FONTOS Nagy bejelentés érkezett a magyar jelzáloghiteleseknek: tényleg olyan jó lesz nekik?

különadó

Új magyar különadó: megszólalt a Miniszterelnökség

A Portfolio érdeklődésére nem cáfolta a Miniszterelnökség, hogy a kormány új, a kiskereskedelmi multicégeket érintő intézkedéscsomagon dolgozik, ahogyan az szerdán kiszivárgott.

Különadóval szívatná a multikat Lázár és Varga

Az élelmiszerbotrányra hivatkozva újabb, a külföldi tulajdonú élelmiszerláncok szívatására kitalált javaslatcsomagot nyújtott be a kormánynak Lázár János és Varga Mihály. Az Index megszerezte az előterjesztést, amely szerint többek között évi 20 milliárd forintot szednének be az áruházaktól a parkolásért, kötelezően felvetetnének embereket a boltokba, durván szabályoznák, hogy a cégek mennyi pénzt költhetnek reklámra, és megsarcolnák az áruházak ingyenes buszjáratait is.

Kiakadtak az új különadón

A köztéri reklámeszközök után fizetendő helyi adó bevezetése 4-6 milliárd forintos adóterhet róna a piaci szereplőkre - reagált keddi közleményében a Magyar Reklámszövetség a hétfőn benyújtott adócsomagra, melybe a kormány új különadót rejtett el. A szövetség szerint indokolatlan a reklámtörvény módosítása és a külön adó bevezetése.

Jön a spanyol cukoradó

A spanyol kormány 118 milliárd eurós költségvetési kiadási plafont határozott meg a 2017-es évre, és az államháztartási hiány csökkentése érdekében, egyebek mellett a jövedéki adó emeléséről és adócsalás elleni intézkedések bevezetéséről döntött - jelentette be Cristóbal Montoro spanyol pénzügyminiszter a kabinet pénteki ülését követő sajtótájékoztatón Madridban.

Vasárnap déli boltzár: itt a kormány válasza!

A Népszabadság szombati számában írta meg, hogy törvénnyel szabályozná a kormány, meddig lehetnek nyitva a nagyobb áruházak a hét utolsó napján. Az értesülésről megkérdeztük a Kormányzati Tájékoztatási Központot.

Nem adja fel a kormány: vasárnap délben záratná be a boltokat

Az elmúlt hetekben ismét felpörögtek a hírek a hazai kiskereskedelem háza táján, kiderült ugyanis, hogy a kormány nagyon készül valamire. A Népszabadság a szombati számában elég konkrét értesüléseket közölt, ezek szerint törvénnyel szabályoznák, vasárnap meddig tarthatnak nyitva a boltok. Ha tovább nyitva tartana az üzlet, akkor különadót kap a nyakába.

Megússza a brüsszeli vizsgálatot a központi dohányellátó

Nem indít eljárást az Európai Bizottság a központi dohányellátóval kapcsolatban - értesült brüsszeli forrásokból az MTI. Az Európai Bizottság ugyanis elfogadta a magyar kormány érvelését, miszerint a dohánykiskereskedelmi ellátó működése nem sérti az uniós versenyjogot.

Oda nyúl az Orbán-kormány, ahol pénzt lát

Idén és jövőre is 700 milliárd forintot meghaladó összeget szed be a kormány különadókból. A tavalyi évhez képest ezzel kis mértékben csökkentek az ilyen sarcokból származó költségvetési bevételek, azonban az állam még mindig jelentős mértékben függ ezektől a milliárdoktól. A kormány pedig előszeretettel fenyegetőzik a különadókkal, nehezen tud leszokni róluk.

Visszaléptek a háromkulcsos különadótól a lengyelek

A lengyel kormány elfogadta kedden a kiskereskedelmi különadóról szóló törvényjavaslatot, a pénzügyminiszter által bemutatott, a parlamentben előterjesztendő tervezet a korábban ismertetett változatokhoz hasonlóan progresszív különadóról beszél.

Ennyit kaszál az állam az új különadóval

A 2018-tól bevezetett új különadóból számításaink szerint közel 40 milliárd forintos bevétele származhat a magyar költségvetésnek. Cikkünk megjelenését követően a Nemzetgazdasági Minisztérium is megküldte álláspontját, feltételezéseinknél szűkebb forgalomra lesz érvényes az új adó, ezért a tárca 4 milliárd forintos plusz bevétellel kalkulál.

