közlekedés

Kezdődik az iskola - Itt a BKK közleménye

2017. szeptember 1-jétől (péntektől) a közösségi közlekedési járatok a tanítási időszak idején érvényes menetrend szerint közlekednek - olvasható a Budapesti Közlekedési Központ közleményében. Az ilyenkor megszokott módon a megnövekedett utasforgalom miatt növeli forgalomban lévő járművei számát a BKK.

Újabb rendkívüli intézkedés a hőség miatt

Újabb rendkívüli intézkedés a hőség miatt

A nehéz tehergépkocsik a tartós kánikula miatt, egészségvédelmi és közlekedésbiztonsági okokból augusztus 5-én és augusztus 6-án korlátozás nélkül közlekedhetnek a magyarországi utakon - olvasható a Nemzeti fejlesztési Minisztérium (NFM) közleményében.

Súlyos dolog derült ki - Sokkal nagyobb veszélyben vagy az autódban, mint hitted

Súlyos dolog derült ki - Sokkal nagyobb veszélyben vagy az autódban, mint hitted

Jóval nagyobb koncentrációban van jelen a kisméretű szálló por az autók légterében közlekedés közben, mint azt korábban becsülték. Az Atlanta Commuter Exposures (ACE) tanulmánya szerint az egészségre rendkívül veszélyes részecskék száma akár kétszerese is lehet az eddig érvényesnek tekintett szintnek számnak.

Megbénul fél Budapest

Ma Budapestre érkezik Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök emiatt korlátozásokra kell számítani várhatóan délután 3 és 5 óra között a budapesti reptér környékén, illetve a városban több helyen a következő két napban - írja az index.hu.

Szomorú, de még mindig nagyon sokan halnak meg a magyar utakon

2005 és 2015 között mintegy 42%-kal, 46 ezerről 26 ezerre csökkent a közúti balesetekben elhunytak száma az Európai Unióban, bár az utóbbi három évben látványosan megtorpant ez a pozitív folyamat. Magyarországon 65%-kal esett vissza 10 év alatt az autóbalesetek áldozatainak száma, amivel az EU középmezőnyébe tartozunk.

Megszólalt a BKV a HÉV-ről

Nem felel meg a valóságnak, hogy a HÉV-alagútban "aggasztóan szaporodó hajszálrepedések" jelentek volna meg, a villamosközlekedésre vonatkozó sebességkorlátozást pedig a veszélyhelyzet megelőzésére rendelték el - olvasható a BKK hétfői közleményében.

Nem csak a 3-as metróval, a HÉV-vel is gondok vannak?

10 km/h sebességgel futhatnak be a HÉV-szerelvények az állomásra, és most már a felettük futó villamosokat is lassítják, miután kiderült, hogy a Batthyány tér és a Margit-híd közötti alagútban aggasztóan szaporodnak a hajszálrepedések - írja a Népszava.

Már Európában tesztelik a sci-fibe illő, hipergyors közelekedési eszközt

Hollandiában tesztelik az Elon Musk amerikai feltaláló és vállalkozó által elképzelt futurisztikus közlekedési rendszert, a csőpostaszerűen működő hyperloopot. A Hardt Global Mobility nevű startup cég a BAM építési vállalattal együttműködve építette meg azt a 30 méter hosszú és 3,2 méter átmérőjű acélcsövet, amely a szakemberek szerint segíteni fogja a nagysebességű kapszulás szállítási rendszer kifejlesztését.

Tízmilliárdos EU-pénzt kapunk a közlekedési gáztöltők fejlesztésére

Csaknem 30 millió euró támogatást kapnak a Magyar Gázüzemű Közlekedés Klaszter Egyesület (MGKKE) és a kormány támogatásával benyújtott közlekedésfejlesztési projektek az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF) keretéből, a forrásokból gáztöltőállomások épülnek - közölte az MGKKE szerdán az MTI-vel.

Emeletes vonatok jönnek Budapestre

Negyven darab nagy kapacitású, emeletes motorvonatot vásárol a MÁV-Start a Stadler cégtől, az első KISS elnevezésű járművek 2019 tavaszán állhatnak forgalomba a váci és ceglédi vonalon. A szerelvények beszerzése összesen 617,5 millió euróba (kb. 192 milliárd forint) kerül majd.

Szomorú valóság - Egyre öregebb autókkal járnak a magyarok

Már több mint 3,3 milliós az autóállomány Magyarországon, miután tavaly az első alkalommal forgalomba helyezett személygépkocsik száma történelmi csúcsközelbe emelkedett. Amikor utoljára ennyi autót adtak el Magyarországon, örvendetesen csökkent a gépkocsik átlagéletkora. Most rendületlenül emelkedik.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Vadonatúj autóvásárlási támogatás jöhet Magyarországon
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.