bankok

2011. május 30. 15:31 | Portfolio

Megérkeztek az első reakciók Orbán bejelentésére

Csak átmeneti segítséget nyújt a kormány Otthonvédelmi Akcióterve az MTI által megkérdezett elemzők szerint, akik úgy vélik a bejelentett intézkedések csak haladékot adnak azoknak, akik még képesek törleszteni.

2011. május 30. 13:59 | Portfolio

Orbán Viktor bemutatta a mentőcsomagot

Ötpontos megállapodás jött létre a magyar kormány és a Bankszövetség között - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök, aki Patai Mihállyal, a Magyar Bankszövetség elnökével és Matolcsy György nemzetgazdasági miniszterrel az Országházban ismertette az egyezség részleteit. A frankhitelesek esetében 180, az euróhiteleseknél 250, a jenhiteleseknél 200 forintos védőárfolyam jön, október 1-jéig pedig csak a 30 millió forint feletti ingatlanokat árverezik el. Ezt követően az olcsóbb lakásokra negyedévent 2%-os, majd az egyes években fokozatosan növekvő (2012: 3%, 2013: 4%, 2014: 5%) kvóta jön. A bankadót érintő kérdésekben nem született egyezség, euró alapú jelzáloghitelt pedig csak a nagyon jól kereső eurójövedelműek kaphatnak.

2011. május 30. 12:12 | Portfolio

Matolcsy: öt pontból áll a csomag (2.)

Sikerült megállapodásra jutnia a magyar kormánynak és a Bankszövetségnek a bajba jutott devizaalapú hiteladósok megsegítéséről és a megállapodás öt pontból áll - jelezte egy ma délelőtti parlamenti bizottsági meghallgatás keretében a Reuters-nek Matolcsy György. A nemzetgazdasági miniszter konkrétumokat nem említett, azokat majd a délután 1 órakor kezdődő sajtótájékoztató keretében jelentik be.

2011. május 30. 10:00 | Portfolio

Hosszú távon is fennmarad a bankadó

A többi különadóval ellentétben a bankadó jelenlétét hosszú távúnak gondolja a kormány a magyar adórendszerben - mondta a Népszabadságnak adott interjújában Kármán András, a Nemzetgazdasági Minisztérium adóügyi államtitkára. Célnak nevezte ugyanakkor a bankadó mértékének csökkentését, 2013-tól ugyanis feleakkora bankadóval számolnak, mint a jelenlegi. Kármán arról is beszélt, hogy jövőre is elvárják a bérkompenzációt, illetve arról is, hogy az adójóváírás tartósan az adórendszer része maradhat.

2011. május 30. 09:58 | Portfolio

Ma egykor tesz bejelentést Orbán, Patai és Matolcsy

Ma 13 órakor a Miniszterelnökségen tartandó sajtótájékoztatón jelenti be a kormány és a Bankszövetség között több hónapja tartó tárgyalások eredményét Orbán Viktor miniszterelnök, Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség elnöke és Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter - derül ki a Miniszterelnökség sajtónak eljuttatott meghívójából.

2011. május 30. 08:58 | Portfolio

Orosz érdeklődés a Raiffeisennél

A nyugat-európai intézmények gyengélkedését kihasználandó kelet- és közép-európai akvizíciókra készülnek az orosz bankok - írja a Financial Times, mely úgy tudja, a Sberbank a Volksbank mellett már a Raiffeisent is megkörnyékezte, az osztrák bank azonban kizárta egy orosz tőkeemelés lehetőségét.

2011. május 29. 16:12 | Portfolio

Megjött a bejelentés: csak egy banknál lesznek keddtől nagy változások

Egy Washington államban működő bank bezárásával 44-re nőtt a héten az idei bankcsődök száma az Amerikai Egyesült Államokban. A héten kiderült: 7574 amerikai bankból 888 problémásnak számít, nem kell azonban arra számítani, hogy ezek többsége csődbe menne.

2011. május 28. 09:56 | Portfolio

Távozik a Budapest Bank vezére is

A GE Capital berkein belül marad, de hazánk helyett a cseh fővárosban folytatja pályafutását Sean Morrissey, a Budapest Bank jelenlegi elnök-vezérigazgatója - értesült a Portfolio.hu. A székében már csak egy hónapig maradó Morrissey utódját keresik. Alig több mint egy év alatt ez lesz a negyedik vezércsere a magyarországi nagybankok élén.

2011. május 27. 16:40 | Portfolio

Elvesztették türelmüket az OTP-shortosok

Az OTP árfolyamának 1%-os csökkenését az amerikai alapkezelők által nyitott short pozíciók darabszámának 13%-os csökkenése kísérte május első felében - derül ki az USA-ban rendszerint kéthetes késéssel közzétételre kerülő adatokból.

2011. május 27. 10:34 | Portfolio

Fitch: komoly bajba kerülhetnek a német bankok

A német bankok görög kitettsége kezelhető, de a "fertőződés" veszélye továbbra is jelentős, áll a Fitch jelentésében. A hitelminősítő egyelőre nem tervezi a német bankok kockázati besorolásának vagy kilátásainak megváltoztatását, de véleményük szerint a görög államadósság újrastrukturálása esetén egyes bankok problémái más pénzintézetekre is átterjedhetnek.