Váratlan különadót rejtettek az adócsomagba

Az eredeti adócsomagban nem szerepelt, viszont a kormány az összegző módosító javaslatba belecsempészett lényegében egy új, forgalomarányos különadót, amit a vendéglátóhelyeknek kell fizetniük. 2018. január elsejétől jön a turizmusfejlesztési hozzájárulás, bevezetésének indoklása magáért beszél.

Ezért üthetnek vissza Orbánék különadói

2013 óta hárommal nőtt a különadók száma, így összesen 15 ilyen jellegű adó van hatályban Magyarországon, melyek a társasági adóval nagyjából azonos mértékű bevételt jelentenek. "A különadók állandósultak és egyre nagyobb szereppel bírnak a magyar adórendszerben. Nem várható ezek jövőbeli kivezetése sem." - emelte ki Siklós Márta, a LeitnerLeitner vezető tanácsadója. A szakember szerint kérdés, hogy nem veszélyeztetik-e eredeti céljuk teljesülését azzal, hogy hatásukra csökken a beruházások mértéke, lassul a növekedés, ami végső soron az adóbevételek csökkenéséhez vezethet.

Nem mindenkinek jó hír Varga elejtett félmondata

Varga Mihály nulla százalékos költségvetésről beszélt tegnap, amit a magyar gazdaság sérülékenységének és az államadósság csökkentésének a szempontjából pozitívan értékelünk, ráadásul a lépés javíthatja Magyarország felminősítésének esélyeit is, így alapvetően a magyar vállalatok szempontjából is jó hír Varga tegnapi félmondata. Azonban a nullás költségvetés azt is jelentheti, hogy kevesebb tér nyílik a különadók csökkentésére, ez pedig főként a Telekomnál rossz hír, ahol a befektetők egy része már számolt a különadók csökkentésével.

Orbán képes a fordulatra és nem minden szektort büntet

Orbán Viktor miniszterelnökről A gazdaság szorosan kézben tartva címmel közölt ma a német Handelsblatt egy elemzést Hans-Peter Siebenhaartól, aki kiemelte, hogy a magyar kormányfő "képes a tanulásra" és "messze nem minden ágazat szenvedi meg beavatkozásait".

Újabb különadót vezet be a kormány

A lengyelországi kiskereskedelemben tervezett különadó mintájára tavasszal újabb olyan intézkedésről dönthet a kormány, amely a nagy forgalmú áruházláncok számára az eddiginél arányosabb közteherviselést ír elő - írta szerdán a Magyar Idők.

Meghátrál a kormány az élelmiszer-felügyeleti díj ügyében

Miközben a kormány az Európai Bíróságon támadja az élelmiszerláncok felügyeleti díjának felfüggesztését, a háttérben már egy olyan szabályozást készít elő, amely megfelel az uniós irányelveknek és mindenkire egyenlő mértékű terhet ró - írja a Népszabadság. A lap úgy tudja, a Bizottság által jelenleg felfüggesztett sarc minden piaci szereplő számára egyezrelékes mértékű lehet.

Varga szavaira felrobbant a Telekom

Felülvizsgálhatja a kormány a távközlési szektor adóztatását, mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. A hírre nagyot emelkedett a Telekom árfolyama.

Ezt jól benézte a kormány - Ők duplán fizethetik az adót

Nem elég, hogy fizetni kell, máris dupla különadó terheli a kockázati tőkealap-kezelőket. Ugyanis azzal, hogy 2015 januárjától él a befektetési alapok különadója, a kockázati-tőketársaságoknak a pénzügyi szervezetek különadója mellett már ezt is fizetniük kell. De hogyan siklott ki ennyire a törvényhozási szándék, és hogyan jutottunk el odáig, hogy a kezdő vállalatokat segítő társaságokat és gyakorlatilag a visszatérítendő uniós forrásokat is megadóztatja a kormány? Valószínűleg nem ez volt a szándék, de mégis sikerült egy tevékenységet két címszó alatt is megadóztatni.

Újult erővel tör ki az unortodoxia (TOP 10 sztori - 2.)

A mögöttünk hagyott év egyik legerősebb sztorija az önkormányzati választások után újult erővel feltörő unortodoxia. Pedig igazából lehetett erre számítani, csak éppen a jelenség intenzitása és kiterjedtsége volt meglepő. Büntető jellegű adók, gazdasági csoportok minden korábbinál szemérmetlenebbül történő helyzetbe hozása, előzetes felmérések, hatástanulmányok nélkül meghozott döntések tömkelege mutatja, hogy az etatista kapitalizmus tovább épül, a piacbarát fordulatnak pedig még halvány jelei sem látszódnak.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.