európa

Az utolsó percekben mentették meg a hazai piacot

A Fed tegnap sokak meglepetésére nem módosított az eszközvásárlási programján, így ma az ázsiai majd európai indexek is erősödéssel kezdték a kereskedést. Napközben azonban alábbhagyott a lendület, melyben szerepet játszhatott az is, hogy a kedvező amerikai adatok fokozták a tengerentúli pénznyomda lassításával kapcsolatos várakozásokat. A BUX bár sokáig a tegnapi záróértéke alatt időzött, a kereskedés utolsó perceiben jelentkező vevők megmentették a vezető hazai indexet.

Fontosabb részletek

  • A piaci várakozásokkal ellentétben mégsem korlátozza eszközvásárlásait a Fed
  • Továbbra is havi 85 milliárd dollárt kíván költeni erre a célra
  • A Fed egyértelmû jelig nyomja a gázpedált, messze még az elsõ kamatemelés idõpontja
  • A továbbra is ultralaza monetáris politika hatására ismét nõhet a kockázati étvágy, ami kedvez a feltörekvõ piacoknak
  • A tegnapi bejelentések jótékonyan hatottak a nyersanyagpiacra is, a nemesfémek hatalmasat erõsödtek
  • Az európai piacok is behozták a lemaradást, a vezetõ indexek több mint 1 százalékot erõsödtek
  • Bár sokáig úgy tűnt, hogy eséssel zárja a mai kereskedést a BUX, a zárószakaszban végül felrántották a vezető hazai indexet.

Nem kegyelmeztek a MOL-nak és az MTel-nek sem

A nemzetközi piacokon óvatosak voltak a befektetők az új pozíciók felvételével, miután a Fed kétnapos ülése ma ér véget. Egyes piaci vélemények szerint az amerikai jegybank ma bejelentheti a pénznyomda lassítását, sőt további indikációkat adhat a program jövőjével kapcsolatban. A kivárás nemcsak az amerikai, hanem az ázsiai és az európai piacokon is megfigyelhető volt. A vezető nyugat-európai indexek végig szűk sávban oldalaztak. A budapesti befektetők pedig a pozícióik leépítésébe kezdtek: a nagypapírok kivétel nélkül lejjebb kerültek zárásig, így a BUX 0,9 százalékot esett.

Az OTP-Egis páros mentette meg a magyar piacot

A nemzetközi piacokon tapasztalható elbizonytalanodás rányomta a bélyegét a vezető nyugat-európai tőzsdék teljesítményére, melyek kivétel nélkül a hétfői záróértékeik alatt ingadoztak a kereskedés első felében. Az amerikai nyitást követően viszont erősödés kezdődött annak köszönhetően, hogy jelentősen javult a német gazdasági hangulat, és az amerikai indexek is jól teljesítenek annak köszönhetően, hogy a vártnál kisebb mértékben növekedett az infláció az USA-ban. Európai társaitól eltérően a magyar tőzsde gyengén teljesített, ami elsősorban a MOL számlájára volt írható. Ugyanakkor az Egis a reggeli elbizonytalanodást követően folytatta napok óta tartó szárnyalását, és az OTP is nagyot hajrázott a kerekedés utolsó szakaszában.

Remekelt a magyar tőzsde pénteken

A vezető nyugat-európai indexek a csütörtöki záróértékeik közelében ingadoznak a nyitás óta, ami elsősorban azzal magyarázható, hogy nem került publikálásra iránymutató makroadat, és nem láttak napvilágot újabb fejlemények a Fed eszközvásárlási programjával, illetve a szíriai katonai akcióval kapcsolatban. A kereskedés második felében viszont a vártnál gyengébb kiskereskedelmi adatok érkeztek az USA-ból, melyek felerősítették azokat a spekulációkat, hogy a Fed későbbre halaszthatja eszközvásárlási programjának lassítását. Ez pedig azt eredményezte, hogy az amerikai indexek a Nasdaq kivételével erősödnek a nyitás óta, ami újabb lendületet adott a magyar tőzsdének. Ennek köszönhetően pedig a hazai piac erősödéssel zárta a pénteki kereskedést, amit az összes hazai blue chip támogatott.

