Hogyan lehet megragadni az olasz főváros, az ottani képzés jelentőségét a magyar képzőművészeti életben? Az ott eltöltött időszak mely alkotókra gyakorolta a legnagyobb hatást, kiknek a műveivel találkozhatunk a kiállításon?
Az egész kiállítássorozatban talán Róma adta a legtöbb új felfedeznivalót, mivel ezt a témát eddig nem nagyon vizsgáltak. Az olasz főváros évszázadokon keresztül nem csak vallási, hanem a művészeti központnak is számított, ahová az 1700-as évektől kezdve gyakorlatilag minden művész számára kötelező volt ellátogatni, hogy megismerkedjenek az antik és reneszánsz emlékekkel. Ez alól a magyar festők sem jelentettek kivételt, nem is nagyon tudunk olyan hazai művészt mondani ebből a korszakból, aki ne járt volna ott, hogy csak néhányat említsek, akik a kiállításon is láthatóak lesznek: Markó Károly és köre, Gulácsy Lajos, Csontváry Kosztka Tivadar. Egy idő után a művészek már nem csak Rómába mentek, elkezdték felfedezni egész Olaszországot, egészen Szicíliáig is eljutottak. A hangsúly később megváltozott, a századforduló után már inkább Párizs, majd Berlin vált hangsúlyosabbá, de Rómának ezt követően is megmaradt ez a ‘muszáj látni’ szerepe.
A kiállítás koncepciója, hogy az 1800-as évektől egészen az 1960-70-es évekig bezárólag bemutassuk, hogy kik voltak azok a művészek, akiket bevonzott Olaszország, legfőképpen Róma és környéke, és kire milyen hatást gyakorolt. Volt olyan művész is, akinek nem tetszett, Szőnyi István például meg sem állt Zebegényig, de ő a kivétel. A legtöbbüknek természetesen óriási élmény volt, ami akár az egész életművüket is meg tudta változtatni.
A kiállítás másik központi eleme a Római Magyar Akadémia, ami a két világháború között, főként a 30-as években volt meghatározó. Ezt a 19. században alapították, majd különböző okok miatt be kellett zárni. A két világháború között a Klebelsberg kultúrpolitika fontos célkitűzése volt, hogy a kultúrán keresztül próbáljon nyitni és visszakapja a korábbi kulturális intézeteit. Ekkor Gerevich Tibor művészettörténészt bízták meg azzal, hogy hozzon létre Rómában egy magyar kulturális intézetet, ami ösztöndíjasok fogadására is alkalmas.
Ez az iskola több generáció számára volt meghatározó, így került ki például a festők közül Rómába a kiállításon is nagy szerepet játszó Aba-Novák Vilmos, Patkó Károly, Molnár C. Pál és Kontuly Béla.
De nem csak a festők és a szobrászok részére jelentett inspirációt az olasz főváros, Kodály Zoltán, Weöres Sándor, Nemes Nagy Ágnes is jártak ott. Az ösztöndíjasok körének munkái mellett például Reigl Judit és Keserü Ilona művein keresztül azt is bemutatjuk, hogy mi jellemezte az előtte-utána korszakokat.
A kiállításon Scheiber Hugó művei is megjelennek. Hogyan került kapcsolatba a futurizmus kiemelkedő alakjával, Marinetti-vel?
Scheiber Hugó munkásságának egyik legizgalmasabb periódusa, amikor a 20-as években Berlinben élt, itt az összes korabeli művészeti irányzat, például az expresszionizmus és az olasz futurizmus is hatottak rá. Az olasz futurizmus egy modern művészeti stílus, melynek jelszavai az erő, a vakmerőség és a sebesség voltak. képeiken a dinamikus mozgást és a sebességet ábrázolták. Sok olyan képet festett, ami táncolókat, jazz zenészeket ábrázol, ezek is ott lesznek a kiállításon.
A korabeli sajtó által a magyar futuristának nevezett festő a 30-as évek elején találkozott Marinetti-vel, aki az olasz futurizmus központi figurája és a megálmodója. Marinetti az olasz magyar kulturális kapcsolatok jegyében érkezett Budapestre, a Magyar Tudományos Akadémián tartott több polgárpukkasztó előadást. A magyar festők nagyon szerettek volna találkozni vele, és Scheiber Hugó is megjelent az Akadémián a rajzaival. Itt olyan erős benyomást tett Marinetti-re, hogy meghívta őt az 1932-es római futurista tárlatra. Ezen 24 képével vett részt, a közönségnek Scheibert a mozgalom magyar vezéreként mutatta be, műveit még Viktor Emánuel olasz király is megtekintette.
Látható lesz a Táncolók című kép is, ami nagy valószínűséggel ezen a kiállításon is ott volt. A festmény izgalmasan, futurista eszközökkel viszi vászonra az art-deco stílust, de mi ennek a részletesebb kontextusa, akár a festő életművében, akár a mű utóéletében?
Nagyon jól illusztrálja és reprezentálja a 20-30-as évekbeli festészetet és azt, amiért a mai napig nagyon szeretik Scheiber műveit, hiszen nagyon látványos, dinamikus és vidám. Kifejezetten extrovertált személyiség volt, amikor Berlinben élt, imádta a nagyvárosi nyüzsgést, lenyűgözte a metropolisz, a fejlődő világ, a dinamizmus, a mozgás, a hangzavar. Járta az éjszakai bárokat, a mulatókat, a vidámparkokat, de a modernizmus szimbólumai is inspirációt jelentettek számára.
