EU

2018. december 23. 17:30 | Beke Károly

Már több mint 600 ezer magyar élhet Európában - 2019 is kivándorló év lesz?

A Portfolio becslései szerint 2017 végén már több mint 610 ezer magyar élhetett Nyugat-Európában, vagyis folytatódott a nettó kivándorlás. Ráadásul továbbra is elsősorban a fiatalokat érinti, ami demográfiailag kiemelten hátrányos Magyarország számára. Ennek ellenére látunk pozitív jeleket, hiszen egyre többen térnek vissza azok közül, akik korábban elmentek. A nagy kérdés az lesz, hogy ezek a pozitív jelek folytatódnak-e a következő években.

Holnap megszabadulhat Európa az olasz kockázattól

2018. december 18. 20:14 | Portfolio

Holnap megszabadulhat Európa az olasz kockázattól

Megállapodás született az olasz kormány és az Európai Bizottság között a 2019-es költségvetés ügyében - jelentette a Reuters kedd este. Róma ugyanakkor egyelőre óvatos a megegyezéssel kapcsolatban.

2018. december 18. 17:28 | Portfolio

Brüsszel is vizsgálja a túlóratörvényt

A közigazgatási bíróságok létrehozásáról szóló és a túlórát szabályozó, múlt héten elfogadott törvényeket is górcső alá veszi az Európai Bizottság, meggyőződve az uniós joggal való összeegyeztethetőségükről - erősítette meg kedden szóvivői útján a testület a Bruxinfo cikke szerint.

2018. december 18. 13:05 | MTI

Nagy áttörés a bedőlt hitelek európai kezelésében

Politikai megállapodást értek el az Európai Parlament és az Európai Tanács soros elnökségét betöltő Ausztria tárgyalói az európai nem teljesítő hitelek további kezelését célzó, az Európai Bizottság által márciusban benyújtott javaslatokra vonatkozóan - közölte az uniós tanács kedden.

2018. december 18. 12:30 | Portfolio

Nesze neked, Brexit: a válság óta nem szenvedett ennyire a brit gazdaság

A brit gazdaság idei és jövő évi növekedése a leggyengébb lehet az utolsó 2009-es recesszió óta - figyelmeztetett kedden a Brit Kereskedelmi Kamara. A szervezet egyelőre nem valószínűsít recessziót, de többek között a Brexit körüli bizonytalanságok miatt jelentősen behúzhatja a féket a növekedés.

2018. december 17. 06:20 | Portfolio

Jön Matolcsyék idei utolsó nagy dobása

A kamatdöntések határozzák meg a hét hangulatát itthon és külföldön is, hiszen az MNB mellett a Fed és a brit jegybank is utolsó idei döntésének fut neki. Emellett is lesznek fontos adatok, gyakorlatilag az utolsó érdemi hetet kezdjük meg 2018-ban.

2018. december 13. 20:31 | MTI

Meghosszabbította az EU az Oroszország elleni szankciókat

Az Európai Unió újabb fél évvel meghosszabbította az Oroszországgal szemben bevezetett gazdasági szankciókat, mivel nem történt előrelépés a minszki megállapodások végrehajtásában - közölte Preben Aamann, az Európai Tanács elnökének szóvivője Twitter-üzenetében csütörtökön.

2018. december 13. 09:34 | Portfolio

A csehek nem tudják, mikor akarnak eurót

Továbbra sem határozott meg hivatalos euróbevezetési céldátumot a cseh kormány miután a jegybank és a pénzügyminisztérium azt javasolta, hogy várjanak még a pontos dátum meghatározásával. Az euróbevezetés Prágában továbbra is elsősorban politikai kérdés, így a közeljövőben sem várható változás a kormány alapállásában.

A héten eldől a Brexit sorsa

2018. december 10. 06:45 | Portfolio

A héten eldől a Brexit sorsa

Napokon belül kiderül, marad-e még esély a rendezett Brexitre, ha a brit parlament nem szavazza meg a megállapodást, akkor újra előtérbe kerülhet a hard Brexit vagy akár a kilépés visszavonása. Emellett az EKB kamatdöntő ülése is tartogathat érdekességeket a héten, főleg úgy, hogy elérkezett az eszközvásárlás tervezett lezárása.

