az első kiállításunknak, amely elsősorban a banki gyűjteményre épült, a „Korokon át” címet adtuk, mert a klasszikus és kortárs művészetet vegyítettük benne, többek között azért, hogy az idősebb látogatóinkat is el tudjuk vele érni, számukra is ugyanúgy tudjunk jó művészeti tartalmat biztosítani, mint a 20-30 éveseknek. Azt gondoljuk, hogy a régi korok művészete mellé téve a kortársakat, könnyebben felfedezhető, hogy ezek között a művek között erős kontinuitás és dialógus figyelhető meg, és ezáltal talán a jelenkori művészethez is kedvet kapnak azok, akiket eddig ez nem különösebben érdekelt.
A most megtekinthető „Teremtés” kiállítás is hasonló szellemiségben készült, még nagyobb merítésből dolgoztunk: az 1500-as évektől kezdve, Rembrandton és a barokk mestereken át, művészeti korszakok tekintetében nagyon széles a kiállítás repertoárja.
Hogy működnek együtt az MBH Bankkal? Hogy kell kezelni egy banki gyűjteményt?
A három bank fúziójából létrejött MBH Bank társadalmi felelősségvállalási stratégiájának egyik kiemelt eleme a művészet és a kultúra támogatása. Az Andrássy úti épület már korábban rendelkezésre állt, de sokáig nem volt pontosan eldöntve, hogy milyen kulturális funkciója legyen – végül az MBH Bank a Művészet Támogatásáért és Fejlesztéséért Alapítvány döntése alapján itt kapott otthont a kortárs művészetet támogató HAB.
A szervezetet egy független, javarészt művészeti szakemberekből álló testület irányítja. Természetesen a bank hátországként jelen van a működésünkben, ugyanakkor a művészeti koncepcióért művészeti szakemberek felelnek. Nyilvánvaló, hogy ahhoz, hogy művészeti térként az intézmény hitelesen tudjon működni, össze kell hangolnunk a célrendszereinket, tehát úgy gondolom, hogy a társadalmon belül elfoglalt pozíció tekintetében van párhuzam.
A művészeti gyűjtemény főként az MKB Bank öröksége, ők építettek egy 264 műtárgyat számláló gyűjteményt, amelyet hiteles művészettörténészek akviráltak és gondoztak. A gyűjtemény összeállítása a 90-es évek közepétől 2006-ig zajlott, ezalatt az időszak alatt egy kulturálisan jelentős, fontos alkotásokat felvonultató anyagot állítottak össze szakértőik.
Olyan műveket is meg tudtak vásárolni, amelyeket magángyűjtőknek nem volt lehetősége, például helyhiány miatt. Így került hozzánk például több, nemcsak jelentőségében, hanem méretében is hatalmas Mednyánszky-festmény.
Az első kiállításunk erre a gyűjteményre épült, viszont a továbbiakban csak néhány saját tulajdonú alkotás fog a HAB kiállításain szerepelni, hiszen minden alkalommal újat szeretnénk mutatni. Alapvetően külön életet szánunk a gyűjteménynek, például szeretnénk az alkotásokat vidékre utaztatni, illetve a katalogizálás után a gyűjteményt online is megtekinthetővé tesszük a weboldalunkon is, amelyen keresztül aktív gyűjteménykezelést fogunk végezni.
Mennyire trend nemzetközi szinten, hogy a pénzügyi piacokon működő vállalatok foglalkoznak kortárs művészetekkel? Vannak itt követendő jó példák?
Magyarországon az MBH Bank egyedi művészeti koncepciót követ azzal, hogy a banki gyűjtemény mellett művészeti központot és azon belül kiállító teret tart fent.
Nemzetközi téren viszont sok példát látunk arra, hogy nagy vállalatok saját gyűjteményt építenek és saját kiállítóteret üzemeltetnek. Amerika ebben élen jár, de Nyugat-Európában is több ilyennel találkozhatunk. Ezeknél a nemzetközi előképeknél az a jellemző gyakorlat, hogy sok esetben még a kiállítótér megkonstruálása is a gyűjteményre épül, a gyűjteménytől független művészetközvetítői tevékenység elenyésző. Mi viszont egy társadalmilag aktív művészeti házként működünk, és ez egészen unikális világszinten is.
Mennyire szükséges új kiállítótereket, kiállítási lehetőséget, alkotótereket létrehozni a magyar kortárs művészetnek? Nem túltelített ez a piac?
Budapest ebből a szempontból kifejezetten rosszul áll, óriási igény és szükség van a kortársakra specializálódott kiállítóterekre. Ezért a jövőbeli terveink között szerepelnek szatellitprojektek is, amelyek a jelenleg rendelkezésünkre álló 370 négyzetméteren túl tudnának mutatni.
Budapest kortárs művészeti térképén jelenleg két nagyobb intézmény található, amely médiumtól független kortárs művészeti ágensként működik: a Ludwig Múzeum és a Műcsarnok. Vannak természetesen további kiállítóterek is, amelyek kortárs anyagokat dolgoznak fel, például a Robert Capa Központ, a Mai Manó Ház vagy a Trafó, de ezek inkább médiumspecifikusak. Ezen felül vannak még nonprofit kiállító terek, amelyek azonban egyelőre egy szűkebb művészetkedvelő réteget szolgálnak ki, valamint kereskedelmi kortárs galériák, de ezek abban különböznek a HAB-tól, hogy egy galériában egy kiállítás megszervezésénél természetszerűleg a műtárgyvételezési, műgyűjtői szempontok dominálnak, és ez teljesen más jellegű tárlatokat eredményez, mint amilyeneket mi hozunk létre.
