franciaorszag

A koronavírus-járvány helyrehozhatatlan következménye: óriási hibát követtek el az országok?

A koronavírus-járvány helyrehozhatatlan következménye: óriási hibát követtek el az országok?

A világjárvány élénk versenypolitikai viták közepette érkezett. A korábbi válsághelyzetekhez hasonlóan a versenyhatóságokra erős nyomás nehezedett, hogy egyfelől lazítsanak a versenyszabályozás szigorán, másfelől erőteljesen lépjenek fel egyes jelenségekkel szemben. A járvány terjedésével versenyt futva azonnal reagálniuk kellett a felmerülő problémákra. Teljesültek-e ezek a kívánalmak? Tanultak-e hatóságok a korábbi válságok tapasztalataiból? A járvány során a leggyakoribb potenciális versenykorlátozó lépéseknek az árdrágítást, a versenytársak közötti együttműködést, egyes fúziókat és az állami támogatások elosztási rendszerét tekintették. Ezekkel a kérdésekkel foglalkoztunk tanulmányunkban.

Szépen jön le a francia infláció is

Szépen jön le a francia infláció is

A francia éves infláció júliusban 5%-ra csökkent a júniusi 5,3%-ról az energia-, az élelmiszer- és a feldolgozóipari árak csökkenése miatt - derült ki az INSEE statisztikai hivatal pénteki adataiból, amelyek megerősítették az előzetes adatközlést.

Erre senki nem számított: világvégi szigeteknél feszülnek egymásnak a szuperhatalmak

Erre senki nem számított: világvégi szigeteknél feszülnek egymásnak a szuperhatalmak

A csendes-óceáni térség korábban egyértelműen az Egyesült Államok érdekszférájába tartozott, de a világ nem igazán fordított különösebb figyelmet a világvégi szigetekre. A kínai felemelkedés azonban a térség státuszát is megváltoztatta, és ide irányította a globális szereplők figyelmét. Megindult a versenyfutás a korábban jelentéktelennek titulált apró szigetállamokért. A két globális rivális Egyesült Államok és Kína mellett más államok is igyekeznek kapcsolatokat kialakítani a térségben - írja az Al-Jazeera.

Bajban van Európa legnagyobb gazdasága, és ez még egy ideig így marad

Bajban van Európa legnagyobb gazdasága, és ez még egy ideig így marad

A gazdasági növekedés tekintetében jelenleg Németország a gyenge pont az euróövezetben, évek óta alulteljesít a német gazdaság az eurózóna átlagához képest. A gyengélkedés nemcsak a feldolgozóipart érinti, hanem szinte minden ágazatot. Ez nemcsak az évek óta romló strukturális tényezőknek köszönhető, hanem a különösen hangsúlyos munkaerőhiánynak is. Emellett az alacsonyabb árversenyképesség és a gyengébb kínai kereslet is fékezi a német feldolgozóipart. A Commerzbank közgazdásza elemzésében foglalta össze Európa legnagyobb gazdasága gyengélkedésének az okait.

Szépen lassan megszakítja a kapcsolatot Párizzsal a nigeri junta

Szépen lassan megszakítja a kapcsolatot Párizzsal a nigeri junta

A nigeri junta visszavonta csütörtökön a Franciaországgal 1977 és 2020 között kötött katonai együttműködési megállapodásokat - közölte csütörtök éjjel az állami televízióban Amadou Abdramane, a junta képviselője. Nem sokkal később feloldották a júliusban bevezetett kijárási tilalmat.

Beperelték az X-et, Elon Musk is reagált a vádakra

Beperelték az X-et, Elon Musk is reagált a vádakra

Beperelte az Elon Musk tulajdonában álló, korábban Twitterként ismert X-et az AFP francia hírügynökség az egyik párizsi bíróságon, arra hivatkozva, hogy a közösségi platform nem hajlandó tárgyalásokat kezdeni arról, hogy mennyit fizessen a hírek felhasználásáért.

Súlyos gondok vannak a NATO egyik fegyverével - Miért gyűlölik ezt a páncélost az ukrán katonák?

Súlyos gondok vannak a NATO egyik fegyverével - Miért gyűlölik ezt a páncélost az ukrán katonák?

Amikor Ukrajna nyugati harckocsik után kezdett el kilincselni a NATO-nál, valószínűleg nem számítottak arra, hogy Franciaország a modern Leclerc harckocsik helyett negyven darab AMX-10RC-t fog nekik átadni. A nehezen kategorizálható páncélos a maga idejében is meglehetősen specializált jármű volt, napjainkban azonban már tényleg inkább múzeumban lenne a helye, mint a frontvonalakon. Nézzük, miért.

Aggódik Washington: túlságosan függ az oroszoktól egyik legerősebb szövetségesük

Aggódik Washington: túlságosan függ az oroszoktól egyik legerősebb szövetségesük

Egy 2010-es törvénytervezet miatt vonakodik nukleáris fejlesztéseket telepíteni Indiába az Egyesült Államok. A kérdés megoldatlan problémák sorát okozza. Új-Delhi Oroszországban lelt partnerre, amely a vitatott törvény ellenére is szívesen fektet be az országban, Washington viszont ezt rossz szemmel nézi. Márpedig az atomenergia kérdése nem megkerülhető az indiai stratégiai célok eléréséhez - írja a Nikkei Asia.

