irak

Amerikai tábornok: bár a közel-keleti helyzet is aggodalomra ad okot, az igazi fenyegetést Oroszország és Kína jelenti

2021. december 10. 13:09 | MTI

Amerikai tábornok: bár a közel-keleti helyzet is aggodalomra ad okot, az igazi fenyegetést Oroszország és Kína jelenti

Az al-Kaida terrorszervezet afganisztáni erősödésére, az Iszlám Állam esetleges iraki újjászerveződésére és Teherán régiós befolyásolási törekvéseire figyelmeztetett az Egyesült Államok Közép- és Dél-Ázsiáért felelős Középső Parancsnokságának vezetője az AP hírügynökségnek adott csütörtöki interjújában.

A világ leghalálosabb mesterlövésze 700 embert is megölhetett, mégsem hallott róla szinte senki

2021. november 14. 13:15 | Huszák Dániel

A világ leghalálosabb mesterlövésze 700 embert is megölhetett, mégsem hallott róla szinte senki

Nem a Fehér Halál néven is emlegetett finn Simo Häyhä a világ leghalálosabb mesterlövésze, hanem egy iráni ruhabolt-tulajdonos, aki az Irán-iraki háború során több mint 700 emberrel végzett egy távcsöves öntöltő puskával - állítja ezt a súlyos kül- és belpolitikai krízissel küzdő perzsa állam, ahol nemrég filmet is bemutattak a halálosztó Abdorrasul Zarrin életéről. Zarrinról nem nagyon lehetett eddig hallani Iránon kívül, így igencsak kétségbe vonható katonai teljesítményének legendája, ettől függetlenül elég valószínű, hogy egy tehetséges mesterlövészről van szó, aki egy olyan háborúban dolgozott, mely során nagyon súlyos véráldozattal fizetett mindkét fél a győzelemért.

Elfogták az Iszlám Állam egyik vezetőjét

2021. október 11. 12:56 | MTI

Elfogták az Iszlám Állam egyik vezetőjét

Az iraki hírszerzés elfogta az Iszlám Állam terrorszervezet egyik magas rangú tagját, Számi Dzsászim al-Dzsaburit, aki a csoport pénzügyeinek irányítója, illetve korábban a 2019-ben likvidált vezetőjének, Abu Bakr al-Bagdadinak a helyettese volt - közölte hétfőn a Twitteren Musztafa al-Kádimi iraki kormányfő.

Az Egyesült Államok még idén kivonul Irakból

2021. július 26. 21:38 | MTI

Az Egyesült Államok még idén kivonul Irakból

Megállapodás született Joe Biden amerikai elnök és Musztafa al-Kádimi iraki kormányfő hétfői washingtoni találkozóján az Egyesült Államok iraki harci küldetésének hivatalos lezárásáról 2021 végén, több mint 18 évvel a katonai beavatkozás kezdetét követően.

Az irakiak elkötelezték magukat az OPEC-megállapodás mellett

2021. július 05. 20:58 | Portfolio

Az irakiak elkötelezték magukat az OPEC-megállapodás mellett

Az iraki olajügyi miniszter, Ihsan Abdul Jabbar hétfőn úgy nyilatkozott, hogy az ország elkötelezte magát az OPEC-megállapodás mellett, és a stabilitás érdekében nem akarják, hogy az árak a jelenlegi szint fölé emelkedjenek.

Bosszúval fenyegetőzik az egyik legnagyobb iraki milícia

2021. június 28. 10:52 | MTI

Bosszúval fenyegetőzik az egyik legnagyobb iraki milícia

Bosszúval fenyegetőzött hétfőn az iráni támogatású iraki milíciák ernyőszervezete, a Népi Mozgósítási Erők (al-Hasd as-Saabi), miután az Egyesült Államok a hét végén légicsapást hajtott végre Irak és Szria területén a szervezet több csoportja ellen.

Újabb légitámadást hajtott végre az Egyesült Államok

2021. június 28. 07:11 | MTI

Újabb légitámadást hajtott végre az Egyesült Államok

Az Egyesült Államok vasárnap közölte, hogy ismét légicsapásokat hajtott végre Irán által támogatott milíciák ellen Szíriában és Irakban, ezúttal annak megtorlásául, hogy e milíciák robbanószerrel felszerelt drónokkal és rakétákkal támadtak Irakban amerikai katonákat és létesítményeket. Egy civilszervezet szerint a légicsapásoknak legkevesebb öt halálos áldozata van.

Törökország új katonai offenzívát indított

2021. április 24. 22:25 | MTI

Törökország új katonai offenzívát indított

Törökország újabb katonai offenzívát indított az észak-iraki hegyekben megbúvó Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) terrorszervezet fegyveresei ellen - közölte a TRT állami televízió szombaton.

Rakétatámadás ért egy iraki légibázist

2021. április 19. 11:00 | Portfolio

Rakétatámadás ért egy iraki légibázist

Öt rakéta csapódott be egy iraki légibázisra, ahol amerikai katonák is tartózkodtak. A támadás következtében három iraki és két külföldi katona sérült meg – írja a DW.

Rezeg a léc a NATO afganisztáni missziója alatt

2021. február 18. 17:39 | MTI

Rezeg a léc a NATO afganisztáni missziója alatt

Nem született végleges döntés a NATO afganisztáni missziójának sorsáról, a helyzetet a következő hetekben tovább elemzik, azonban addig is a helyszínen maradnak a szövetséges erők az afgán hadsereg támogatására. A katonai szervezet ugyanakkor az iraki misszió folytatása mellett döntött - közölte a NATO főtitkára Brüsszelben csütörtökön.

Részletes keresés