Videók érkeztek: váratlanul egy teljesen új szigettel lett gazdagabb a világ
Új sziget keletkezett egy tenger alatti vulkánkitörésből Ivo To (korábban: Ivo Dzsima) közelében – írta a japán meteorológiai ügynökség jelentése alapján a CNN.
Új sziget keletkezett egy tenger alatti vulkánkitörésből Ivo To (korábban: Ivo Dzsima) közelében – írta a japán meteorológiai ügynökség jelentése alapján a CNN.
A japán kormány hamarosan elfogadhatja azt a több mint 13 ezer milliárd jenes (közel 88 milliárd dollár) költségvetéskiegészítést, melynek célja a gazdaság élénkítése – írja a Bloomberg. A növekedés felpörgetése mellett a cél az infláció hatásainak enyhítése a háztartások esetében.
Az Egyesült Államok, Dél-Korea és Japán megállapodott abban, hogy magas szintű konzultatív csoportot hoz létre az észak-koreai kibertevékenységek elleni fellépés érdekében, amelyekből szerintük Phenjan törvénytelen fegyverprogramjait finanszírozza – közölte hétfőn a dél-koreai elnöki hivatal.
Manila egyre távolabb helyezi magát Peking globális elképzelésétől. Ennek oka, hogy bár nagyon sok kínai pénz és beruházás érhető el a BRI-vel, viszont egyben veszélyt is jelent. Az Asia Times cikke szerint Peking a saját befolyásának kiterjesztésére használja a projekteket, ez biztonsági kockázatokat okoz a Fülöp-szigeteken.
A világ legnagyobb állami nyugdíjalapjának számító japán nyugdíjalap 683,2 milliárd jen, azaz mintegy 4,5 milliárd dollár veszteségről jelentett a harmadik negyedévben, miután jelentősen visszaesett a belföldi kötvényállományának értéke - közölte a Bloomberg.
A Toyota további 8 milliárd dollárt fektet be észak-karolinai akkumulátorgyárába, hogy az elektromos járművek piacán a Teslával versenyezzen - írta a Financial Times.
Jelentősen megnőtt a gyermekgondozási szabadságot igénybe vevő apák száma Japánban, miután egy éve új rendszert vezettek be az országban - tudósított a Bloomberg.
Németország 2023-ra a világ harmadik legnagyobb gazdasága lesz, megelőzve Japánt – derült ki az IMF előrejelzéséből, amelyről a Bloomberg számolt be.
Japánban nem enyhül az inflációs nyomás, az áremelkedés mértéke akár 2024 egészében a jegybanki cél felett lehet. Ám Japánban emiatt talán nem bosszankodnak annyian, mint a fejlett Nyugaton.
Három hónap után először nőtt Japán exportja szeptemberben, viszont az importja a vártnál nagyobb mértékben csökkent.
A külföldi látogatók számát tekintve csaknem elérte, a költéseik értékét tekintve túlszárnyalta a Covid előtti szintet a japán idegenforgalom.
Dél-Korea segített Japánnak 51 állampolgára kimenekítésében Izraelből az október 7-én kirobbant konfliktust követően. Ez a gesztus jelzi, hogy a két hatalom egyre közelebb kerülhet egymáshoz, erősödnek a kapcsolatok – írja a South China Mortning Post.
A Toyota autógyártó kedden ideiglenesen leállította 10 összeszerelő sorát hat japán gyárában, mert egy beszállító alkatrészgyártó üzemben történt robbanás fennakadásokat okozott az alkatrész-ellátásban.
A parlament és a kormány értesítése nélkül Moszkvába utazott egy japán országgyűlési képviselő - Írja a Sky News. Tokió hivatalos állásfoglalásban ítélte el a politikus lépését, és kijelentette: továbbra sem javasolja egyik állampolgárának sem az Oroszországba történő utazást.
Nem hagyná szó nélkül Peking, hogy Washington egy hármas szövetség kialakításában ügyködik a közvetlen szomszédjában. Dél-Korea és Japán is egyre jobban elköteleződni látszik a nyugati nagyhatalom mellett, Peking most elnöki találkozókkal szeretné stabilizálni saját helyzetét a régióban - írja a Nikkei Asia.
Az Egyesült Államok Űrhadereje azt fontolgatja, hogy forródrótot hoz létre Kínával az esetleges űrbeli válságok megelőzése érdekében - közölte Chance Saltzman amerikai tábornok.
Az előzetes várakozásoknak megfelelően mínusz 0,1 százalékon hagyta az irányadó kamatot a Bank of Japan pénteken, illetve a tízéves kötvényhozamot is nulla százalék körül maximálta be – írja a CNBC a döntés után.
A Toshiba csütörtökön közölte, hogy a Japan Industrial Partners (JIP) magántőke társaság 14 milliárd dolláros vételi ajánlatát elfogadták - ez az üzlet megnyitja az utat a bajba jutott ipari konglomerátum magánkézbe kerülése előtt - írja a Reuters.
Japán nem kívánja tétlenül nézni a távol-keleti térségben egyre nagyobb fenyegetést jelentő kínai és észak-koreai terjeszkedést. Az Asia Times arról írt, hogy a szigetország rakétákat is felhalmozna a veszély elhárítására.
Friss statisztikákat közölt a japán népesség életkor szerinti megoszlásáról a Kyodo News. A lap szerint a szigetország teljes népességének közel egyharmadát nyugdíjas korú személyek alkotják, különösen magas a nyolcvan év fölöttiek aránya. A világ harmadik legnagyobb gazdasága a vészesen elöregedő népesség miatt komoly problémákkal néz szembe.
A nagy erősödés után könnyen fordulhat jöhet.
A Nyugat szkeptikus Peking szándékait illetően.
Nyolc vármegyét érint a figyelmeztetés.
Május 21. a határidő.
A keddi Checklist a Portfolio Hitelezés 2024 konferenciáról jelentkezik.
Tényleg felfelé bukott Szergej Sojgu?
Akár egymillió érintettje is lehet az új pályázatnak, aminek első körben 20 vagy talán 30 ezer nyertese lehet.