Újabb elemzés jött ki a DM-KER-ről
Múlt héten a Kalliwoda, most a Navigator jött ki részletes elemzéssel a DM-KER-ről.
Múlt héten a Kalliwoda, most a Navigator jött ki részletes elemzéssel a DM-KER-ről.
Már az első kereskedési napon több mint megduplázták értéküket az Airbnb újonnan tőzsdére vezetett részvényei, holott már a jegyzési áruk sem volt olcsó. Ez volt az év legnagyobb amerikai tőzsdére lépése egyébként, mivel a vállalat debütáláskori értéke közel 50 milliárd dollár volt. Ehhez képest még nyereséges éve sem volt eddig a vállalatnak.
Az MNB tavasszal százmilliós piacfelügyeleti bírsággal sújtotta a Deltát, most pedig egy majd’ egy évig húzódó engedélyezési eljárás végén megtagadta a tavalyi alaptőke-emelések során kibocsátott új részvények bevezetését a Budapesti Értéktőzsdére. Előre be nem jelentett helyszíni ellenőrzések, sorozatos hiánypótlási felhívások, szakértői vizsgálat tartotta lázban az elmúlt időszakban a Delta részvények iránt érdeklődő befektetőket. Az elutasítás okairól, a különféle MNB-s eljárások közötti összefüggésekről és a tájékoztató engedélyezés szempontrendszeréről kérdeztük Barnóczki Pétert, az MNB tőkepiaci és fogyasztóvédelmi jogérvényesítési igazgatóját.
Az OTP bejelentette, hogy a bank igazgatóságának két tagja kedvezményesen hívott le tegnap részvényeket, valamint egyikük értékesített is, összesen 84,5 millió forintot meghaladó értékben.
Novemberben kimondottan jó hangulat uralkodott a világ tőzsdéin, a pozitív vakcinahírek és a vírushelyzetből való kilábalás lehetősége reménnyel töltötte el a befektetőket. Az év vége felé közeledve egyre több, a részvénypiacok 2021-es teljesítményéről szóló elemzés és előrejelzés lát napvilágot, többnyire pozitív az elemzői konszenzus - most a JPMorgan rukkolt elő egy újabb indokkal, ami miatt kimondottan jók lehetnek a kilátások a következő évre nézve, a számítások alapján akár 25 százalékos szárnyalás is következhet.
Az ázsiai tőzsdéken mérsékelt esést láttunk csütörtökön, Európában pedig az iránykeresés volt jellemző ma, a magyar tőzsde azonban tovább tudott emelkedeni a tegnapi rali után és végül 1,1 százalékos pluszban zárt. Az S&P 500 és a Dow Jones lejjebb került a csütörtöki kereskedésben, amely részben a vártnál gyengébb munkaerőpiaci adatnak és a koronavírus-stimuluscsomaggal kapcsolatos vitának betudható, a Nasdaq viszont pluszban zárt.
Ma lehetett először kereskedni a Nasdaqon az Airbnb részvényeivel. Az IPO olyan jól indult, hogy a cég papírjai 146 dolláron nyitottak, ami több mint duplája a tegnap meghatározott 68 dolláros bevezetési árfolyamnak.
Hatalmas emelkedést produkált tegnap a Greenwich LifeSciences, egy kisebb amerikai gyógyszeripari cég, amelynek a részvényárfolyama több mint 10-szeresére nőtt egyetlen nap alatt a Nasdaqon. Az emelkedés ma is folytatódott, és már megint közel 40 százalékkal került feljebb a részvény. Ennek oka alapvetően az, hogy egy tegnapi orvosi konferencián a vállalat prezentációjában kiemelte, hogy kiemelkedő, 100 százalékos hatékonysággal tudták kezelni a korábbi klinikai kísérletben résztvevő mellrákos pácienseket, vagyis az 5 éves követési időszak alatt nem újult ki senkinél sem a betegség. A befektetők pedig ezután rávetették magukat a papírokra.
Az olajárak a kedvező koronavírus-vakcinával kapcsolatos hírek miatt indultak meg, nem régen a brit gyógyszerfelügyelet engedélyezte a Pfizer és a BioNtech közös vakcináját, tegnap pedig Kanada is zöld utat adott neki és hamarosan jöhet az amerikai engedély is. Ez és a korábbi magas, 90 százalék feletti hatékonysággal kapcsolatos hírek győzhették meg a befektetőket, hogy a világgazdaság a legjobb úton halad a normalizálódás felé. Ez pedig felfelé hajtja az olajárakat is, hiszen a gazdasági kilábalással együtt jelentősen, és a vártnál hamarabb nőhet meg az olajkereslet is.
A várakozások szerint ma debütál a tőzsdén a lakásbérléssel és turisztikai élményekkel foglalkozó Airbnb, a részvényekkel a Nasdaqon lehet majd kereskedni. A kibocsátásra kerülő papírok ára folyamatosan emelkedett az elmúlt hetekben, a mostani árazás mellett közel 50 milliárd dolláros értékkel lép tőzsdére a vállalat, amellyel így a legnagyobb amerikai IPO idén. Az Airbnb árbevétele bár folyamatosan nő, ugyanakkor nyereséges éve még nem volt a cégnek, és van több kockázat is az üzletmenettel kapcsolatban, mint a szabályozások. Kétségtelen ugyanakkor, hogy óriási változáson ment át az Airbnb a 2008-as szerény kezdetek óta.
