BET

Erősen kezdte az évet a magyar tőzsde

Erősen kezdte az évet a magyar tőzsde

Mintegy 5,6 százalékos növekedést tudhat maga mögött a BUX index januárban. Az azonnali részvénypiac forgalma 273 milliárd forintot tett ki az év első hónapjában, míg a legnépszerűbb részvények sorrendjét az OTP, a Richter, valamint a Mol vezette. Emellett januárban két alkalommal is volt csengetés a BÉT-en: a budapesti tőzsdézés 160 éves jubileuma, valamint a Gloster kategórialépése során is.

Elkezdett kriptózni egy magyar tőzsdei cég

Elkezdett kriptózni egy magyar tőzsdei cég

Decemberben a Portfolio is beszámolt róla, hogy a Megakrán igazgatósága elkezdte vizsgálni, hogy hogyan tudná a szabad pénzeszközeit kriptoeszközökbe fektetni. A cég ezt követően csütörtökön a BÉT oldalán arról számolt be, hogy megkezdte a kapcsolódó kriptovaluta-számlák megnyitását és azokon kriptoeszközök elhelyezését.

Megállapodást írt alá a 4iG csoport és a Telecom Egypt

Megállapodást írt alá a 4iG csoport és a Telecom Egypt

Közös nyilatkozatot írt alá a 4iG és a Telecom Egypt. A közös szándék arra irányul, hogy megalapozza egy Európát Egyiptommal összekötő telekommunikációs korridor létrehozását, és egy ezt koordináló vegyesvállalat megalapítását - áll a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében.

5,7 milliárd forintos tőkeemelés jön az AutoWallisnál

5,7 milliárd forintos tőkeemelés jön az AutoWallisnál

5,7 milliárd forintos tőkeemeléssel támogatja a fő tulajdonos az AutoWallis nemzetközi növekedési terveit. A cég a rendelkezésére álló forrásokból többek között gyorsítani akarja kiskereskedelmi tevékenységének nemzetközi terjeszkedését, nagykereskedelmi üzletága pedig a meglévők mellett további ázsiai autómárkák régiós képviseletének kiterjesztését is tervezi.

Itt a magyar befektetők új kedvence!

Itt a magyar befektetők új kedvence!

Múlt hétvégén a Portfolio is beszámolt róla, hogy szabályozott ingatlanbefektetési elővállalkozás lett az Appeninből. Ezt követően hétfőn a részvény több mint 17 százalékot emelkedett, a rali pedig kiemelkedő forgalom mellett kedden is folytatódik, így nem túlzás azt állítani, hogy a magyar befektetők valósággal megőrülnek a részvényért. Megnéztük, hogy mit érdemes tudni a magyar tőzsde új sztárjáról, és hogy miért is mozgatja meg ennyire a befektetők fantáziáját az átalakulás.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.