Izgalmas a festmény története is, hiszen onnantól kezdve, hogy lekerült a festő állványáról, volt Rómában, majd Neményi Bertalan illusztris gyűjteményébe került. A két világháború között a második világháborúban, a bombázásoktól félve egy bank széfjében rejtette el a műtárgyait. sajnos, bár a háborút túlélték a tárgyak, a bevonuló szovjet csapatok fosztogtását már nem, és a képek jelentőse része a Szovjetunióba került. Így veszett nyoma egy fantasztikus gyűjtemény közel 200 darabjának, Csontváry Kosztka Tivadar, Rippl-Rónai József, Szinyei Merse Pál, vagy olyan nemzetközi művészek, mint Kandinszkij vagy Schiele műveivel. Hogy mi lett ezekkel, azt sajnos nem lehet tudni, de szerencsére a Táncolók valahogy megmaradt és azóta is több kiállításon szerepelt.
Volt aukción is néhány évvel ezelőtt, akkor 7 és fél millió forintról indult a kikiáltási ár, manapság a becsült értéke 20-30 millió forintra tehető.
Hogyan alakult Scheiber Hugó alkotásainak értéke az elmúlt évtizedekben? Festményeinek becsült értéke hogyan viszonyul a korszak más kiemelkedő alkotásainak piaci értékéhez?
Az elmúlt években egyre erőteljesebb érdeklődés tapasztalható Scheiber Hugó művei iránt, köszönhetően annak, hogy egy örök érvényű festészetet hozott létre.
Olyan témákkal foglalkozik és olyan feldolgozásban, amelyek ma is könnyen érthetőek, és ma is könnyű azonosulni velük.
Azoknak a műveinek az értéke, amelyek olajjal készültek, elérik a 30-50 millió forintot is. A gyűjtő generáció valamelyest fiatalodott, ők egyre inkább előtérbe helyezik az avantgárd művészeket, a 20-30-as évek modernista műveit, mint amilyenek Scheiber Hugó vagy éppen Kádár Béla alkotásai. Ők ketten eléggé hasonló utat jártak be, a képeik körülbelül ezeken az árakon mozognak. Mivel Scheiber életműve nagyon nagy, ez természetesen hatással van az árakra is. Ha egy olyan kicsi életmű lenne, mint mondjuk Csontváryé, akkor az más árazást is jelentene.
Ezeknek a műveknek az értékére az ismertség is hatással van. Scheiber és Kádár Gyula is Berlinben festette a legizgalmasabb darabokat, amelyek olajjal készültek és abszolút illeszkednek a korszak nemzetközi művészeti tendenciáiba. Ezeket külföldön, általában Berlinben adták el, majd több évtizedig nem kerültek elő. Tehát hosszú ideig teljesen mást feltételezett a szakma ennek a két festőnek az életművéről egyszerűen azért, mert nem ismertük azt a korszakot. Az elmúlt 6-8 évben viszont a külföldről előkerült művek egyre magasabb árakat érnek el. Egyfajta körforgás is látható, minél magasabb áron kelnek el egy adott művész képei, annál izgalmasabb képek kerülhetnek elő, amely így árfelhajtó hatással bír.
Ez az tendencia képes egy egész életművet kicsit más megvilágításba helyezni, hiszen Scheibertől korábban főleg a 30-40-es években készült grafikákat ismertük, de pont a 20-as évek olajfestészete hiányos volt.
Mennyire keresettek a műtárgyak manapság, mennyire tekintenek rá befektetési lehetőségként? Növekszik a hazai gyűjtők aránya?
Az elmúlt 10 évben nagyon meredek emelkedés volt látható a műtárgypiacon, 2-3 éve pedig inkább kiegyensúlyozott, stabil, de azért folyamatos a növekedés, a gyűjtők száma is növekszik. Amit alapszabályként el lehet mondani, hogy az igazán jó kvalitású művek akkor is tartják az értéküket, hogyha éppen visszaesés van. A közepes kvalitású, kisebb értékű művekre ilyenkor kisebb lehet a kereslet, de egyébként abszolút töretlen bizalmat látunk a gyűjtők részéről.
Közép-Európával összehasonlítva egyébként nagyon virulens a magyar piac, azonban az összegeket tekintve a hazai műtárgykereskedelem nagyon alatta van a nemzetközi piacnak.
Az utóbbi években nagyon kezdett eltolódni a hangsúly a modernebbek felé, és itt nem csak a 20-30-as évekre gondolok, hanem a háború után született művekre is, ezek kerülnek leginkább a nemzetközi figyelem fókuszába. A háború előtti művészek műveit pedig jellemzően inkább azért a hazai gyűjtők keresik. Néhány ezer főre tehető az a bázis, akik keresik vagy birtokolják ennek a korszaknak az ikonikus festményeit, műtárgyait, tehát ez nem egy hatalmas piac. A kiállítások és a kulturális események, tárlatvezetések, előadások iránt viszont folyamatosan növekszik az érdeklődés, és bár nem az igazán fiatalok szenvedélye a gyűjtés vagy a befektetés, sokakból válhat aztán előbb-utóbb gyűjtő.
Képek: Stiller Ákos/Portfolio
A cikk megjelenését az Invest Pharma Kft. támogatta.