2011. május 27. 10:05 | Portfolio

Büntetőpadra került az OTP, három év múlva jöhet a feketeleves

Az OTP az első negyedéves gyorsjelentésben az elemzői várakozásoknál, és a Goldman Sachs becsléseinél is magasabb adózott eredményszámokkal állt elő, rövidtávon azonban az elemzőház nem lát újabb pozitív katalizátort, ami felfelé hajthatná a részvényárfolyamot. A bankszektor és a magyar kormány közötti megállapodás rövidtávon megoldást jelent a devizahitelesek problémájára, viszont a program kifutását követő időszakot tekintve továbbra is magas a kockázati költségek alakulásával kapcsolatos bizonytalanság.

2011. május 26. 13:08 | Portfolio

Szégyenpadra került az OTP a nagybanknál

A Bank of America ma a legkevésbé kedvelt papírokat tartalmazó listájára tette az OTP részvényeket. Véleményük szerint az OTP érzékenyen reagál a magyar makrokockázatokra, és a kockázatvállalási hajlandóság csökkenésével a magyar bankpapírok árfolyama nyomás alá kerülhet. A jelenlegi árazás mellett az elemzőház véleménye szerint nem különösebben vonzó az OTP.

2011. május 26. 10:08 | Portfolio

Gyorshír: Orbán nélkül nincs ma lakáshiteles bejelentés!

A kormánynak és a Bankszövetségnek a lakáshitelesek megsegítéséről folytatott mai egyeztetésén újabb pontban született egyetértés. A jelenleg hivatalos úton külföldön tartózkodó miniszterelnök hazatérése után még egy utolsó konzultációt folytat a nemzetgazdasági miniszterrel, amely után a lakáshitelesek megvédése érdekében szükséges kormányzati és banki intézkedések bemutatásáról szóló sajtótájékoztatón maga is részt vesz, a jövő hét elején - közölte ma közleményében Szijjártó Péter, Orbán Viktor miniszterelnök szóvivője.

2011. május 26. 09:43 | Portfolio

Örülnek a befektetők a Raiffeisen gyorsjelentésének

Az elemzői konszenzusnál közel 8%-kal magasabb első negyedéves eredményről adott számot ma reggeli gyorsjelentésében a Raiffeisen Bank International. A piac ugyanakkor nem lehet maradéktalanul elégedett: versenytársainak többségéhez hasonlóan a főbb bevételek elmaradtak a várttól a Raiffeisennél is, és elsősorban a meglepetést okozó céltartalékoknak és kereskedési bevételeknek köszönhető a 270 millió eurós első negyedéves profit. Jó hír ugyanakkor, hogy a nem teljesítő hitelek aránya már csökkent a bankcsoportnál. A piac kedvezően fogadta a jelentést: a Raiffeisen árfolyama eddig csaknem 2%-ot emelkedett a bécsi tőzsdén.

2011. május 25. 18:20 | Portfolio

El kell fogadnia Európának a csődöket

A kötvényeseknek, többek között az eurózóna bankjainak is el kell fogadniuk, hogy egyes országok, például Görögország, adósságuk futamidejének meghosszabbítását vagy a csődesemény egyéb enyhébb változatait kérik - fejtette ki véleményét a CNBC-nek nyilatkozva Bill Gross, világ legnagyobb kötvényalapját kezelő Pimco vezetője.

2011. május 25. 16:33 | Portfolio

Holnap kettőkor lesz a várva várt bejelentés

Csütörtökön 14 órai kezdettel a Parlamentben jelenti be a bankok és a kormány között megszületett átfogó megállapodás részleteit Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter, Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség elnöke és Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője - tájékoztatták a bankszövetségnél a Portfolio.hu-t.

2011. május 25. 12:09 | Portfolio

Az OTP lesz a Széchenyi Pihenő Kártya egyik kibocsátója

A jövő év elejére állhat fel az új cafeteria-rendszer, amelynek első eleme, a júliusban induló, a szálláshely-szolgáltatáshoz kapcsolódó Széchenyi Pihenő Kártya (SZÉP), a kormány azonban már dolgozik olyan új elemek bevezetésén, amelyeket például a vendéglátáshoz, gyógy- és fürdőszolgáltatáshoz kötnek - mondta Szatmáry Kristóf turizmusért felelős államtitkár sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.

2011. május 24. 20:40 | Portfolio

Megvan a problémás bankok friss listája

Jelentős profitnövekedést elérve 2007 júniusa óta a legjobb negyedévüket zárták idén márciusban az amerikai bankok - közölte ma az FDIC. A szövetségi betétbiztosító ugyanakkor arra is rámutatott: a problémásnak számító hitelintézetek száma tovább nőtt.

2011. május 24. 20:00 | Portfolio

Félmilliárd eurónyi kötvényt bocsátott ki az MFB

Az irányadó eurókamatcsere-hozam (midswaps) felett 320 bázispont lett a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) ötéves futamidejű, 500 millió euró értékű kötvényének hozamfelára - közölték a szervező bankok kedden. A kötvényt közel kétszeresen túljegyezték.

Részletes keresés