konfliktus

Lavrov megdicsérte Trumpot, amiért ugyanazt mondja, mint Moszkva

Lavrov megdicsérte Trumpot, amiért ugyanazt mondja, mint Moszkva

Oroszország üdvözli Donald Trump amerikai elnök kijelentését, miszerint az egyik legnagyobb hiba Ukrajnának a NATO-ba való bevonása volt – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerdán Moszkvában az ukrajnai rendezéséről megtartott nagyköveti kerekasztal-beszélgetésen.

Eddig tartott a békemámor a sokat szenvedett országban? - Kegyetlen támadást hajtottak végre

Eddig tartott a békemámor a sokat szenvedett országban? - Kegyetlen támadást hajtottak végre

Az észak-szíriai Manbidzs városában hétfőn elkövetett autóbombás merénylet legalább 20 ember életét követelte. Ez volt a második támadás három napon belül, és egyben a leghalálosabb azóta, hogy Bassár el-Aszadot decemberben megfosztották hatalmától. A szíriai elnökség közleményben ítélte el a támadást, és ígéretet tett az elkövetők felelősségre vonására - írja a Reuters.

Szíria átmeneti elnöke külföldi útra indul

Szíria átmeneti elnöke külföldi útra indul

A szíriai átmeneti kormány vezetője, Ahmed esz-Szíria első külföldi útjára indul, miután a lázadók decemberben megdöntötték Bassár el-Aszad hatalmát. Az átmeneti elnök Szaúd-Arábiába látogat, ami jelzi az új szíriai vezetés törekvését a regionális kapcsolatok újraépítésére.

Szlovákiai puccskísérlet: ukrán elitegység került célkeresztbe

Szlovákiai puccskísérlet: ukrán elitegység került célkeresztbe

Kitiltotta Szlovákia az Ukrajna oldalán harcoló Grúz Légió (Georgian Legion) parancsnokát, Mamuka Mamulashvilit az országból, mivel egysége Pozsony szerint összeköthető az államhatalom megdöntésére szervezett puccskísérlettel. Mamulashvili minden vádat tagad.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.