2018. december 07. 16:34 | MTI

106 magyar településen ingyenes wifit vezetnek be

Az Európai Bizottság kihirdette WiFi4EU finanszírozási programjának pályázati eredményeit, amely szerint mintegy 2800 európai helység, köztük 106 magyar település létesíthet ingyenes wifi-hozzáférési pontokat - közölte az uniós bizottság pénteken.

2018. december 05. 18:01 | MTI

Elfogadták a jövő évi EU-s költségvetést

Megállapodásra jutottak az Európai Unió következő évi költségvetéséről a tagországok kormányait tömörítő tanács és az Európai Parlament (EP) küldöttei - jelentették be szerdán Brüsszelben.

2018. december 05. 11:12 | Beke Károly

Hatalmas a kiábrándulás: aggasztónak találja Magyarországot egykori megmentője

Az eurózónán kívüli országok, mint például Magyarország 2019-ben is tovább sodródhatnak a protekcionizmus és a szélsőjobboldali nacionalizmus felé. Ez pedig aggasztó trend Európa szempontjából - véli jövő évi kilátásaiban Michael Hasenstab, a Templeton Global Macro befektetési igazgatója. A befektető néhány éve még komoly magyar állampapír-portfóliót kezelt, azonban a jelek szerint azóta kiábrándult belőlünk. Az egykor legnagyobb hitelezőnk Magyarországon csak a Portfólióval osztotta meg 2019-es elképzeléseit.

Nagy döntések születtek az EU-ban, készülhetnek a bankok is

2018. december 05. 10:15 | Portfolio

Nagy döntések születtek az EU-ban, készülhetnek a bankok is

Előzetes politikai megállapodást ért el az Európai Parlament és az Európai Tanács a bankunió véglegesítését célzó 2016. novemberi bizottsági javaslatról. A meglévő tőkemegfelelési és egyéb szabályokat felerősítő új követelményekkel fogják ellenállóbbá tenni a bankokat. Úgy döntöttek, hogy az ESM válságkezelő alap nagyobb felelősségi kört kap, így például hitelezheti a bankszanálásokat is, ugyanakkor a közös eurózónás költségvetésről és az egységes betétbiztosítási rendszerről egyelőre nincs megállapodás.

2018. december 04. 09:34 | Portfolio

Újabb fontos lépés a Brexit visszafordítása felé

Az Egyesült Királyságnak lehetősége van egyoldalúan visszavonni az 50. cikk szerinti eljárás elindítását, vagyis visszacsinálni a kilépését az Európai Unióból - állapította meg az Európai Bíróság főtanácsnoka. Ez újabb fontos lépés lehet, hiszen egyre hangosabbak a Brexit-ellenes hangok, az ellenzők pedig most újabb muníciót kaphatnak.

Órákon belül eldőlhet Európa sorsa - Leteszik a fegyvert az olaszok?

2018. december 04. 08:45 | Portfolio

Órákon belül eldőlhet Európa sorsa - Leteszik a fegyvert az olaszok?

Néhány órán belül új költségvetési javaslattal áll elő az olasz kormány azt követően, hogy az Európai Bizottság szankciókkal fenyegeti az országot - mondta Giuseppe Conte miniszterelnök kedd reggel egy lapinterjúban. Az utóbbi hetekben az olasz helyzet folyamatosan aggasztotta a befektetőket, így fellélegzésként hatna, ha sikerülne megegyezni.

Szigorú szabállyal vet véget egy népszerű befektetési megoldásnak az EU

2018. november 26. 15:28 | Portfolio

Szigorú szabállyal vet véget egy népszerű befektetési megoldásnak az EU

Az ír és a luxemburgi hatóságok döntése értelmében az állandó nettó eszközértékű pénzpiaci alapok a jövőben nem alkalmazhatják az egyik kedvenc játékszerüket az eszközérték fenntartására. A lépést várhatóan több tagország is átveszi majd - írja a Financial Times.

Eljöhet a nagy amerikai-kínai összeborulás ideje

2018. november 26. 06:24 | Portfolio

Eljöhet a nagy amerikai-kínai összeborulás ideje

A héten egyértelműen a pénteki és szombati G20-csúcsra figyel a világ, hiszen végre találkozhat az amerikai és a kínai elnök, sőt állítólag letehetik a fegyvert a kereskedelmi háborúban. Itthon a munkanélküliség és a beruházások friss számai jönnek, amikre érdemes lehet figyelni.

Részletes keresés