alkotmánybíróság

2014. július 08. 13:29 | MTI

Újra döntött az Alkotmánybíróság a takarékokról (2.)

Az Alkotmánybíróság (Ab) elutasította a szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról szóló törvény alaptörvény-ellenességének megállapítására irányuló mindkét bírói kezdeményezést. Az Ab a Veszprémi Törvényszék bírájának kezdeményezésénél megállapította, hogy nem alaptörvény-ellenesek a törvény bírói kezdeményezésben kifogásolt, az Ab által a normakontroll keretében vizsgálható pontjai, míg a Fővárosi Törvényszék bírájának kezdeményezése az Ab szerint nem is felelt meg az egyedi normakontroll indítvány feltételeinek - derül ki az Ab honlapján kedden közzétett határozatokból.

2014. július 03. 08:12 | Portfolio

Takarékok: lendületet kap az integráció

A Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete (SZHISZ) üdvözli, hogy az Alkotmánybíróság (Ab) döntött a takarékszövetkezetek integrációjával kapcsolatban, és néhány kisebb kifogástól eltekintve szabad utat engedett a takarékszövetkezeti integrációnak - közölte az SZHISZ szerdán az MTI-vel.

2014. július 02. 12:20 | Portfolio

Döntött az Alkotmánybíróság: eldőlt a takarékok sorsa

Nagy jelentőségű döntést hozott ma az Alkotmánybíróság. Eldőlt, hogy a takarékszövetkezeti szektor átalakításáról szóló törvény nem ütközik az Alaptörvénybe, az átalakítás tehát folytatódhat, a Takarékbank állami kézben lévő többségi tulajdonának értékesítése pedig várhatóan hamarosan befejeződhet. Az Alkotmánybíróság két, kisebb jelentőségű szövegrész kivételével alkotmányosnak találta a törvény rendelkezéseit, kimondva többek között, hogy az egyesülési jog és a tulajdonjog közérdekből korlátozható, és a korlátozást jelen esetben kompenzálják a takarékok összehangolt működéséből eredő előnyök.

2014. május 29. 16:32 | Portfolio

EBESZ: sérti a véleménynyilvánítás szabadságát az Ab döntése

Az Alkotmánybíróság (Ab) kommentekkel összefüggő ítélete feltétlen és közvetlen következményekkel jár a tartalomszolgáltatók számára, és visszafoghatja a szabad véleménycserét a közérdekű témákról Magyarországon - figyelmeztetett Dunja Mijatovic, az EBESZ sajtószabadságért felelős biztosa csütörtökön kiadott közleményében.

2014. május 29. 08:48 | Portfolio

Takarékügy: megjelent az Alkotmánybíróság első fontos végzése

Az Alkotmánybíróság megszüntette eljárását abban az ügyben, amelyben a Veszprémi Törvényszék Cégbírósága fordult hozzá tavaly novemberben. A bírónő alkotmányjogi aggályok miatt függesztette fel akkor három takarék alapszabály-módosítását, mivel azonban ezt azóta a takarékok kérésére mégis megtette, a beadványát okafogyottá nyilvánította a taláros testület. További két fontos ügyben azonban még az Alkotmánybíróság szava lesz a döntő a takarékszövetkezeti integráció jövőjét illetően.

2014. április 30. 06:30 | Palkó István

Devizahitelek: eljött a nagy ítélet napja

Ma délelőtt kihirdeti Kásler Árpád és az OTP ügyében hozott ítéletét az Európai Bíróság. Nagy a tétje a luxembourgi székhelyű intézmény döntésének: ez alapján döntheti el ősszel a Kúria, miként kezeljék a bíróságok a devizahitelek árfolyamrését és a bankok által végrehajtott egyoldalú kamatemeléseket. Iránymutatás lesz ez a jogi vitákat lezárni akaró kormány számára is, hisz várhatóan ez alapján fog tömeges változtatásokat tenni a meglévő devizahitel-szerződésekben, amire még márciusban az Alkotmánybíróság jogosította fel. A sok áttétellel rendelkező ügyet és az ügy jelentőségét az alábbiakban foglaljuk össze.

2014. április 16. 19:54 | MTI

Lepattantak az energiacégek az Alkotmánybíróságról

Két, energiaszolgáltató cégek költségeivel kapcsolatos, 2013 végén benyújtott alkotmányjogi panaszt utasított vissza érdemi vizsgálat nélkül az Alkotmánybíróság (Ab) - derül ki a testület honlapján szerdán közzétett döntésekből.

2014. április 12. 13:48 | Portfolio

Vissza kell fizetnie az államnak a 98 százalékos különadót

A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság pénteki, jogerős ítélete alapján vissza kell fizetnie az államnak a 2010-ben a "pofátlan végkielégítésekre" kirótt 98 százalékos különadót - számol be a fejleményről a Népszabadság.

2014. március 17. 16:58 | Portfolio

Devizahitelek: újabb végtörlesztés jön?

Ma 10.30-kor kezdődött az Alkotmánybíróság határozathirdetése a kormány novemberi indítványáról. A határozathirdetésnek azért is van nagy jelentősége, mert erre a határozatra, illetve a Kúria hónapokon belül várható jogegységi döntésére alapozza majd a kormány a közeljövő devizahiteles intézkedéseit. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a meglévő szerződésekbe kivételes esetekben bele lehet nyúlni.