Kifogták a szelet a MOL vitorlájából

Annak ellenére, hogy európai és amerikai makroadatok is érkeztek a csütörtöki kereskedésben, a vezető nemzetközi indexek szinte meg sem mozdultak a tegnapi záróértékekhez képest. A befektetők újabb fejleményekre várnak a Fed eszközvásárlási programjával illetve a szíriai katonai akcióval kapcsolatban. A hazai börze a nyugati piacok óvatossága ellenére gyengén teljesített, amiből a gyógyszercégek kivételével az összes nagypapír kivette a részét. Bár a MOL tegnap rendkívül jól szerepelt, a befektetők csalódásként fogadták a sikertelen kötvény aukciót, így a papírok szinte teljesen visszaadták a tegnapi emelkedést.

Nagyot hajrázott a magyar tőzsde az OTP-MOL páros vezetésével

Döntően az ázsiai piacokon tapasztalható elbizonytalanodás, valamint újabb szíriai fejlemények hiányában a vezető nyugat-európai, valamint az amerikai indexek a keddi záróértékeik közelében ingadoznak. A magyar tőzsde viszont kiválóan teljesített, az emelkedést a legtöbb hazai blue chip támogatta. A MOL részvényei kisebb raliba kezdtek arra a bejelentésre, hogy a csoporthoz tartozó Emona Investment Kft. a mai napon ajánlatot tett a Magnolia kötvényekre. Az OTP is remek formában volt, Matolcsy új hitelprogramjának bejelentését követően erőteljes emelkedés volt tapasztalható a cég piacán.

Szíriai hírekre repültek a piacok - Hasított az OTP

Egyre inkább úgy fest, hogy sikerül békés úton rendezni a szíriai konfliktust, miután a hírek szerint a közel-keleti ország felajánlotta, hogy átadja az összes vegyi fegyverét a nemzetközi szervezeteknek. A befektetők láthatóan örömmel fogadták a hírt, és egész Európában illetve Amerikában is felfele vették az irányt a részvénypiacok. A kedvező külpiaci hangulatban a BUX is jól teljesített, miután az OTP közel 3 százalékot ralizott.

Elbántak az OTP-MOL párossal

Az ázsiai piacok jó teljesítménye, valamint az amerikai indexek erősödése ellenére a vezető nyugat-európai indexek a múlt pénteki záróértékeik közelében tartózkodnak a kereskedés második felében. Az elbizonytalanodás hátterében az állhat, hogy az amerikai Kongresszus Szíria megtámadásával kapcsolatban ma szavaz, amely előtt kivárhatnak az európai befektetők a vételi pozíciók nyitásával. A magyar tőzsde gyengén teljesített hétfőn, ami elsősorban az OTP-MOL páros számlájára volt írható.

Putyin keresztbe tett az amerikai adatoknak - Pánikoltak a befektetők

Rendkívül mozgalmas volt a délután a piacokon: míg az elemzői várakozásoktól elmaradó amerikai munkaerő-piaci adatokra kisebb rali indult el, addig Putyin szavait követően pánikolni kezdtek a befektetők. Putyin ugyanis az oroszok támogatásáról biztosította Szíriát, amennyiben fegyveres beavatkozásra kerülne sor a közel-keleti országban. Az amerikai kereskedés későbbi óráiban, Barack Obama elnök beszédét követően megnyugodni látszottak a kedélyek, az S&P 500 index a hirtelen esését korrigálta. Később azonban a piacok előnye szertefoszlott és összességében egy gyenge hozamú, de nagy volatilitású napot tudhat maga mögött Amerika. A magyar tőzsdén végig az eladók irányították a kereskedést, a BUX végül 0,6 százalékkal került lejjebb, amit elsősorban az OTP 1,8 százalékos esése magyaráz.

