görögország

2015. január 29. 05:55 | Weinhardt Attila

De mégis miért követelőznek a görögök?

Az EU/IMF párosa felé összesen sokkal több a tartozása a görög államnak, mint a gazdaságának egyéves teljesítménye, amely egyébként a válság előtti csúcspontjához képest mintegy harmadával esett a brutális költségvetési kiigazítással párhuzamosan - ez most a görög gazdaság gyors mérlege, ami egyúttal rögtön keretbe is foglalja, hogy miről megy most a vita az új görög kormány és a nemzetközi hitelezők között. A vasárnapi görög választások után mindenki arra figyel, hogy sikerül-e bármiféle érdemi adósságkönnyítést kiharcolnia a görögöknek. Eddig csak a fennálló tartozás kamatainak esetleges csökkentésére mutatott nyitottságot az európai közösség, de ahogy alább látjuk, ez csak minimálisan segítene a görögökön. Az, hogy ennél többet nem engedne a Nyugat, nem véletlen, mert az erkölcsi kockázaton túl egy ilyen lépéssel vérszemet kaphatna a többi periféria ország is, amely szintén igen nagy gazdasági nehézségekkel küzd.

2015. január 28. 22:18 | MTI

Újra leminősíthetik Görögországot

Negatív felülvizsgálat alá vette a jelenleg is mélyen spekulatív - vagyis messze nem befektetési ajánlású - görög államadós-osztályzatokat szerdán a Standard & Poor's, elsősorban azzal a véleményével indokolva a lépést, hogy az új görög kormány költségvetési és gazdaságpolitikájának egyes elemei nem egyeztethetők össze az előző kormány és a hivatalos hitelezők között létrejött megállapodásokkal.

2015. január 28. 11:31 | Kármán András

Egy sokmilliárdos érv a görög euró mellett

Görögország kilépése az eurózónából azonnal valós államadóssággá transzformálná azt a több tíz milliárd eurót, ami a korábbi tőkekimenekítés hatására a görög jegybank mérlegében épült fel, mint az euróövezet más jegybankjaival szembeni tartozás. Mindez egy újabb érv amellett, hogy mind a görögök, mind a centrumországok kormányai végső soron erősen érdekeltek a megegyezésben, és a valutaunióból történő kilépés elkerülésében.

2015. január 28. 09:33 | Portfolio

A nap ábrája: így menekülnek a betétesek a görög bankokból

Nagy árfolyameséssel küzdenek a görög bankok, miután az ország legnagyobb pénzintézetei kénytelenek központi banki forrásokat bevonni ahhoz, hogy ellensúlyozzák a kiáramló betétállományt. Az ország négy legnagyobb bankja piaci kapitalizációjának több mint ötödét vesztette el csak ezen a héten - írja a Financial Times.

2015. január 26. 20:04 | Weinhardt Attila, Brüsszel

Újra megszólalt az EU a görögök terveiről

Az egy dolog, hogy a választási kampány során milyen politikai ambíciókat hangoztatott a tegnapi görög választásokon győztes Siriza párt vezetése, az már egy másik dolog, hogy mostantól az eurózóna egyik tagállamának sorsáért kell felelősséget viselnie a kormánynak - mondta el az estébe nyúló Eurócsoport ülést követő brüsszeli sajtótájékoztatón Jeroen Dijsselbloem. Az Eurócsoport elnöke egyúttal örömét fejezte ki amiatt, hogy a friss hírek szerint a görögök az eurózónán belül képzelik el a jövőjüket és részben ennek tulajdonította, hogy "nagyon mérsékelten reagált a piac" a tegnapi választási eredményekre.

2015. január 26. 18:53 | MTI, Portfolio

Görög adósságleírás? - Megszólalt az EU és az IMF

Egyelőre nem lehet újratárgyalni a görög államadósságot - jelentett ki hétfőn az eurócsoport elnöke. A Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója elutasítja az adósság leírás útján történő csökkentését.

2015. január 26. 16:57 | Madár István

El tudják ezt még rontani a görögök, nagyon is

A Sziriza hatalomra jutásával egyáltalán nem fog kiderülni, hogy Európa megszorítási politikája kudarc volt-e vagy sem. Az új kormányzó erő mérsékeltebb megszólalásai alapján több szempontból is értelmes gazdaságpolitikai mix rajzolódik ki, de ettől még el lehet ezt rontani.

2015. január 26. 15:26 | MTI, Portfolio

Megvan Görögország új miniszterelnöke

Karolosz Papuliasz görög államfő bejelentette, hogy hétfő délután kormányalakítási megbízást ad a parlamenti választáson győztes, radikális baloldali Sziriza párt vezetőjének, Alekszisz Ciprasznak. A hétfő délelőtti hírek szerint a jobboldali Független Görögök párttal köt koalíciót. Délután már le is tette a miniszterelnöki esküt Alekszisz Ciprasz. Közben az Európai Bizottság nem kommentálja a fejleményeket, egyelőre.

2015. január 26. 14:42 | MTI, Portfolio

Nőtt a görög csőd esélye

Meredeken drágult hétfőn Londonban a görög államadósság-törlesztési kockázat ellen kínált fedezeti ügyletek díjszabása, annak hatására, hogy a további takarékossági szigort elvető radikális baloldali Sziriza párt nyerte meg a görögországi választásokat.

