EU

Növekedés lesz Európában, de adósságcsökkentés alig

Az idei évben 1,8 százalékkal növekedhet az Európai Unió gazdasága, míg az eurózóna államai 1,5 százalékos bővülést mutathatnak - derül ki az Európai Bizottság kedden publikált előrejelzéséből. A testület 2016-ra még ennél is gyorsabb növekedést jósol a kedvező nemzetközi környezetnek köszönhetően.

Kiakadtak Brüsszelben az új konzultációra

A Facebookon reagált szerdán késő este a halálbüntetés napirenden tartására és a migrációról a kormány által kezdeményezett nemzeti konzultációra Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke, aki többek között az alapjogok kérdéséért is felel. Bejegyzésében az EB-alelnök éles kritikát fogalmazott meg: "egy elfogultságon, sugalmazó, sőt, félrevezető kérdéseken, a bevándorlókkal szembeni előítéleteken alapuló nyilvános konzultációt aligha lehet objektív alapnak tekinteni a megalapozott politika tervezéséhez".

Az állami energiavállalatokra is lecsap az EU!

EU-s vizsgálat indul az állami közműcégek kapcsán, ugyanis elképzelhető, hogy a nekik juttatott támogatások torzították a piaci viszonyokat és korlátozták a szabad versenyt - számolt be róla a politico.edu .

Felfüggeszthetik Magyarország uniós szavazati jogát a halálbüntetés miatt

Ha Magyarország visszaállítaná a halálbüntetést, akkor eljárás indulhatna ellene, amely szankciókhoz vezethet, mint például ahhoz, hogy felfüggesztik az ország szavazati jogát az Európai Tanácsban - mondta egy név nélkül nyilatkozó uniós tisztségviselő az AFP-nek, az EU legfőbb döntéshozó testületére, az állam- és kormányfők testületére utalva.

Ukrajna öt év múlva csatlakozna az EU-hoz (2.)

Ukrajna a következő öt évben teljesíteni fogja az EU-csatlakozás minden feltételét - szögezte le Petro Porosenko ukrán elnök hétfőn Kijevben, az Európai Unió és Ukrajna 17. csúcstalálkozójának plenáris ülését megnyitó beszédében.

Lépett az EU - Sokat fizethet a Gazprom

Újabb fejlemény történt a Gazprom és EU között évek óta tartó üggyel kapcsolatban. Az európai trösztellenes bizottság ugyanis szerdán hivatalosan is megvádolta az orosz vállalatot, hogy tisztességtelenül visszaélt piaci erőfölényével. A két fél közötti harcban most azonban további lépések következhetnek.

Újabb nagyhalnál vizsgálódhat az EU

Miután az EU versenyjogi biztosa az elmúlt héten a Google ellen kezdett el vizsgálódni, most a Gazprom ellen indíthat eljárást. Egyes értesülések szerint az Európai Bizottság szerdán vádolja meg az orosz céget, hogy visszaélt piaci erőfölényével. Az EU és a Gazprom harca már évek óta tart, most azonban fontos fejlemények születhetnek.

Nagyon meg akarják büntetni a Google-t

Az Európai Unió több mint 6 milliárd dollárra büntetheti az amerikai internetes céget. A vád: keresési eredmények manipulálása és saját részre történő tisztességtelen felhasználása, valamint több okostelefon gyártó előnyben részesítése. A büntetést még csak-csak kibírná a Google, viszont az európai hatóságok megváltoztathatják a cég működését, ami már hatással lehet az egész vállalatra.

A gázszállítás leállításával fenyegeti a Gazprom az EU-t

A Gazprom orosz gázipari cég óva intette hétfőn az Európai Uniót attól, hogy akadályozza az Ukrajnának, mint az európai országokba irányuló gázszállítások tranzitországának kiiktatását célzó orosz tervek megvalósítását, azaz a Török Áramlat megépítését.

Soros szerint ez lesz az ukrán válság vége

Válaszúthoz érkezett az Európai Unió. Azt, hogy az elkövetkezendő öt évben mi történik majd Európában, a következő 3-5 hónap eseményei határozzák meg - mondta el Soros György a Marketwatch hasábjain közölt véleménycikkében.

Ukrajna pénzhez jut az EU-tól

Az Európai Parlament plenáris ülése szerdán megszavazta, hogy az Európai Unió 1,8 milliárd eurós kölcsönt biztosítson Ukrajnának az ukrán fizetési mérlegben rövid távon jelentkező hiány áthidalására.

Jövő hétre ígérik a görögök a reformcsomagot

Legkésőbb a jövő hétfőig bemutatja euróövezeti partnereinek a tervezett reformcsomagot a görög kormány - közölte kedden az athéni kabinet szóvivője a Mega görög televíziónak nyilatkozva.

Izland nem lesz tagja az EU-nak!