A Richter-Egis duó miatt esett a BUX

Fontos amerikai munkaerőpiaci adatokat tettek közzé a délután, melyek azonban vegyesre sikerültek, így érdemi piaci reakció nem bontakozott ki. A magyar tőzsdezárás idején a vezető nemzetközi piacokon optimista volt a hangulat, azonban a régiós indexek teljesítményét beárnyékolta a lengyel börze rendkívül gyenge szereplése. A WIG-20 ugyanis közel 5 százalékot zuhant csütörtökön, miután a befektetők továbbra is a lengyel kormány által szerdán bejelentett reformok miatt pánikoltak. A magyar börze szintén a tegnapi záróértéke alatt fejezte be a kereskedést, ami elsősorban a gyógyszergyártók számlájára írható.

Nem tudott kifogni a Richteren a pesszimista hangulat

Továbbra is aggodalommal követik a befektetők a szíriai eseményeket, ami a nemzetközi részvénypiacok hangulatára is rányomta a bélyegét. Emiatt az európai piacokon a szerdai kereskedés jelentős részében a keddi záróértékek alatt ingadoztak a tőzsdemutatók. A nap végéhez közeledve azonban oldódott a feszültség, és a nyugati börzék felett kiderült az ég. Ez azonban nem volt hatással a hazai indexre, mely szerdán 0,6 százalékkal került lejjebb, amiből a Richter kivételével az összes nagypapír kivette a részét.

A MOL vezetésével erősödött a magyar tőzsde

Az amerikai börzék hétfőn zárva voltak a munka ünnepe miatt. Az ázsiai börzéken viszont zavartalanul folyt a kereskedés kedden is, ami ráadásul ismét pozitív befektetői hangulatban telt, ami döntően a tegnap napvilágot látott kedvező makrogazdasági adatoknak volt még mindig köszönhető. Az ázsiai régió erősödése ellenére a vezető nyugat-európai indexek a hétfői záróértékeik közelében ingadoztak. A folytatásban viszont esés kezdődött a német tőzsde vezetésével annak hatására, hogy az orosz védelmi miniszter közölte, hogy két ballisztikus "tárgyat" észleltek, amiket a közel-kelet irányába lőttek ki. Ugyanakkor Izrael a védelmi miniszter szavaira reagálva közölte, hogy nem észleltek rakétákat a térségben, így a vezető indexek elkezdték ledolgozni korábbi hátrányaikat. Ebben Amerika is a segítségükre van, ugyanis a tengerentúli indexek kivétel nélkül erősödnek annak köszönhetően, hogy az USA feldolgozóiparából kedvező hírek érkeztek. A magyar tőzsdén ugyanakkor hektikus volt a kereskedés menete, a BUX végül a kereskedés második felében a hétfői záróértéke fölé tudott erősödni, ami döntően a MOL remek teljesítményének volt köszönhető.

A végén elbántak a magyar tőzsdével

Az ázsiai régióban optimista befektetői hangulat uralkodott hétfőn, ami döntően annak volt köszönhető, hogy kedvező gazdasági hírek érkeztek Kínából, valamint Barack Obama a kongresszus felhatalmazását kérte a Szíria ellen indítandó katonai támadáshoz, így az több nappal későbbre tolódott. A fentiek, valamint a német és az eurózóna feldolgozóiparának javulásának hatására a vezető nyugat-európai indexek kivétel nélkül erősödtek hétfőn a DAX vezetésével. A magyar tőzsde is jól szerepelt a hétfői kereskedés döntő részében, a zárás viszont gyengére sikerült, ami döntően a MOL számlájára volt írható.

Nagyot hajrázott az OTP

Az ázsiai piacok vegyes zárását követően a vezető nyugat-európai indexek a csütörtöki záróértékeik közelében ingadoztak a kereskedés első szakaszában, a folytatásban viszont esés kezdődött a DAX vezetésével. Míg az irányadó tengerentúi indexek a csütörtöki záróértékeik közelében ingadoznak annak ellenére, hogy tovább javult a hangulat az amerikai feldolgozóiparban. A fentiek ellenére a BUX erősödéssel zárta a pénteki kereskedést, ami elsősorban a MOL-MTelekom páros remek teljesítményének, valamint az OTP hajrájának volt köszönhető.