2015. január 26. 09:23 | Portfolio

Görög para: mely bankok félhetnek?

A 2011-2012-es adósságválsággal ellentétben ma már nem számít forró témának a piacokon, melyik bank mekkora kitettséggel rendelkezik Görögországban, ami egy esetleges államcsőd vagy adósság-újratárgyalás esetén érdekes lenne a tegnapi görög választások eredménye miatt.

2015. január 26. 07:49 | MTI

Az első reakciók a görög választásról

A belga pénzügyminiszter lát lehetőséget a görög pénzügyi mentőprogram feltételeinek újratárgyalására, a brit miniszterelnök viszont kijelentette, hogy a baloldali Sziriza párt vasárnapi választási győzelme "gazdasági bizonytalanságot" fog teremteni Európában. Az európai baloldali pártok üdvözölték az eredményt, szerintük az arra utal, hogy az Európai Uniónak változtatnia kell gazdaságpolitikáján.

2015. január 26. 00:56 | MTI, Portfolio

Sziriza: tárgyaljuk újra!

Az új görög kormány újra fogja tárgyalni a nemzetközi pénzügyi segély feltételeit, hogy azok "igazságosak és mindkét fél számára előnyösek legyenek" - jelentette ki Alekszisz Ciprasz, a vasárnapi választásokon győztes párt, a Radikális Baloldal Koalíciója (Sziriza) vezetője. Hozzátette, hogy mindazonáltal el akarja kerülni "a kárt okozó összeütközést" Athén európai partnereivel.

2015. január 25. 19:34 | MTI, Portfolio

Nagyot tarolt a Sziriza a görög választáson

Véget értek a görög választások, és az első exit pollok szerint a vártnál is nagyobb különbséggel győzhetett a radikális baloldal. A Sziriza már be is jelentette a győzelmet, a kormánypárt elismerte a vereséget. Ugyanakkor egyre biztosabb, hogy az egyedüli kormányzóképesség nem lesz meg. Ciprasz, a Sziriza vezetője a győzelmi beszédében úgy fogalmazott: a trojka a múlté.

2015. január 23. 11:15 | Portfolio

Jön az államcsőd? - Vasárnap eldőlhet a görögök sorsa

Kiemelt jelentőségű előrehozott parlamenti választásokra kerül sor most vasárnap Görögországban - nem csak a görögök, de Európa szempontjából is. Úgy tűnik ugyanis, hogy egy teljesen új politikai erő, a radikális baloldali pártokat tömörítő Sziriza veheti át az irányítást az ország felett, ami sok meglepetést tartogathat. A koalíció nyílt megszorítás-ellenességével nyerte el a hosszú évek óta szenvedő ország lakosságának kegyeit - pont ugyanazzal, amivel a nemzetközi hitelezők és piacok kedélyeit igencsak felborzolja. Ugyanis a Sziriza kormányra kerülése esetén minden bizonnyal újabb adósságelengedést harcolnának ki a görögök.

2015. január 17. 12:36 | MTI

Pofont kaptak a görögök

Leminősítés lehetőségére utaló negatívra rontotta Görögország államadós-osztályzatának kilátását a Fitch Ratings, elsősorban azzal a véleményével indokolva a lépést, hogy a jelenlegi görögországi politikai bizonytalanság miatt növekedtek a görög hitelképességet fenyegető kockázatok.

2015. január 16. 12:41 | Portfolio

Bajba került két görög nagybank

Két görög bank a görög jegybank szükséghitel-keretéből kért segítséget - nyilatkozta a jegybank egyik tisztségviselője pénteken a Reutersnek. Görögországban január 25-én tartanak választásokat.

2015. január 15. 11:38 | MTI

Egyre esélyesebb a görög radikális baloldal hatalomra jutása

Tíz nappal a görög parlamenti választások előtt a választók 32,4 százaléka támogatja a baloldali Sziriza tömörülést, s ezzel az Alekszisz Ciprasz vezette párt a legnépszerűbb jelenleg Görögországban - derült ki egy csütörtökön közzétett közvélemény-kutatásból.

2015. január 12. 08:57 | Portfolio

Itt a bankok vészterve a görög kilépésre

A pénzintézetek vészforgatókönyvvel készülnek arra az esetre, ha a görögök elhagynák az euróövezetet - írja a The Wall Street Journal. A lap szerint több pénzintézet a belső rendszereit teszteli, egy új görög pénznem informatikai bevezetését készíti elő és két évre szóló tervet készít arra az esetre, ha a görögök kilépnek.

2015. január 11. 15:43 | MTI

"Szó sincs arról, hogy Görögország kilépne az eurózónából"

Szó sincs arról, hogy Görögország kilépne az eurózónából - mondta vasárnap Alekszisz Ciprasz, a szélsőbaloldali Sziriza párt - a felmérések szerint a görög szavazók körében jelenleg a legnépszerűbb politikai tömörülés - vezetője a Realnews című hetilapban megjelent interjúban, mindössze két héttel az előre hozott görög parlamenti választások előtt.

2015. január 08. 06:20 | Madár István

Mi ez a görög para már megint?!

A görög politikai helyzet újra a figyelem középpontjába hozta az eurózóna problémáit. Csőd? A valutaövezet felbomlása? A válságkezelés kudarcba fullasztása? Mit szabadít Görögország újra Európára?

Részletes keresés