2023 nagy kasszasikere volt a mozikban a Barbie, a film zárójelenetében a főszereplő, Margot Robbie egy pár rózsaszín Birkenstock papucsban jelenik meg. Nem is kell ennél jobb reklám a papucsokat gyártó cégnek, amelyik most viszi tőzsdére a részvényeit.
Többek között az európai és az amerikai részvénypiacokkal is foglalkozunk a Portfolio Signature Online Klubján.
Tíz filmre költöttek eddig 1 milliárd forintnál többet a magyar mozizók, közöttük van az idén bemutatott Barbie és Oppenheimer is a hatodik, illetve a kilencedik helyen.
A "Barbie" című film kínai bemutatója vitákat váltott ki a feminizmusról és a patriarchátusról, rávilágítva a nemek közötti dinamika összetett helyzetére az országban. A Greta Gerwig által rendezett film, amelynek középpontjában a Mattel ikonikus babája áll, feminista témái miatt figyelmet keltett, ugyanakkor a kínai társadalom különböző rétegei részéről kritikával és ellenérzésekkel is találkozott. Viszont az egyre hevesebb viták a női egyenjogúságról komoly nyomást helyeznek a kínai kommunista pártra is.
A "Barbie" című sikerfilm jelentős mérföldkőhöz érkezett: július 21-i bemutatója óta több mint 1 milliárd dolláros globális bevételt ért el a kasszáknál - közölte a Warner Bros. Pictures. A film jelentős mind belföldön, mind nemzetközi szinten óriási siker: 459 millió dollárt az Egyesült Államok és Kanada mozijaiban termelt, további 572,1 millió dollárt pedig a tengerentúli piacokon. Ezzel a teljes bevétel megközelítőleg 1,0315 milliárd dollárra nőtt, amit a Comscore médiaelemző cég is megerősített.
Úgy néz ki, az idei év eddigi legsikeresebb első napos jegybevétellel induló filmje a Barbie, de a vele egy időben induló Oppenheimer sem teljesít rosszul. A két fél együttesen 200 millió dolláros bevételt hozhat a hétvégén.
Az elmúlt 15 év legnagyobb veszteségéről számolt be a Barbie babák gyártója, a Mattel az első negyedévre - derült ki a társaság piaczárás után közzétett negyedéves gyorsjelentéséből. A karácsony gyengén sikerült és a készleteket kénytelen volt leárazni a vállalat. A menedzsment csökkentette az idei évre vonatkozó bevételvárakozását is.
Azért még próbálkoznak, de valószínű a kudarc.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Harapófogóban az európai autóipar.
A miniszterelnök Ukrajna EU-csatlakozásáról, a közel-keleti helyzetről és a költségvetésről is beszélt.
A brent ára a 100 dollárt is elérheti.
92 milliárd forinttal csökkent a magyar agrárium hitelállománya, ami 10 éve nem látott mértékű csökkenést jelent.
Baj van a hitelezéssel.