bmw

Irigykednek a románok, hogy elhappoltuk előlük a BMW-t

Irigykednek a románok, hogy elhappoltuk előlük a BMW-t

Figyelmeztető jel kell legyen a román döntéshozók számára, hogy újabb nagyberuházást vesztett Románia, miután a BMW német járműgyártó úgy döntött, Debrecenben épít gyárat egymilliárd eurós beruházással - írta szerdán a román média.

Megvan, pontosan hol építkezik a BMW Debrecen mellett

Megvan, pontosan hol építkezik a BMW Debrecen mellett

A keddi bejelentés és fotók alapján megállapítható, hogy pontosan hol is fog elhelyezkedni a BMW új gyára Debrecen mellett, amely az egyik legfejlettebb gyár lesz, ahol a modern technológiának köszönhetően ugyanazon a gyártósoron fogják az elektromos és a hagyományos autókat is előállítani.

Képeken az új BMW-gyár debreceni helyszíne

Kedden alaposan felkavarta Szijjártó Péter külgazdasági miniszter és a német prémium autómárka, a BMW bejelentése az állóvizet. Kiderült ugyanis, hogy 400 hektáros területen Debrecen mellett építi fel 17. európai gyárát a német multi.

BMW-gyár nyílik Debrecenben - Most rohanjunk lakást venni?

Nemrég jött a bejelentés, miszerint a BMW német autógyártó vállalat Debrecenben építi fel legújabb gyárát, melynek maximális kapacitása 150 ezer autó lesz évente, legalább 1000 új munkahelyet teremtve ezzel. Egy ilyen beruházás - Kecskemét és Győr példájából kiindulva - a város ingatlanpiacát is alaposan felforgathatja, így megnéztük, hogy mennyire érdemes most befektetőként Debrecenben lakást vásárolni.

Megvan, mit hoz a debreceni BMW-gyár a magyar gazdaságnak

Megvan, mit hoz a debreceni BMW-gyár a magyar gazdaságnak

Magyarország még mindig vonzó a külföldi befektetők számára, ezt bizonyítja, hogy újabb prémium autógyártó hozza ide termelését. A beruházás a legjobbkor érkezik, ugyanis csillapíthatja az EU-források kifutásának negatív hatását a beruházásokban és közben a térség számára is jelentős előnyöket jelent. Vannak azonban árnyoldalai is, hiszen tovább növeli a magyar gazdaság kitettségét egy ciklikus iparágban. A legnagyobb kérdés pedig az, hogy a BMW meg fogja-e találni a megfelelő, szakképzett munkaerőt - így értékelik az elemzők a német autógyártó keddi bejelentését. Becslést adunk arra is, hogy a beruházás és a termelés mennyit ad a magyar GDP-hez.

A debreceni polgármester szerint az új BMW gyár átírja a város jövőjét

Debrecen polgármestere szerint az elmúlt évek gazdaságfejlesztési sikereit koronázza meg, hogy a BMW új gyárat épít Debrecenben, és a beruházás átírja a város jövőjéről alkotott elképzeléseket, Papp László szerint Debrecent teljes egészében dinamizálni fogja a BMW és a város együttműködése, a város polgármestere hozzátette, hogy új munkahelyek jönnek létre nemcsak az autóiparban, hanem számos más szektorban is.

Gyárat épít a BMW Debrecenben: elektromos autókat is gyárthatnak majd

Gyárat épít a BMW Debrecenben, a több mint egymilliárd eurós beruházás révén 400 hektáros területen olyan üzem jön létre, amelyben a termelés felfuttatása után közel ezer alkalmazottal, évente akár 150 ezer hagyományos és elektromos autót állíthat elő a bajor autógyártó. A BMW-vel gyakorlatilag mindhárom német prémium autógyártó jelen lesz Magyarországon.

Igazi nagyágyúk jelentenek a héten

Tovább dübörög a második negyedéves gyorsjelentési szezon, az előttünk álló hét folyamán több, kiemelten várt gyorsjelentés is érkezik majd, a tengerentúlon elsősorban az Apple és a Tesla beszámolóira fókuszálnak majd a befektetők, míg Európában a bankok és az autógyártók gyorsjelentéseire figyelnek majd a piaci szereplők. Azonban a hazai befektetők sem unatkoznak majd, csütörtökön a hazai blue chipek közül elsőként a Richter jelent majd, ezt követően pénteken a Mol teszi közzé beszámolóját. Összeszedtük mire érdemes figyelni az előttünk álló hét folyamán.

Megvan, hol telepíti a NEXT-E első villámtöltőit Magyarországon

Magyarországon hamarosan 11 új villámtöltő állhat szolgálatba annak az EU-s projektnek köszönhetően, amelyet a Mol és több, vele egy konzorciumba tömörülő cég nyert el tavaly. A most megjelent közbeszerzési értesítőből az új villámtöltők pontos helyszínei is kiderültek - szúrta ki a Villanyautosok.hu.

Újabb áldozatot szedett a kereskedelmi háború

Az elmúlt napokban a globális kereskedelmi háború aggasztotta a befektetőket, az USA és Kína kereskedelmi konfliktusa nem várt áldozatot szedett. A Daimler szerdán profit wariningot tett közzé, miután a német autógyártó szerint az USÁ-ban gyártott autókra kivetett kínai importvámok visszavetnék a cég alabamai üzemében gyártott terepjárók eladásait. A hírre megütötték a Daimler a részvényeit, az európai autógyártók részvényei is esnek, miután a befektetők elkezdték beárazni a kereskedelmi háború autógyártókra gyakorolt hatásait.

A legújabb autók is elhasaltak, még a legmodernebb dízelautók sem tiszták

Eddig is tudtuk, hogy valós körülmények között az autók jóval több károsanyagot bocsátanak ki, mint a próbapadon, a politika és az autólobbi szkanderezésével kialkudott határértékeket pedig mindenki viccnek gondolta. Ezen a most megjelent, minden eddiginél részletesebb adatbázis és vizsgálati eredmény sem változtat, arra azonban jó, hogy rávilágítson, tényleg nagy a baj, és nem lesz egyszerű a megoldás.

Donald Trump kiszorítaná a német luxusautó-gyártókat az USA-ból

Az amerikai elnök kész kitiltani a német luxusautó-gyártókat az Egyesült Államokból, írja csütörtökön a Reuters a WirtschaftsWoche értesüléseire hivatkozva. Donald Trump áprilisban a francia elnöknek arról beszélt, hogy fellépne a német autógyártók ellen, miután az elnököt kimondottan zavarta a New York-i Fifth Avenue-n álló Mercedesek aránya.

Kína júliustól csökkenti az autók importvámját

A kínai pénzügyminisztérium kedden közzétett tájékoztatása alapján Kína bizonyos járművek esetében 25-ről 15 százalékra csökkenti majd az importvámot, emellett az autóipari alkatrészek esetében 6 százalékra csökken az importvám mértéke.

Esik a BMW és a Deutsche Telekom

Mérsékelt eséssel indult a pénteki kereskedés az európai tőzsdéken, a német részvényindex komponensei közül a BMW és a Deutsche Telekom részvényei estek nagyot pénteken, emögött azonban az osztalékfizetés állt, mindkét vállalat részvényeiről ma került le az osztalékszelvény, míg a hazai részvények közül a Rába papírjai ma forognak először az osztalékszelvény nélkül.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nagy esemény jön a bitcoinnál, most érdemes kriptóba befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.