Az Egyesült Arab Emírségek tárt karokkal fogadja a magyar befektetőket

Az Egyesült Arab Emírségek tárt karokkal fogadja a magyar befektetőket

Az Egyesült Arab Emírségek nemcsak sikeres űrszondát indított a Marsra, nem csupán az Emirates és az Etihad Airways légitársaságok anyaországa, de a turizmus mellett az elmúlt években a világ egyik legfontosabb logisztikai csomópontjává is vált. A Portfolio-nak adott interjújában a 2021 vége óta az Egyesült Arab Emírségek budapesti nagyköveteként szolgáló Szaud Al-Samszi - aki korábban éveken át hazájának állandó ENSZ-képviselő-helyettese is volt -, a magyar–emírségekbeli kapcsolatok mellett arról is beszélt, hogy működik az Emírségekben évek óta a mesterséges intelligenciával foglalkozó minisztérium, miért hiányolja a magyar vállalatokat az országából, és milyen lehetőségeket nyújthatna országa a magyar cégeknek, ha az Európai Unión túl a világ többi részével is aktívan szeretnének kereskedni.

Vészesen közel az újabb háború - Egy tucat ország eshet egymás torkának a Száhel-övezetben

Vészesen közel az újabb háború - Egy tucat ország eshet egymás torkának a Száhel-övezetben

Július 26-án katonai puccs zajlott le Nigerben. A Száhel-övezet országában ez nem számít egyedi jelenségnek. Nigerben az 1960-as függetlenséget követően instabil politikai környezet alakult ki, állandóak a puccsok és az erőszakos katonai összecsapások. A mostani események azonban némileg mások, mint az eddigiek. Niger volt eddig a francia érdekek utolsó bástyája a Száhel-övezetben, most ez is elveszhet. Nézzük meg, mi történik most Nigerben és miért veszélyes a most kialakult helyzet.

1,2 millió dollárért kelt el Vera Molnár NFT sorozata a Sotheby's-nél

1,2 millió dollárért kelt el Vera Molnár NFT sorozata a Sotheby's-nél

Éppen a múlt héten számoltunk be a Jackson Pollock Studio NFT-k aukciós sikeréről, július 28-án újabb csúcseredmény született a piacon: Vera Molnár Témák és Variációk című kollekciójának darabjai összesen 1,2 millió dollár értékben, alig egy óra alatt keltek el Sotheby's árverésén. A magyar származású művész ezen gyűjteménye 500 generatív művészeti NFT-t tartalmazott, amelyeket Martin Grasser kortárs művész és kreatív kódoló együttműködésével készített el. Az eladás újabb mérföldkőnek számít a most 99 éves Molnár munkásságában.

Döntött Franciaország: evakuálja állampolgárait a katonai puccs után

Döntött Franciaország: evakuálja állampolgárait a katonai puccs után

A Nigériában bekövetkezett katonai puccsra válaszul Franciaország evakuálja állampolgárait a nyugat-afrikai országból - derül ki a francia külügyminisztérium keddi közleményéből. A lépésre azután kerül sor, hogy Mohamed Bazoum elnököt múlt szerdán egy junta megbuktatta, amely a hetedik katonai hatalomátvétel volt Nyugat- és Közép-Afrikában az utóbbi három évben. A politikai instabilitás tüntetéseket váltott ki a nigeri francia érdekeltségek ellen, a tüntetők többek között támadást intéztek a francia nagykövetség ellen is.

Szankciókat kapott a nyakába Niger

Szankciókkal sújtotta a nigeri katonai hatalomátvétel vezetőit a Nyugat-afrikai Államok Gazdasági Közössége (ECOWAS) vasárnap Abujában tartott rendkívüli tanácskozásán.

Katonai puccs mozdította el a vezetőt, itt vannak az ENSZ BT követelései

Katonai puccs mozdította el a vezetőt, itt vannak az ENSZ BT követelései

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) határozottan elítélte a nigeri katonai puccsot, és Mohamed Bazoum elnök azonnali és feltétel nélküli szabadon bocsátását követelte. Eközben az amerikai külügyminiszter telefonbeszélgetést folytatott a hatalmából eltávolított elnökkel és az ország korábbi vezetőjével, míg a francia államfő szombatra összehívta a nemzeti védelmi és biztonsági tanácsot.

Teljesen rácáfolt a francia gazdaság a recessziós félelmekre

Teljesen rácáfolt a francia gazdaság a recessziós félelmekre

Az év második negyedévében Franciaország gazdasága erőteljes növekedést produkált, ami felülmúlta a korábbi becsléseket, és pozitív meglepetést okozott a 20 országot tömörítő euróövezetben fenyegető recesszióval kapcsolatos aggodalmak közepette.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Főpolgármester-választás: Karácsony Gergely győzött, de új választás jöhet Budapest vezetéséért
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.