hollandia

Lemondott a holland agrárminiszter

Lemondott a holland agrárminiszter

Bejelentette lemondását Henk Staghouwer holland agrárminiszter, döntését a kormány nitrogénkibocsátás csökkentését célzó uniós szabályok végrehajtására irányuló tervei miatt a gazdák hónapok óta tartó tiltakozásával indokolta.

Külföldre költöznél? Ezekben az országokban nem elég, ha csak angolul beszélsz

Külföldre költöznél? Ezekben az országokban nem elég, ha csak angolul beszélsz

Világszerte sok embert foglalkoztat, hogy különböző okokból kifolyólag más országban kezdjen új életet, telepedjen le. Az Euronews szerint az új otthon nyelvének elsajátítását prioritásként kell kezelni, ugyanakkor ez mivel időbe telik, ezért megnyugtató, ha szükség esetén angolul is lehet kommunikálni. Néhány európai országban széles körben használják az angolt, így azok biztos pontnak számítanak. Ugyanakkor vannak olyan országok, ahol már a letelepedés kérelmezéséhez is szükséges a helyi nyelv ismerete.

Ismét utcára vonulnak a gazdák Hollandiában

Ismét utcára vonulnak a gazdák Hollandiában

Hollandiában ismét tüntetni kezdtek a holland gazdák a kormánynak a nitrogénkibocsátás csökkentésére irányuló tervei ellen, több autópályán blokkolják a forgalmat, szénabálákat gyújtanak fel, valamint trágyát és egyéb hulladékot szórnak az utakra - tájékoztatott szerdán a Dutchnews hírportál.

Városokat bénítanak meg a traktoros tüntetők Hollandiában, már lövések is dördültek

Városokat bénítanak meg a traktoros tüntetők Hollandiában, már lövések is dördültek

A holland kormány 2030-ig 50%-kal csökkenteni akarja az ország nitrogénkibocsátását. A döntés által leginkább érintett mezőgazdasági dolgozók a döntés elleni tiltakozásképp az ország több pontján munkagépekkel próbálják blokkolni a forgalmat. 2019-ben egyszer már hatékonynak bizonyult ez a megmozdulásforma. Az ABC értesülései szerint az indulatok akkor hágtak tetőfokukra, amikor a rendőrség rálőtt az egyik résztvevőre.

Emberéletet követelt az európai tornádó

Emberéletet követelt az európai tornádó

Egy ember az életét vesztette, tízen megsérültek és több otthon megrongálódott a hollandiai Schouwen-Duiveland szigeten található tengerparti kisvároson átsöprő tornádó miatt - jelentette hétfőn a DutchNews hírportál.

Ha nem küldenek az oroszok gázt, maradnak a szénerőművek Csehországban

Ha nem küldenek az oroszok gázt, maradnak a szénerőművek Csehországban

Földgázhiány esetén üzemben maradnak azok a szénerőművek Csehországban, amelyeket máskülönben emissziós problémák miatt le kellene állítani - jelentette ki Jozef Síkela cseh ipari és kereskedelmi miniszter pénteken Prágában, a földgázellátással foglalkozó válságstáb ülése után.

Kína jól jár az orosz szankciókkal

Kína jól jár az orosz szankciókkal

Kína megelőzte Németországot az orosz energia legnagyobb vásárlójaként az ukrajnai háború kezdete óta - közölte a finn Centre for Research on Energy and Clean Air független kutatócsoport hétfőn.

Nem szállít többet gázt Hollandiának a Gazprom

Nem szállít többet gázt Hollandiának a Gazprom

A Gazprom leállította a gázszállítást a holland GasTerra vállalatnak, amely nem hajlandó az energiahordozóért rubelben fizetni - közölte az orosz gázipari vállalat sajtószolgálata.

Két ország is szembemegy az orosz követelésekkel

Két ország is szembemegy az orosz követelésekkel

Hollandia és Dánia sem teljesíti a Gazprom követelését, nem fizetnek rubelben az orosz földgázért. A holland GasTerra és a dán Orsted energiapari vállalatok is az oroszországi gázszállítás május 31-től történő leállására készülnek.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bejelentették Brüsszelben: megkerülik Magyarországot, teljesen leválik az orosz olajról és gázról az EU!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.