alkotmánybíróság

Devizahitelek: Shylockot kell-e megfékezni?

Kérdésként tette föl a kormány az Alkotmánybíróságnak azt, hogy közvetlenül levezethető-e a hatályos alkotmányból azon döntések alkotmány-ellenessége, amelyekben a bíróságok megállapították a deviza alapú fogyasztói kölcsönszerződések feltételeinek érvényességét, ha egyébként e szerződések érvényesítése erőfölénnyel való visszaéléshez, és a fogyasztók jogainak megsértéséhez vezethetett. Olyan szerződési feltételek bírósági jóváhagyásáról lehet szó, amelyeket tömegesen, a fogyasztók számára egyoldalúan és jelentős hátrányt okozó módon alkalmaztak. A kormány aggályként fogalmazta meg: összeegyeztethető-e az Alaptörvénnyel az árfolyam-kockázat egyoldalú áthárítása az adósra, az egyoldalú kamatemelés lehetőségének kikötése, vagy árfolyamrés burkolt alkalmazása. Az indítványt Deák Dániel, a Budapesti Corvinus Egyetem Gazdasági Jogi Tanszékének mb. tanszékvezető egyetemi tanára elemzi az alábbiakban jogi szempontból.

A volt EKB elnök keményen kiosztotta a német alkotmánybírákat

Az Európai Központi Bank kötvényvásárlási programja (OMT) tökéletesen legális, és a német alkotmánybíróság jól tenné, ha felismerné, hogy ez kulcsfontosságú mind Németország mind pedig Európa egészének a szempontjából - jelentett ki Jean-Claude Trichet, az EKB korábbi elnöke. Véleménye szerint a program jelentősen hozzájárulhat a kockázatok mérséklődéséhez és növeli a befektetői bizalmat.

Draghi bizakodó, de a piacok aggódnak

Mario Draghi, az Európai Központi Bank elnöke elmondása alapján megbízik a német alkotmánybíróságban, akik a hét folyamán a központi bank kötvényvásárlási programjának legitimitását vizsgálják. Ha elmarasztaló döntés is születik, az vélhetően csak szeptembertől lépne érvénybe. A piaci reakciók ugyanakkor azt tükrözik, hogy már most aggódnak a korábban kulcsszerepet betöltő kötvényvásárlási program elvesztése miatt.

Beleszólnak-e a németek, hogy mit csinálhat az EKB?

A német alkotmánybíróság meghallgatást tart az Európai Központi Bank kötvényvásárlási programjának legalitása kapcsán. Több helyen felmerültek a vádak ugyanis, hogy az EKB túllépi a (többek között Bundesbank általi) hatáskörét. A fejlemények kapcsán egyelőre azt feltételezhetjük, hogy a bírák el fogják fogadni a válságba jutott országokra irányuló program legitimitását, ugyanakkor megjegyzéseket és esetleges kitételeket fűznek majd hozzá. Korábban a kötvényvásárlási akciók kulcsszerepet játszottak a bajba jutott országok állampapírpiacainak a működtetésében, ezen eszköz esetleges elvesztése veszélyes nyugtalanságokat szülhet.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Kényszerszövetségesével bukhat Magyarország, Ursula von der Leyen megtalálta a kiskaput
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.