közlekedés

Jobb lesz felkészülni az új közlekedési trendekre

Jobb lesz felkészülni az új közlekedési trendekre

Kerékpár, autómegosztás és IoT – ezek lehetnek a közlekedés legfontosabb trendjeit 2023-ban a GreenGo közleménye alapján. Egyes statisztikák szerint egyre többen gondolják úgy, hogy felesleges sok millió forintért olyan gépjárműveket birtokolniuk, amik átlagosan napi egy órát vannak használatban. Ezzel párhuzamosan a kerékpárforgalom pedig nagy növekedés elé néz a világ nagyvárosaiban. A trendek azt mutatják, hogy egyre közelebb kerülünk ahhoz is, hogy pillanatok alatt javaslatot kapjunk egy applikációtól az összes közlekedési eszközök ideális kombinációjáról például egy útvonattervezés során. A dolgok internete (IoT) a jövőben több milliárd eszközt köt majd össze az okostelefonoktól a fűtési rendszereken át az autókig.

Jó hír érkezett a budapesti autósoknak

Jó hír érkezett a budapesti autósoknak

Brüsszel a világ 14. és Európa 7. legrosszabb közlekedési renddel rendelkező városa, ahol egyre többet kényszerülnek dugóban állni az autósok a belga főváros tavaly bevezetett új, forgalomcsökkentést hivatott közlekedési szabályozása miatt - közölte a The Brussels Times című angol nyelvű belga hírportál a TomTom nevű autós navigációs rendszereket gyártó holland cég éves felméréseinek adataira hivatkozva. A felmérésből kiderült az is, hogy Budapesten mindeközben javult a helyzet.

Új kötelező tantárgy jöhet az általános iskolákban

Új kötelező tantárgy jöhet az általános iskolákban

Egy újabb kötelező tantárgy bevezetésén dolgozik az általános iskolások számára az Oktatási Hivatal és az ORFK Országos Balesetmegelőzési Bizottsága. A közlekedésbiztonság javítása a cél.

Ezekre a fejlesztésekre várt sok budai

Ezekre a fejlesztésekre várt sok budai

Tovább javulnak a közösségi közlekedési kapcsolatok a XI. és a XXII. kerületben szombattól: több buszjárat érinti ezentúl Nagytétény-Diósd vasútállomást, valamint könnyebbé válik a Savoya Park megközelítése is - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

Figyelmeztetés jött: kevesebbet fizet a biztosító egy balesetnél, ha nem kötöttük be magunkat

Figyelmeztetés jött: kevesebbet fizet a biztosító egy balesetnél, ha nem kötöttük be magunkat

A közlekedési szabálysértések krónikusan ismétlődő formája a biztonsági öv bekötésének elmulasztása. A rendőrség ezért is ellenőrzi időről időre kiemelt kampány keretében a közutakon. A biztonsági öv nemcsak életeket menthet, de súlyos kártérítési következményei is lehetnek, ha nem kötjük be a gépjárműben elől és hátul is, hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

Szélvihar: jelentős késések és fennakadások a vasúti közlekedésben

Szélvihar: jelentős késések és fennakadások a vasúti közlekedésben

A szombat reggeltől tartó szélviharok miatt számos dunántúli vasútvonalon alakultak ki jelentős fennakadások: fakidőlések miatt napközben több vonalszakaszon ideiglenesen leállt a vonatközlekedés. A vasúttársaság szakemberei a katasztrófavédelemmel közösen egész nap folyamatosan dolgoztak a károk helyreállításán. Szombat este több jelentősebb korlátozás van érvényben a MÁV közleménye szerint.

Lezárták a Normafát

A viharos időjárás miatt a Normafapark igazgatósága szombat délelőtt lezárta a Normafát - közölte a XII. kerületi önkormányzat sajtófőnöke az MTI-vel.

Rendkívüli közleményt adott ki a MÁV az időjárás miatt

Rendkívüli közleményt adott ki a MÁV az időjárás miatt

Szombat reggeltől több dunántúli vasútvonalon is fakidőlések, felsővezetékszakadások akadályozzák a forgalmat, több szakaszon szünetel a közlekedés - hívtal fel a figyelmet közleményében a MÁVINFORM.

Egész Franciaország leállhat kedden

Egész Franciaország leállhat kedden

A kormány tervezett nyugdíjreformja miatt szakszervezetek országos sztrájkot hirdettek keddre, ami óriási fennakadást okozhat a közösségi közlekedésben Franciaországban – írja a Reuters.

Záporoztak a büntetések a buszsávokban

Záporoztak a büntetések a buszsávokban

2023. január 16-án és 17-én ismét ellenőrizte a buszsávok szabályos használatát a Budapesti Rendőr-főkapitányság együttműködve a Budapesti Közlekedési Köponttal (BKK).

Dobogókő már reggelre megtelt, a Kékestetőre vezető utakat lezárták

Dobogókő már reggelre megtelt, a Kékestetőre vezető utakat lezárták

Megtelt Dobogókő, lehetőség szerint tömegközlekedéssel induljanak útnak a közkedvelt kirándulóhelyekre tartók - ezzel a címmel adott ki szombaton délelőtt figyelemfelhívó közleményt a Magyar Közút, amelyben rámutat, hogy Dobogókőn a parkolóhelyek már reggel 8 órára megteltek. Egy másik közleményben a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) arról tájékoztatott, hogy nem jár a zugligeti Libegő a kedvezőtlen időjárás miatt, és az is kiderült, hogy átmenetileg nem jár a lillafüredi kisvonat sem.

Új területek felé fordul a BKV

Új területek felé fordul a BKV

Új tevékenységi köröket vesz fel a BKV Zrt., ha rábólint a Fővárosi Közgyűlés is. A cél, hogy a vállalat hatékonyabban tudja kihasználni az eszközállományát.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Megtörtént a nagy állampapír-mutatvány, erős üzenetet küldtek a lakossági befektetők
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.