közmunkás

Alig emelik a közmunkabért

Három százalékkal emelik jövőre a közfoglalkoztatottak alapbérét, 5 százalékkal pedig a szakképzett közmunkások garantált bérminimumát - árulta el Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az RTL Klub híradójának.

Sose volt még ilyen kevés munkanélküli

Augusztus és október között tovább feszesedett a munkaerőpiac Magyarországon, mind a munkanélküliségi ráta, mind a munkanélküliek száma új történelmi mélypontot ütött.

Kötelező katonai toborzóra hívták be a közmunkásokat

Kötelező megjelenniük a közfoglalkoztatottaknak a Magyar Honvédség által szervezett katonai toborzón. Amennyiben állást ajánlanak nekik és azt nem fogadják el, hónapokra kiesnek a közfoglalkoztatotti rendszerből, és elveszítik mostani munkájukat - írja a kisalfold.hu.

Ennyien dolgoztak télen Magyarországon

Tavaly december és idén február között 6,1 százalékra mérséklődött a munkanélküliségi ráta a megelőző 6,2 százalékról. A munkanélküliek száma 275 ezer főre csökkent, míg közmunkásból 219 ezer főt számoltak.

Készül a CSOK a közmunkások számára is

Külön CSOK lesz a közfoglalkoztatottak számára, amely szabályozásának kidolgozásán már dolgozik a kormány, a konkrét javaslat várhatóan tavasszal készül el - árulta el Novák Katalin ifjúsági- és családügyi államtitkár a HVG-nek adott interjújában.

100 milliárdos EU-pénzzel segít a kormány a közmunkásoknak is

Jelentős, 102 milliárd forintos keretösszeggel tette ma közzé a kormány azt az Út a Munkaerőpiacra című pályázatot, amely az álláskeresők, különösen az alacsony iskolai végzettségűek foglalkoztathatóságának javítását, vele párhuzamosan pedig a közmunkásoknak a versenypiaci munkakörnyezetbe való beintegrálását célozza meg Magyarország 6 elmaradottabb térségében. Mivel kiemelt felhívásról van szó, ezért csak a Nemzetgazdasági Minisztérium, a kormányhivatal, illetve meghatározott esetekben a munkaerőpaici problémák mérséklésére létrehozott szervezet együtt nyújthat be pályázatot. Ennek kezdő dátuma most szeptember 15., zárdátuma pedig október vége. A pályázat több tízezer ember foglalkoztathatóságának javítását tűzi ki célul 2018 végéig. A pályázat fontos feltétele, hogy a kiemelt célcsoportba tartozók arányának az összes résztvevőn belül el kell érnie az 50%-ot és ebbe a kiemelt célcsoportba tartoznak a közmunkások is, pontosabban a közmunkából kilépők segítése is.

Mégis lehet közmunkás, aki közös megegyezéssel távozik

Szűkítené a közmunkából kizárhatók körét a kormány, ugyanis a közös megegyezéssel távozók is bekerülhetnének a rendszerbe, és a járási munkaügyi szervezetekre bízná az állásvesztés okainak ellenőrzését - többek között ezt tartalmazza az a módosító javaslat, amelyet Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatásért és szakképzésért felelős államtitkára két másik fideszes képviselővel közösen tegnap terjesztett be a parlamentnek.

  • 1
  • 2
Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Két éve erre a pillanatra vár Oroszország, most úgy érhet célt, hogy a Nyugat csak nézi
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.