Izland bejelentette csütörtökön, hogy visszavonta az európai uniós csatlakozásra vonatkozó kérelmét.

Béke ez vagy tűzszünet a bankokkal?

Az MV Zrt.-t magába olvasztva az MFB fontos szerepet tölt be a 2014-2020-as programozási időszakban az EU-források kiosztásában - mondta Garamvölgyi Balázs, az MFB új EU Kompetencia Központ Igazgatóságának igazgatója a Portfolio csütörtöki konferenciáján. A Jeremie Program eszközeinek kiírásában nem hoz óriási változásokat az új ciklus. Krisán László, a KAVOSZ vezérigazgatója a kkv-k fejlesztésének fontosságáról beszélt. Szerinte nem mindegy, hogy a kormány a bankokkal tűzszünetet kötött vagy békét. Arra is felhívta a figyelmet: ne várjuk el, hogy a traktorról leszáll a bácsi és bejelentkezik a fia Facebook-jába és beadja a pályázatot. Trombitás Zoltán, az Erste Bank EU Iroda vezetője saját felmérésük alapján úgy vélekedett, hogy az Erste Bank vállalati ügyfelei csak igen kis mértékben terveznek hitelt felvenni.

Fontos döntés született a bankkártyákról

Az Európai Parlament plenáris ülése ma délelőtt szavaz a kártyaalapú fizetések bankközi díjairól szóló rendeletről, amely jelentősen korlátozza a kártyadíjakat - közölte az Európai Parlament Tájékoztatási irodája. A kártyabirtokosok és a kereskedők évente közel 7 milliárd eurót nyerhetnek ezzel, miközben a kártyakibocsátó bankok és a kártyatársaságok ugyanennyit bukhatnak rajta. A jogszabályt 621 szavazattal, 26 ellenszavazat és 29 tartózkodás mellett fogadta el a parlament.

Jó hír érkezett a bankoknak Londonból

Az Európai Bankhatóság (EBA) keddi döntése szerint 2015-ben nem lesz az egész Európai Unió területére kiterjedő banki stresszteszt. Ilyen tesztre legközelebb csak 2016-ban kerülhet sor.

Mik lesznek az új uniós pályázatok irányai és tartalmai?

A Portfolio aktuális konferenciája az EU-források lehívásához kapcsolódó finanszírozási és üzleti lehetőségeket, az új pályázati-közbeszerzési rendszer jellemzőit és a gazdaságfejlesztés főbb irányait helyezi fókuszába.

Melyek a 2014-2020-as fejlesztési időszak főbb jellemzői? Mi vár a magyar gazdaságra 2020-ig? Mire figyeljünk az új pályázati időszakban? Milyen állami és kereskedelmi banki vállalatfinanszírozási lehetőségekkel számolhatnak a pályázók? Hogyan segíthetnek a tanácsadók a projektgenerálástól a megvalósításig? Ezekre és számos egyéb fontos kérdésre is kaphat választ a Portfolio EU-forrásokkal foglalkozó konferenciáján.

Pellengérre akarják állítani Görögországot a németek

A németek nyomást próbálnak gyakorolni az Európai Központi Bankra, hogy ne terjessze ki tovább a sürgősség hitelkeretét Görögország számára - jelentette a Reuters belső jegybanki forrásokra hivatkozva. Ha ebben sikerrel járnának, azzal a görögöket azonnal térdre kényszerítenék, vagyis rögvest bele kéne menniük a számukra nem tetsző hitelprogram kiterjesztésébe.

EU-görög tárgyalások: mindenki szeret mindenkit, vagy mégse?

Együttműködés, konstruktív megbeszélés, nagyon jó hangulat - mintha csak egy baráti piknik lett volna az EU és az új görög kormány megbeszélése, aminek azért a végén csak kibökte a pénzügyminiszter, hogy nem próbálják meghosszabbítani a mentőprogramot, illetve nem keresik az együttműködést az IMF-fel és az EU-val. Az egyensúlyi költségvetést tartaná a görög kormányt, de azért 10 ezer közszolgát valahonnan csak felvesz.

Aszfaltügy: Lázár még idén pontot tenne a végére

Még az idei évben szeretne pontot tenni Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter az úgynevezett aszfaltügyre, amelyben potenciálisan 100 milliárd forintnál is több pénz forog kockán. A miniszter ezt csütörtökön Brüsszelben magyar újságíróknak mondta el.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Az egész világ egyetlen vadászgépről beszél: azt mondják, a legmodernebb európai gépeket győzte le a J-10C
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kedves Olvasónk!

A Portfolio híreinek, elemzéseinek többségét előfizetés nélkül olvashatod. Ez azért van így, mert a hirdetések jelentik szerkesztőségünk legfontosabb bevételi forrását. A célunk az, hogy ez hosszú távon is így maradjon.

Kérünk, ne használj adblockert, és olvasd tovább a Portfolio-t!