A héten ért véget a Budapesti Értéktőzsde online tőzsdejátéka, a BÉT Részvényfutam, ennek kapcsán beszélgettünk Bozsik Balázzsal, a BÉT tanácsadójával, Vas Márkkal, a Budapest Investment Club társ-alapítójával és Borboly Istvánnal, a Heller Farkas Szakkollégium Elsősverseny főszervezőjével az egy hónapos verseny tapasztalatairól, a legnépszerűbb magyar részvényekről, az egyetemisták tőkepiaci karrierterveiről, és arról is, mibe fektettek idén a boomerek és az avokádók.
Erősen indult a november a régiós devizák számára, viszont szemben a világ vezető részvényindexeivel, az erősödés hamar kifáradt a forint, a zloty és a cseh korona számára. Felmerül tehát a kérdés, hogy tényleg ennyit áraznának a régiós devizák a koronavírus-válságból való kilábalást ígérő oltóanyagok érkezésének híréből?
Az OTP bejelentette, hogy a bank igazgatóságának két tagja kedvezményesen hívott le tegnap részvényeket, valamint értékesítettek is, összesen 160 millió forintot meghaladó értékben.
Az amerikai vezető részvényindexek a piacnyitást követő jobb hangulat után lefordultak és mínuszban zárt az S&P 500, a Dow Jones és a Nasdaq is. Az esések mértéke azonban nem jelentős, a részvényindexek továbbra is korábbi csúcsaik közelében állnak, a befektetők várják az újabb fiskális stimulussal kapcsolatos fejleményeket, és a bizonytalanság rontott némileg a hangulaton, egyedül a tech-papírokat ütötték meg jobban. Emellett növekedtek a koronavírussal kapcsolatos esetszámok is. Európában többnyire emelkedés jellemezte a napot, pluszban van a DAX is. A BUX és a lengyel WIG pedig nagyot ralizott ma, a két részvényindex azután lódult meg, hogy a magyar és a lengyel kormány is elfogadta a német soros elnökség javaslatát a költségvetési vétóvita rendezésére.
A MetMax Europe 5 milliárd forint értékben bocsátott ki kötvényt az MNB Növekedési Kötvényprogramjában.
Kedden is vásárolta saját részvényeit a Richter, ezúttal csak kisebb mennyiségben, de összességében már több mint 1,6 milliárd forintot költött sajátrészvény-vásárlásra a vállalat.
A magyar és a lengyel kormány is elfogadta a német soros elnökség javaslatát a költségvetési vétóvita rendezésére. A hír hatására a magyar és a lengyel részvénypiacon is komoly rali indult, a legnagyobb mértékben a bankpapírok és az energetikai vállalatok árfolyama emelkedik.
Évek óta nem látott aktivitást ért el a globális bányaipar, egyre több a fúrási tevékenység, növekednek az árak is. Az iparág vállalatai pedig nem csak ellenállónak bizonyultak a koronavírus-járvánnyal szemben, de több mutató tekintetében is már a vírus előtti időket idézik. Ezt mutatja a szereplők megnövekedett finanszírozási igénye is, bár a felvásárlások értéke még jóval elmarad a korábbi szintektől. Ez részben már jelzi azt is, hogy kezd magára találni a világgazdaság, ami más trendekkel együtt, mint az elektromos autók értékesítése, akár például a réz árfolyamának a jelentős emelkedéséhez is vezethet a következő években.
Erősen kezdte a mai napot az OTP, a részvények a kereskedés megkezdését követően mintegy 3 százalékkal emelkedtek. Múlt héten írtunk már azzal kapcsolatban, hogy relatíve ritkán látható mozgás rajzolódott ki az OTP grafikonján, ugyanis nem csinált semmit, oldalazott. Ez pedig ritka esemény, már 2 éve nem volt ilyen, hiszen általában a markáns mozgás jellemző a részvényekre, mivel az OTP magyar proxiként működik és érzékenyen reagál a nemzetközi hangulat változásaira. Akkor annak adtunk nagyobb valószínűséget, hogy ebből a beszűkülésből felfelé tör ki az árfolyam, ez az elmúlt órákban meg is történt.
Az amerikai részvénypiaci indexek rekordszinteken járnak, ugyanakkor a koronavírus-válság a bankszektort nagyon megtépázta, és a most látható raliban is lemaradtak a bankok. Viszont a bankok között szép számmal találni magas osztalékot fizető papírokat, a Marketwatch megnézte, melyik bankok papírjai lehetnek érdekes ebből a szempontból.
Eric Schmidt a mesterséges intelligencia gyors fejlődésének biztonsági és energiaellátási kockázatairól beszélt...
Kiemelt lehetőség mikro-, kis- és középvállalkozások, őstermelők, családi gazdálkodók és halfeldolgozással...
2025 elején több országban civil bojkottok indultak az elszabaduló élelmiszerárak miatt.
A cégértékesítés egyik legkritikusabb pontja, amely az eladók és vevők döntéseit leginkább befolyásolja, a tranzakciós...
Az elmúlt hetekben jelentős emelkedést produkált több kriptodeviza árfolyama is, ami az amerikai dollár gyengülése...
A legtöbben azt hitték - jogosan -, hogy Trump visszatérése új aranykort jelent majd az amúgy is felülteljesítő...
Kritikus a helyzet Székelyföld egyik legnépszerűbb turistalátványosságánál.
A fix kamatra vagy a változóra esküsznek a befektetők?
Fellélegezhetnek az állattenyésztők?