Magyar vállalatoktól érkezhet a tudástranszfer Közép-Ázsiába? – Kifektetési alapot indított az NTH

A külföldi piacra lépés lehetősége egy bizonyos cégméret fölött, egy versenyképes szolgáltatás vagy termék mellett jellemzően magától értetődően adódik, mégis visszatérő toposz a gazdaságpolitikában a kifektetés ösztönzése, most pedig még hangsúlyosabbá vált a Demján Sándor Program egyik elemeként. Felmerül a kérdés, miért fontos az állami szerepvállalás a magyar cégek külföldi megjelenésének támogatásában?

Az állam elsődleges szerepe ott van, ahol azt látja, hogy a piac valamiért nem működik megfelelően. Alapvetően ott kell belépnie, ahol hiányzik, esetleg még fejletlen vagy bátortalan valamilyen piaci mechanizmus. Jó példa erre a kifektetések terepe, annak ösztönzése, hogy egy magyar cég megjelenjen egy fejlődő piacon, például Üzbegisztánban. Bár lehet versenyképes terméke vagy szolgáltatása, és akár jó kapcsolatokkal is rendelkezhet, a finanszírozhatóság nem feltétlenül magától értetődő. Itt jelenik meg az állami segítség.

Ha lenne többszáz OTP kaliberű vállalatunk, akkor erre nem lenne szükség, de csak néhány olyan magyar vállalkozás van jelenleg, amely ilyen típusú külföldi piaci megjelenést rutinszerűen végre tud hajtani, ahol házon belül megvan az a tudás, amivel menedzselni lehet egy ilyen típusú felvásárlást.

Ez még a bankszektorban is ritka. Mi azokra a cégekre fókuszálunk, amelyeknél rendelkezésre áll a jó szaktudás, de nem mozognak otthonosan a külföldi piacra lépésben. Az ő szempontjukból van jelentősége egy ilyen tőkeprogramnak, ahol pozitívan tudja befolyásolni a döntésüket az a fajta kockázatmegosztás a finanszírozásban, amit a Focus Ventures a Kifektetési Magántőkealapon keresztül kínál.

Ha elő tudunk segíteni 4-10 ilyen kifektetést a következő két-három évben, az előrelépést jelent az egész magyar gazdaság számára.

Bár a magyar vállalkozások számára nem egy megszokott finanszírozási forma a tőkebevonás, azért nem számít kuriózumnak, számos tőkealapkezelő működik a piacon. Miben nyújt ezektől eltérő szolgáltatást a Focus Ventures?

Magántőkealapok léteznek a piacon, de azok nem ebben a struktúrában végeznek befektetéseket. Mi olyan forrást tudunk nyújtani, amihez a cégek normál esetben nem jutnának hozzá. Ez egy unikális szerep, ami ötvözi az állami gazdaságösztönzést és a piaci logikát, miközben rugalmas és vállalkozóbarát megoldást kínál: nincs fix kamat- és tőkefizetés, a visszafizetés rugalmasan alakítható, jellemzően a futamidő végén, egy összegben történik.

Gyakorlatilag kockázatmegosztás zajlik az állam és a cég között, de nem szólunk bele a cég stratégiájába vagy menedzsmentjébe, ebben nagy szabadságot adunk. És nem mellesleg a hozamelvárásunkat a piaci minimum szinten tartjuk. Előre meghatározzuk, hogy mikor és hogyan lehet minket kivásárolni. Amikor a beruházás megtermeli az eredményt, a cég kiszáll az ügyletből és önállóan folytatja tovább.

Ez a program alapvetően nemzetközi példák hazai adaptációja. Ilyen típusú tőkeprogram – amelyben egy cég dedikáltan egy adott külföldi terjeszkedéshez vonhat be tőkét – eddig nem létezett Magyarországon, de Nyugat-Európában ez egy bevett gyakorlat. Ebben a régióban erre nagyon kevés példát látunk. Van egy lengyel program, amely hasonlóképpen működik, illetve egy osztrák alapkezelő, ahol szintén azonos elképzelések mentén dolgoznak, de gyakorlatilag élen járunk ezzel a lehetőséggel a környező országok tekintetében.

A vállalkozások tőkebevonási hajlandóságával kapcsolatban látunk még feladatokat, allokálni kell erőforrásokat a további tudásmegosztásra, de azt gondolom, hogy mára előreléptünk ebben is. Cégvezetői oldalról annak elfogadása, hogy tulajdonostársként belép egy befektető a vállalkozásba, és annak megértése, hogy ez mivel is jár, elsőre ódzkodást válthat ki a tulajdonosokból. De azt is látni kell, hogy itt egy speciális vállalkozói szegmensről beszélünk: az ilyen típusú tőke jó felhasználásához kell egy megfelelő méret, egyfajta érettsége a vállalatnak ahhoz, hogy jól tudjon gazdálkodni az újonnan érkező forrással. A tőkebevonás akkor működik jól, ha olyan növekedési tervei vannak a cégnek, amelyeket más formában nem tud finanszírozni.

A finanszírozás mellett, ha jól értem egyfajta tudástranszfer is történik, a tőke mellett egy know-how-t is kapnak a cégek, hogy hogyan vezényeljék le a folyamatot.

Átfogóan igen, azonban a napi operációban nem célunk és nem is feladatunk részt venni, nem alakítjuk a stratégiát sem. Passzív befektetői pozícióra törekszünk, ahol igyekszünk a céget – ha van lehetőség – a tudásunkkal segíteni, de nem mi határozzuk meg a stratégia irányát.

