felzárkózás

2013. december 16. 16:00 | Portfolio

Az EU-hoz képest kétharmadosak vagyunk

Tavaly a magyar gazdaság fejlettségi szintje az Európai Unió átlagának 67 százalékát tette ki - derül ki az Eurostat számaiból. Az EU statisztikai hivatalának adatai szerint az utóbbi 10 évben alig volt felzárkózás: ezalatt az egy főre jutó GDP tekintetében négy ország is utolért, illetve lehagyott minket.

2013. október 17. 12:07 | Portfolio

Mi kell ahhoz, hogy egy magyar Apple nőjön ki a földből?

Számos, mélyen gyökerező, de idővel alakítható tényező határozza meg azt, hogy egy ország a válság után fel tud-e zárkózni a korábbi trendnövekedési üteméhez, vagy sem és ezek között az oktatás és az intézményrendszer minősége, valamint az üzleti környezet jellege kiemelten fontos - mutatott rá a Budapest Economic Forumon tartott elgondolkodtató előadásában Székely István Pál. Az Európai Bizottság ország igazgatója - aki többek között az olasz és az írországi gazdasági programokat kiemelten szorosan követi - felvázolta azt, hogy melyek azok az összefüggések, amelyek miatt óriási gazdasági lehetőségek előtt állnak a kelet-közép-európai országok, illetve melyek azok a keretek, amelyek segíthetnek abban, hogy idővel egy magyar Apple is "kinőjön a földből".

2013. október 17. 10:27 | Portfolio

Lesz-e magyar felzárkózás? - Csípős megjegyzések

Török Gábor szerint az elmúlt 3 év legfontosabb jellemzője a politikai kormányzás Magyarországon, de már átestünk a ló túloldalára, és a gazdaság autonómiájáért kell küzdeni. A kormány "kerül, amibe kerül" alapon próbálja megvalósítani céljait, és részigazságot hangsúlyoz Chikán Attila szerint. Jaksity György szerint az USA-ban történtek világítanak rá, hogy a politikához értők ma sokkal jobban értik, mi történik a gazdaságpolitikában, mint egy pallérozott közgazdász. Kisgergely Kornél, az NGM államtitkára vitatja, hogy önmagában az intézményrendszer problémái akadályoznák a felzárkózást. A magyar gazdaság felzárkózásának esélyeiről folyt az első panelbeszélgetés a Portfolio.hu mai Budapest Economic Forum konferenciáján.

2013. október 02. 06:30 | Madár István

Lesz-e ebből magyar felemelkedés?

Kevés dolog valósult meg a rendszerváltozás gazdasági illúzióiból Magyarországon. 20-25 évvel a rendszerváltozás után már teljesen nyilvánvaló, hogy a felzárkózási folyamatunk elakadt, a régióban pedig egyre hátrébb csúszunk vissza. Nem lettünk sikeres ország, és utólag visszanézve sokkal jobban értjük, milyen okok vezettek ide. Kétrészes írásom első felében vázlatosan áttekintem, miként változott a felzárkózási kilátásainkról szóló felfogásunk, értékelésünk az évek során, a második részben pedig arról írok, hogy melyek azok a tényezők, amelyek megváltoztatása nélkül a konvergencia továbbra is ábránd maradhat. Természetesen ebben a kérdésben nincsenek örök igazságok, csak folyamatosan változó ismereteink. Ezek azonban jelenleg arra mutatnak, hogy ha egyszer majd a gazdaságpolitika elégedetten hátradől a nagy átalakítások után, meglepődve fogja tapasztalni, hogy továbbra sincs érdemi felzárkózás.

2013. szeptember 28. 11:11 | Portfolio

Mindent elrontunk, amit lehet?

A humántőke fejlesztése, a gazdasági komplexitás, az innováció azok a tényezők, amelyek sikeres felzárkózó pályára állíthatják a gazdaságokat - állítja a téma hazai kutatója. Bár a sikeresség feltételeiről még nem tudunk eleget, Fazekas Károly kitűnő összefoglalása jól azonosítja azokat a pontokat, ahol nekünk is lennének tennivalóink.

2013. július 18. 06:30 | Madár István

Magyar felemelkedés - Pályát tévesztett a kormány?

Nagyjából egyetértés van abban a közgazdaságtanban, hogy a humán tőke és az intézményi környezet fejlődése a legfontosabb tényező a felzárkózás sikerében, amit az intenzív strukturális átalakulások gyorsíthatnak. Alábbi írásunkban azt próbáljuk röviden áttekinteni, hogy miben reménykedhetünk mindezek alapján.

2013. június 12. 13:52 | Portfolio

Fiataloknak indít ösztöndíjprogramot a kormány

Főleg hátrányos helyzetű fiatalokat karolnának fel, hogy nagyobb számban fejezzék be tanulmányaikat, tanuljanak tovább és első munkatapasztalatot szerezzenek.

2013. április 29. 13:41 | Portfolio

Mit jelent Orbán 90 százalékos szabálya?

A korábbi 2020-as "lebegtetett céldátumot" is zárójelbe teszi a miniszterelnök nyilatkozata, ami szerint 90%-os fejlettségi szint előtt nem érdemes csatlakozni az eurózónához. Kiszámoltuk, különböző felzárkózási ütemek mellett, mikor érhető el a cél. Nem biztos, hogy a mi életünkben.

Részletes keresés