Fontos megemlíteni, hogy a HAB egy nonprofit szervezet, tehát műtárgykereskedelemmel egyáltalán nem foglalkozunk, illetve a kiállításaink ingyenesen látogathatók, mert így tudjuk azt a társadalmi funkciót betölteni, amelyet kitűztünk magunk elé.
Szükséges edukálni a kultúrafogyasztókat a magyar kortárs képzőművészetből? Milyen módszerek lehetnek erre?
Az MBH Bank nagyvállalatként úgy gondolja, hogy társadalmi szerepvállalásának egyik fontos része az edukáció is, amely nemcsak a pénzügyi területen, hanem immáron a kultúra területén is hangsúlyossá tud válni. Vannak olyan országok, amelyek élen járnak kortárs művészeti edukációban, érdekes módon Dél-Koreában a legnagyobb a magánmúzeumok száma, a Samsung szöuli gyűjteménye talán a világon az egyik legnagyobb.
Azért érdemes foglalkozni a kortárs művészet felkarolásával, hogy az emberek ne gondolják azt, hogy a kultúra véget ért 1910-ben: és itt most nem csak képzőművészetre gondolok, ez igaz a zenére és az irodalomra is. Talán még az izmusokat, a szecessziót könnyebben befogadják az emberek, de a Picasso Avignoni Kisasszonyaitól kezdődő időszakra már sokkal kevésbé fogékonyak, és érdemes megmutatni, hogy a modernek, a kortársak sem társadalomtól elrugaszkodott alkotások. Fontos erősíteni azokat a dialógusokat, amelyek a kortárs tartalmak befogadását segítik.
A Teremtés-kiállításnak is az a koncepciója, hogyha egy régi és egy kortárs művet egymás mellé állítunk, például egy Dürer- és egy Szűcs Attila-alkotást, és magyarázatot fűzünk hozzá arról, hogy milyen összefüggéseket, találkozási pontokat érdemes megfigyelni a látogatónak a két kép között, és mik a szembetűnő különbségek.
Mennyire hangsúlyos a célkitűzéseik között, hogy a kortársak közül is a magyar művészeteket mutassa be és támogassa?
A kortárs magyar művészeti szcéna promóciója és megismertetése az egyik legfontosabb célunk. Ezt egyrészt úgy lehet elérni, hogy régi korok művészetével találkoztatjuk őket, másrészt nemzetközi kontextusba kell helyezni, ami megvalósítható úgy is, hogy a magyar alkotásokat utaztatjuk külföldre, és úgy is, hogy külföldi művészeket hívunk meg Magyarországra. A jövőbeli terveink között szerepel az is, hogy nemzetközi alkotásokat akvirálunk, ezáltal azokat a magyar alkotókat is feljebb tudjuk pozicionálni, akiknek a művei közös kiállításon szerepelnek a neves külföldi művészek alkotásaival. De önmagában a nemzetközi dialógusba való bekapcsolódás is fontos szempont.
A társadalmi érzékenység, a társadalmi felelősségvállalás is célkitűzése a HAB-nak.
Létrehoztunk egy olyan művészeti pályázatot, amelynek keretében egy nagyobb összeget biztosítunk két alkotó számára, hogy létrehozhassanak egy-egy olyan műtárgyat, amelyet enélkül nem lenne lehetőségük megalkotni.
A rezidenciaprogramunk során pedig határon túli művészek töltenek el hat hetet Budapesten: mi biztosítunk számukra lakhatást, műtermet és alapanyagot, cserébe a létrejött alkotások egy része a HAB tulajdonába kerül.
Az Alapítvány nevében kiírtunk egy roma művészeti ösztöndíjat is, mert fontosnak tartjuk a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok és alkotók támogatását. A pályázatot Ferkovics József egy jelentős műtárgy nyerte, amelyet meg is vásároltunk. Ezt az akvizíciót szintén az a megfontolás vezérelte, hogy olyan alkotóknak is lehetőséget teremtsünk komoly gyűjteményekbe való bekerülésre, akiknek sokkal nehezebb láthatóságot, felületet elérniük.
De nem csak a művészek felkarolásával szeretnénk foglalkozni – például a gyerekek művészeti edukációja is fontos részét képezi a kitűzött céljainknak. Havonta jönnek hozzánk szociálisan hátrányos helyzetű csoportok, akikkel egy egész napos program keretén belül foglalkozunk. Létesítettünk egy alkotóműhelyt, valamint egy grafikai műhelyt is, ahol tradicionális nyomdatechnikákat tanítunk: magasnyomást, mélynyomást vagy szitanyomást. Úgy gondoljuk, ez szintén fontos eleme a művészet társadalmasításával kapcsolatos missziónknak, amelyet vállalati támogatással működő, egyedülálló koncepcióval rendelkező művészeti központként magunk elé tűztünk.
A cikk megjelenését az MBH Bank támogatta.
Címlapkép és fotók: Bácsi Róbert László/Portfolio