Hiszen alapvetően egy ilyen állami tőkealapnak nem feladata, hogy diktáljon azokban az iparágakban, ahol egyébként az adott cég tulajdonosa vagy menedzsmentje már akár évtizedek óta működik. Nem kell jobban tudnunk náluk, hogy az adott piacnak mik a szabályai. De természetesen megosztjuk azokat a tapasztalatokat, best practice-eket, amiket a saját portfóliónkban lévő cégeknél, vagy saját munkatapasztalatainkból adódóan látunk. Ez iparágfüggetlenül is működhet, elég olyan témákra gondolnunk, hogy miért érdemes diverzifikálni a beszállítókat, miért szükséges adott esetben új vevőkört megcélozni, vagy miért és hogyan érdemes egyáltalán a kifektetést megvalósítani. És ami még nagyon fontos, hogy a kapcsolatrendszerünk is bekerül ebbe a közös kalapba.

A vállalatok piaci terjeszkedésének elősegítését a hagyományosnak mondható közép-európai régió mellett keleti irányba is támogatnák. A kulturálisan és történelmileg is nyugati kereskedelemhez kapcsolódó gazdasági szereplők mennyire orientálhatók keletre?

Kifejezett célunk, hogy magyar cégek hazai környezetben megszerzett tudását exportáljuk. Bizonyos szempontból nem is tőkeexport ez, hanem hívhatjuk egyfajta tudásexportnak. Meg kell találni azokat a megfelelő célpiacokat, ahol ezt a tudást értékelik, és a versenyhelyzet is lehetővé teszi annak érvényesülését. Úgy gondolom, el kell vinnünk a know-how-t a nyugat-európai országokba is, ahol ismert szabályozói és kulturális közegben kell helytállni, de számba kell venni, hogy nyilvánvalóan nagyobb versenyben kell ezt megtenni.

Ezzel szemben lehet, hogy egy közép-ázsiai ország elsőre nagyon egzotikusnak vagy atipikusnak hangozhat, de Magyarország hagyományosan jó üzleti és diplomáciai kapcsolatokat ápol ezen államokkal.

Ez elsődlegesen nyitott ajtókat jelent, másodsorban egy hatalmas piacokkal rendelkező régiót, amelyben jelentős átalakulás zajlik, sok szempontból hasonló, mint a rendszerváltáskori Magyarországon: az emberek megveszik az első autójukat, az első telefonjukat, megjelennek az első fogyasztási hitelek.

Utóbbiban az OTP üzbég piacra lépésével már meg is jelent a magyar szerepvállalás. A hazai piaci szereplők jellemzően a nyugati megoldásokkal állítják párhuzamba termékeiket, ami minőségi szempontból nem is probléma, de érdemes látni azt is, hogy a megoldásaikkal kifejezetten versenyképesek tudnak lenni keleten.

Ha valakiben megérett a külpiacra lépés gondolata, és ennek már csak egyetlen akadálya, hogy túl nagy a kockázat, vagy nincs meg hozzá a megfelelő tőke, vagy nem szeretné azt teljes egészében kockáztatni az adott beruházásban, akkor mi tudunk olyan struktúrát biztosítani a számára, amiben ezt kiszámíthatóan, átláthatóan meg fogja tudni valósítani.

Az állami ösztönzés jegyében nyilván egy moderáltabb hozamelvárás mellett működik az alap, de mégis mivel számolhat egy cégvezető, milyen arányú befektetésre számíthat százalékos arányban?

Iparági minimummal dolgozunk, ami azt jelenti, hogy a hozamelvárás az adott iparágtól függ. Nyilván teljesen más kockázatokat rejt magában egy nehézipari beruházás, ahol sokkal hosszabb távra kell tervezni, nagyobb az eszközigény, mint mondjuk egy agráripari beruházás esetében, amikor teljesen más típusú megközelítéseket kell alkalmaznunk. Mi azt vállaljuk, hogy az iparági minimumon tartjuk a hozamelvárásunkat, ami egy jól meghatározható, előre kalkulálható számrendszert tesz lehetővé. Ez egyébként számszerűsítve nyilván nem hasonlítható egy hitelhez, de jóval alacsonyabb a piacon elérhető átlagos tőkebefektetési hozamelvárásoknál.

A kockázatmegosztásunk jellemzően egyharmad-kétharmad arányban működik, a nagyobb rész hárul ránk. Ez a fő irányelv, de ez eltérhet a tervezett beruházás függvényében. Ha például párhuzamosan hitelbevonás is történik – ami egy abszolút racionális tulajdonosi cél – akkor összességében elegendő lehet a vállalat részéről 10-20 százalékos saját hozzájárulás is egy beruházás elindításához.

Az alap nemrég indult, de talán az érdeklődésekből is leszűrhető valamilyen információ, mik ez eddigi tapasztalatok?

Szerencsés helyzetben vagyunk, mert azok a cégek, amelyek már ismernek minket vagy korábban együttműködtünk velük, látnak lehetőséget ebben a konstrukcióban. Korábbi jó üzleti kapcsolatok tudnak így egy következő szintre lépni, az első visszajelzések pedig abszolút pozitívak. Arra számítok, hogy ez a típusú tőkeprogram rövid időn belül sikeres lesz és hamarosan fel tudunk mutatni olyan cégeket, amelyek e nélkül nem léptek volna külpiacra, nem hoztak volna létre nemzetközi beruházást, vagy nem valósítottak volna meg olyan felvásárlást, amellyel érdemi méretugrást és hatékonyságnövekedést érhetnek el.

A cikk megjelenését a Nemzeti Tőkeholding támogatta.

Címlapkép forrása: Portfolio

A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