Elbántak a MOL-lal

A szíriai feszültségek miatt a hét első felében az eladók diktálták az irányt. A csütörtöki kereskedésben azonban oldódott a pesszimizmus, így a vezető nyugat-európai és amerikai indexek mérsékelten emelkedtek. A kedvező nemzetközi hangulat ellenére a BUX a tegnapi záróértéke alá esett csúszott, ami elsősorban a MOL 1,5 százalékos esésével magyarázható.

Megtépték a MOL-t, hajrázott az OTP

A nemzetközi börzéken elromlott a hangulat annak hatására, hogy felerősödtek a félelmek a szíriai katonai beavatkozással kapcsolatban, valamint az amerikai államadósság-plafonnal és a Fed eszközvásárlási programjával kapcsolatos bizonytalanságok is negatívan hatottak a piacok teljesítményére. A nemzetközi piacokon megfigyelhető hangulatromlás és a tegnapi nagy eséseket követően a vezető nyugat-európai indexek tovább gyengültek szerdán a DAX vezetésével. Az esés a kereskedés második felében is folytatódik, annak ellenére, hogy az amerikai indexek erősödni kezdtek szerdán. A BUX a kereskedés első szakaszában függetlenítette magát az európai börzék mozgásától és a keddi záróértéke fölé erősödött, ami elsősorban a MOL remek teljesítményének volt köszönhető. Az emelkedés a kereskedés második szakaszában is folytatódott, amit a hazai olajmulti mellett, a korábban gyengén teljesítő OTP is támogatott.

Elszabadultak az indulatok - Zuhant az OTP

Az amerikai külügyminiszter tegnapi nyilatkozata elrontotta a befektetők hangulatát, így hiába érkezett egy várakozásokat felülteljesítő német illetve két kedvező amerikai adat, a vezető nyugat-európai és amerikai indexek eladói nyomás alá kerültek. A hazai börzén szintén pesszimista volt a hangulat, a BUX elsősorban az OTP 3,1 százalékos esése miatt a tegnapi záróértéke alatt fejezte be a kereskedést.

Nagyot hajrázott a Magyar Telekom

Annak ellenére, hogy a nemzetközi piacokon alapvetően jó volt a befektetői hangulat múlt pénteken és hétfő hajnalban a vezető nyugat-európai indexek az előző záróértékeik közelében ingadoznak a kereskedés második szakaszában. Az emelkedést az amerikai indexek sem támogatják a nap második felében, ugyanis európai társaikhoz hasonlóan az előző záróértékeik közelében ingadoznak azt követően, hogy a vártnál nagyobb mértékben csökkent a tartós cikkek rendelésállománya az USA-ban. A magyar börze viszont függetlenítette magát a nemzetközi piacoktól, így a BUX erősödéssel zárta a hétfői kereskedést. Ez elsősorban a hazai gyógyszercégek és a Magyar Telekom jó teljesítményének volt köszönhető.

A nap végére feltámadt az OTP

Azt követően, hogy a pénteki kereskedésben az ázsiai indexek vegyesen teljesítettek, az európai piacokon a nap végére a vevők vették a kezükbe az irányítást, sőt a nyitást követően az amerikai benchmarkok is felfele vették az irányt. A budapesti börze azonban nem tudott meríteni az amerikai optimizmusból, így hiába emelkedett az OTP több mint 1 százalékot, a BUX a tegnapi záróértéke alatt fejezte be a kereskedést.

Csúnya lemaradásban az európai bankok az amerikaiakhoz képest

Komoly szakadék tátong az amerikai és az európai bankok között, ami a kötvénykibocsátásaikat illeti. Előbbiek esetében ugyanis számottevően nőtt, utóbbiaknál viszont jelentősen csökkent a kibocsátások volumene - írja a Financial Times.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.