Torlódik a forgalom a Budapest felé vezető autópályán
Összeütközött három személyautó az M5-ös autópálya 34-es kilométerénél a főváros felé vasárnap délután, a baleset miatt torlódás alakult ki - jelezte honlapján az Útinform.
Összeütközött három személyautó az M5-ös autópálya 34-es kilométerénél a főváros felé vasárnap délután, a baleset miatt torlódás alakult ki - jelezte honlapján az Útinform.
Befejeződtek az ideiglenes rakpartlezárást szükségessé tevő munkák a Lánchíd budai hídfőjénél. A szakemberek részben lebontották, illetve a járdáknál újra felemelték a rakparti útpálya feletti állványzatot, ugyanakkor a Halász utca és a Döbrentei tér közötti útszakasz az augusztus 20-i nemzeti ünnep és a tűzijáték miatt még lezárva marad, azt csak a központi rendezvénysorozat végén, a szervezőknek kiadott engedély szerint augusztus 22-én, hétfőn adják vissza a forgalomnak - közölte a BKK.
A londoni Heathrow repülőtér október végéig meghosszabbította az utasok számának korlátozását, hogy elkerülje a személyzeti hiány miatt az utolsó pillanatban bekövetkező további fennakadásokat és késéseket - írja a Financial Times.
A délelőtt óta erős forgalom mellett baleset is lassítja a közlekedést az M7-es autópályán a fővárosból a Balaton felé.
Papírból készült szívószálat hívott vissza a forgalomból a Metro Kereskedelmi Kft. - olvasható a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján csütörtökön közzétett felhívásban.
Kőszárhegy térségében, a főváros irányába vezető oldalon több gépjármű is összeütközött az M7-es autópályán, ezért torlódásra és lassú haladásra kell számítaniuk az arra közlekedőknek - közölték a rendőrség oldalán vasárnap késő délután.
26 ezer darab saját részvényt vásárolt ma a tőzsdei kereskedésben a 4iG – tette közzé a vállalat.
2018 és 2020 között országos szinten 18 százalékkal csökkent az ingatlanpiaci forgalom, míg a falusi családi otthonteremtési kedvezmény által preferált községekben és városokban ez az arány az 1 százalékot sem érte el. A jelenleg érvényben lévő szabályozás szerint a falusi CSOK június 30-ig igényelhető, a közelgő határidő kapcsán az OTP Ingatlanpont azt vizsgálja, hogy a 2678 településen igénybe vehető támogatás hogyan befolyásolta a keresletet, kínálatot és a kistelepülések árszínvonalát.
A BÉT oldalán számolt be a tranzakcióról a nagybank, a vétel az aznapi forgalom közel 15 százalékát tette ki.
A BÉT oldalán számolt be a tranzakcióról a nagybank, a vétel az aznapi forgalom több, mint 11 százalékát tette ki.
A Magyar Autóklub (MAK) alelnöke szerint ellehetetleníti a pesti rakpart észak-déli összeköttetését, ha teljesen és véglegesen lezárják azt a Lánchíd és az Erzsébet híd között – nyilatkozta az Indexnek.
A Magyar Autóklub (MAK) elutasítja az észak-déli közlekedési folyosóként használt Pesti alsó rakpart Lánchíd és Erzsébet híd közötti szakaszának végleges lezárását, a rakparti forgalom elterelését - tájékoztatta a MAK csütörtökön az MTI-t.
Több mint a negyedével nőtt, rekordszintre emelkedett tavaly a félvezetőipari ágazat forgalma globálisan a Gartner piackutató vállalat végleges adatai szerint. A Samsung visszaszerezte piacvezető pozícióját, a második helyen az Intel állt, míg a harmadik legnagyobb chipgyártó az SK Hynix volt 2021-ben.
Baleset miatt torlódik a forgalom az M1-es autópályán Hegyeshalom felé, Biatorbágy térségében - közölte az Útinform a honlapján hétfőn délelőtt.
Ahogy a nemzetközi, úgy a hazai tőkepiac alakulását is meghatározták márciusban az orosz-ukrán konfliktus aktuális fejleményei. A BUX index a hónap első felében látott visszaesés után, a háborús feszültség mérséklődésével szinkronban újra növekedési pályára állt, végül 44 726 ponton zárta a márciust, amely 2,3 százalékos emelkedést jelent februárhoz képest. A forgalmat tekintve újabb mozgalmas hónapon van túl a BÉT – a részvénypiac összforgalma 1472,4 milliárd forintot tett ki, amely napi átlagban 70 milliárd forintnak felel meg. Két csengetési ceremóniára is sor került márciusban, ezek apropóját a Delta Technologies új részvénysorozatának bevezetése, valamint a DM-KER BÉT Xtend platformról a szabályozott piac Standard kategóriájába lépése biztosította.
Jelentősen megugrott a virtuális magánhálózatok (VPN-ek) használata Oroszországban a VPN-szolgáltatók adatai szerint, az ottani emberek így próbálnak információhoz jutni azt követően, hogy a Kreml többek között a Facebook működését is leállította az országban – számol be a hírről a Bloomberg.
Baleset miatt torlódik a forgalom az M7-es autópálya Balaton felé vezető oldalán, Székesfehérvár térségében - közölte az Útinform szombat délelőtt a honlapján.
Nemrég jelentette be Orbán Viktor a kormány legújabb, infláció elleni lépését, melynek értelmében októberi szinten rögzítik a már felvett jelzálogfedezetű hitelek kamatait. A lépésre kifejezetten rosszul reagáltak a befektetők, a korábbi bizonytalan oldalazást esés váltotta fel, amit elsősorban az OTP rossz teljesítményének köszönhetünk.
Összeütközött két személygépkocsi az M0-ás autóúton, Dunaharasztinál hétfő délelőtt, a baleset miatt az M3-as autópálya irányába csak a belső sáv járható - közölte az Útinform a honlapján.
Reggel számoltunk be róla, hogy a legfrissebb bejelentés alapján végleges adásvételi szerződést kötött a 4iG a román eladóval, a DIGI vételára 625 millió euró, vagyis közel 232 milliárd forint. A bejelentés hatására kiemelkedően magas forgalom mellett veszik a befektetők a 4iG részvényét.
Folyamatosan frissülő hírfolyamunk.
Ez a válasz a korábbi csapásra.
Távozik a guru a Berkshire Hathaway éléről.
Nyitrai Győzővel, az MBH Befektetési Bank üzlet- és termékfejlesztésért felelős vezérigazgató-helyettesével beszélgettünk.
A jelenlegi adatok szerint sereghajtók vagyunk az EU-ban.