Fontosabb részletek

  • Kivételes esetekben módosíthatók a meglévõ szerzõdések jogszabállyal.
  • Társadalmi hatásaikat tekintve a devizahitelek ide sorolhatók.
  • Csak úgy lehet megváltoztatni a meglévõ szerzõdéseket jogszabállyal, ahogy ezt a bíróságok ma is megtehetik.
  • A bírói döntéseket és a jogszabályokat azonban felülvizsgálhatja az Alkotmánybíróság - alkotmányellenesség esetén semmissé tehetõk.
  • A döntés utána Fidesz a végtörlesztést jó példának nevezte a cselekvésre.

2014. március 17. 16:58 | Palkó István

Mi lesz most a devizahitelekkel? - Érdekes részletek

Mit tehet a kormány a devizahitelekkel az Alkotmánybíróság döntése után, és mit nem? Visszamenőleg is hatályos lehet-e egy ilyen döntés, illetve mekkora a bankok vesztenivalója? Mire vár még a kormány? Miért fogadta emelkedéssel az OTP árfolyama a bejelentést? Jogászokat kérdeztünk meg minderről. Válaszaik alapján a bankok nem lehetnek igazán nyugodtak.

2014. március 17. 13:53 | MTI

Devizahiteles döntés: megszólalt a kormány (2.)

Az Alkotmánybíróság döntése visszaigazolta a kormány eddigi lépéseit, a kormány eddig is arra törekedett, hogy alkotmányos alapokon, érdekegyensúlyra törekvő döntéseket hozzon - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfőn újságíróknak.

2014. március 17. 12:49 | Portfolio

Mit mond az alkotmányjogász a devizahiteles döntésről?

Az Alkotmánybíróság a hétfői döntésével nem zárta ki a lehetőségét annak, hogy a devizahiteles szerződésekhez hozzányúljanak - mondta az MTI megkeresésére Lövétei István alkotmányjogász.

2014. március 17. 08:30 | MTI

Ma hirdetik ki az Alkotmánybíróság devizahiteles ítéletét

Az Alkotmánybíróság (Ab) hétfő délelőtt nyilvános határozathirdetésen ismerteti a kormány devizahiteles indítványával kapcsolatos döntését - tájékoztatta Bitskey Botond, az Ab főtitkára pénteken az MTI-t.

Az ítélethirdetés 10.30-kor kezdődik, az eseményről a Portfolio.hu élőben tudósít.

2014. február 25. 09:01 | Portfolio

Ismét tárgyalt az Alkotmánybíróság a devizahitelekről

Tegnapi ülésén tárgyalt az Alkotmánybíróság a devizahitelek ügyéről, döntés azonban egyelőre nem született. Az ügy folyamatosan a testület napirendjén van, rövidesen megszülethet a döntés - tájékoztatták a Portfolio.hu-t az Alkotmánybíróságnál.

2014. február 23. 11:51 | Portfolio

Rövidesen dönthet az Alkotmánybíróság a devizahitelekről

Hétfőn ismét tárgyalja a kormány devizahiteles indítványát az Alkotmánybíróság (Ab), az ügy folyamatosan a testület napirendjén van, és rövidesen megszülethet a döntés - mondta Bitskey Botond, az Ab főtitkára az MTI érdeklődésére.

2014. február 11. 15:01 | Portfolio

Nem döntött az Ab a devizahitelekről

Az Alkotmánybíróság (Ab) keddi teljes ülésén tárgyalt a kormány devizahitelekkel kapcsolatos alaptörvény-értelmezésre irányuló indítványáról, de még nem született meg a határozat - közölte Bitskey Botond, az Ab főtitkára az MTI-vel.

2014. február 10. 09:59 | Portfolio

Két fontos bejelentés is jöhet a héten a devizahiteleseknek

Január 27-ei teljes testületi ülése után február 11-én is foglalkozik az Alkotmánybíróság a kormány azon indítványával, amelyet a devizahitelek problémájával kapcsolatban november 28-án nyújtott be a testülethez - derül ki az Alkotmánybíróság honlapjáról. Az Európai Bíróság főtanácsnoki indítványának megjelenése február 12-én, szerdán várható.

2014. február 07. 09:53 | Portfolio

Példátlan német döntésre megbillent az euró (3.)

Mivel a német alkotmánybíróságnak komoly aggályai vannak az Európai Központi Bank korlátlan méretűnek hirdetett kötvényvásárlási programjával (OMT), ezért példátlan módon továbbpasszolta a döntés felelősségét az Európai Bíróságnak. A karlsruhei testület egyúttal azt is közölte, hogy március 18-án jelenti be döntését az eurózóna állandó mentőalapjának (ESM) költségvetési szabályokkal való összeegyeztethetőségéről. A német bíróság mai, összességében negatív piaci olvasatú közleményének hatására az euró gyengüléssel, a részvényindexek lefordulással reagáltak, igaz ezt rövid idő alatt le is dolgozták a piacok.

2014. január 28. 10:00 | Portfolio

Tárgyalt az Alkotmánybíróság a devizahitelekről

Az Alkotmánybíróság (Ab) hétfőn megkezdte a kormány devizahitelekkel kapcsolatos alaptörvény-értelmezésre irányuló indítványának tárgyalását - közölte Bitskey Botond, az Ab főtitkára kedden az MTI érdeklődésére.

Részletes keresés