2021. október 18. 13:00 | Ferkó Nikolett
Újabb mérföldkőhöz érkezett az Aldi Magyarország, októbertől már a teljes sertés és marhahús szortiment magyar forrásból érkezik, mivel ezt a szárnyas húsoknál már tavaly nyáron bevezették, így a teljes frisshús kínálat magyar beszállítóktól érkező magyar termék lesz, az általunk értékesített évi mintegy 6000 tonnányi friss hús magyar munkahelyek megőrzését és bővítését teszi lehetővé a húsiparban – mondta a Portfolio-nak Bernhard Haider. Az Aldi országos ügyvezető igazgatója egyebek mellett beszélt nekünk arról, hogy a német diszkontlánc magyarországi befektetéseinek értéke az indulás óta már meghaladja a 200 milliárd forintot. A fejlesztések között említést tett arról is, hogy az Aldi elsőként tette lehetővé a nagy diszkontláncok közül az online bevásárlás lehetőségét, ennek kapcsán a CEO azt is elárulta, hogy ennek megvalósítására saját fejlesztés helyett miért inkább egy hazai startupban találtak partnerre. Mára már 47 településen, köztük legújabb csatlakozóként Szegeden is elérhető a szolgáltatás, s további magyarországi településeken – nem kizárólag nagyvárosokban – is várható a terjeszkedés az idei és a jövő év során.