Mégsem lesz durva létszámleépítés a NAV-nál
Nem lesz létszámleépítés a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV) - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI megkeresésére.
Nem lesz létszámleépítés a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV) - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI megkeresésére.
Az HSBC, a világ negyedik legnagyobb eszközállománnyal rendelkező bankja 100 szenior befektetési bankár munkahelyét szünteti meg.
A magyarországi UniCredit Bankot nem érinti a cégcsoport kedden nyilvánosságra hozott stratégiai tervében szereplő létszámleépítés.
A legnagyobb olasz biztosító, a Generali felülvizsgálja a tevékenységét 13-15 országban, valamint azt tervezi, hogy egyes, kevésbé vonzó piacokon csökkenti a jelenlétét és néhány üzletágát értékesíti; összesen 1 milliárd eurónyi tőkére akar így szert tenni a vállalat.
Az elmúlt öt év alatt a brit alapkezelőknél dolgozó befektetési szakemberek száma ötödével nőtt, annak ellenére, hogy a szektort egyre több támadás éri a magas költségek miatt, és sokak szerint a piacon elérhető befektetési alapok számát is csökkenteni kellene. Egyes szakemberek szerint a leépítések előbb-utóbb beindulnak a szektorban a passzívan kezelt alapok térnyerése miatt - írja a Financial Times.
Kína tőzsdére bevezetett bankjai körülbelül 35 ezer dolgozót küldték el idén és csökkentették az átlagbért, amivel ellensúlyozni akarják a stagnáló bevétel-növekedésüket.
A Deutsche Bank megerősítette tegnap, hogy megegyezett a munkavállalói képviselettel és a németországi fiókjainak negyedét bezárja, amely kicsit kevesebb, mint amire korábban számítani lehetett, emellett körülbelül 3000 német munkavállalóját rúgja majd ki. A bezárásokkal és az elbocsátásokkal a legnagyobb német bank a költségeit akarja csökkenteni - írja a CNBC.
Új stratégiát tett közzé a Shell, aminek értelmében több országból is kivonulnak ráadásul nagyszabású létszámleépítést is végrehajtanak. A híreknek a befektetők alapvetően örültek, a Shell árfolyama közel 3 százalékot emelkedett.
Az HSBC költségcsökkentési programja keretében összesen 840 informatikai állást szüntet meg Nagy-Britanniában, helyettük Indiában, Kínában és Lengyelországban vesznek fel alkalmazottakat - írja a Financial Times. A bank alkalmazotti érdekvédő egyesülete szerint "rövidlátó és meggondolatlan" döntés született.
Jövőre indul be igazán az állami szektor leépítése, elsősorban a minisztériumoknál és az állami vállalatoknál, de a közmunkaprogramokban részt vevők száma is több tízezerrel csökkenhet - értesült a Figyelő a kormányhoz közeli forrásból.
Kínában 5-6 millió dolgozót bocsátanának el a "zombi cégektől" a következő két-három évben, hogy csökkentsék az ipari túltermelést és a környezetszennyezést - írja két, a kínai vezetéshez közel álló forrásra hivatkozva a Reuters hírügynökség.
A politikai ciklus végéig nem 6 ezer, hanem 100-150 ezer fővel csökkenhet a közszférában dolgozók száma, mondta Csepreghy Nándor az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Három héttel ezelőtt Csepreghy azt mondta, hogy 2018-ig 100-200 ezer közalkalmazottat "át lehet terelni" a versenyszférába, így tehát most ezen a sávon belül tett újabb "előrejelzést".
Júniusig kell kidolgozni azt a 2017 elejétől induló, Karrier Hír névre hallgató hárompilléres tervet, amely a közszférabeli létszámcsökkentés lebonyolítását, és a versenyszférába való átlépést hivatott segíteni - írja a Világgazdaság egy friss előterjesztés alapján. A program keretében akár hitel is igényelhető lenne.
Bírósághoz fordul az Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ), ha a BKV vezérigazgatója nem teljesíti az együttműködési kötelezettségét, és létszámleépítést jelent be a cégnél. Az EKSZ ugyanis ebben az ügyben már január elején konzultációt kezdeményezett, így amíg a kért egyeztetés le nem zajlik, fel kell függeszteni a folyamatot - közölte a szakszervezet elnöke kedden az MTI-vel.
Világszerte 1200 embert bocsát el év végével a Morgan Stanley, ami miatt 150 millió dollár végkielégítési költséggel számolnak az utolsó negyedévben - közölte a bank szóvivője kedden a Reuters beszámolója szerint.
Közzétette a piacon már hónapok óta várt üzleti tervét az UniCredit. Az olasz bankcsoport drasztikus megszorításokra és szervezetének radikális átalakítására szánta el magát a megtérülés javítása érdekében. A bankcsoport gyorsjelentése is jó hírrel szolgált a részvényeseknek, hiszen az 507 millió eurós harmadik negyedéves nettó eredmény meghaladja a 458 milliós elemzői konszenzust. A bejelentéseket a bank részvényárfolyama eddig 2% feletti emelkedéssel fogadta. A Bécs alól közvetlenül Milánó alá kerülő magyar leánybank három hónap alatt 10 milliárd forint feletti profitot ért el, megkeresésünkre pedig közölte: az elbocsátások Magyarországot nem érintik.
Hatalmas elbocsátást jelentett be tegnap a Hewlett-Packard, de nem ő volt az egyetlen cég az elmúlt hetekben, amely több tízezer fős leépítést határozott el. Technológiai vállalatoktól, de még bankok felől is záporoztak a hasonló hírek. Most összegyűjtöttük a legnagyobbakat.
Az októbertől januárig tartó időszakban az éjszakai műszak megszüntetése, ezzel a négy fázisban történő átállás a nappali árufeltöltésre közvetlenül 350 munkavállalót érint a Tescónál; a cég a szakszervezetekkel való egyeztetések során olyan megállapodásra szeretne, hogy az érintetteknek a vállalaton belül más munkalehetőséget biztosíthasson - tájékoztatott a Tesco-Global Áruházak Zrt. az MTI megkeresésére hétfőn.
A világ legnagyobb elektronikai beszállítója, a Foxconn jelentős leépítéseket tervez a bevételek növekedési ütemének lassulása és az elmúlt években duplázódó bérszínvonal miatt - írja a Reuters.
Újabb leépítéseket jelentett be a Tesco Magyarországon - tudta meg a Magyar Nemzet áruházi dolgozóktól. A cég megszünteti az optikai szolgáltatásokat nyújtó csoportját, így március közepére hat, a hipermarketeken belül működtetett árusítóhelyet zár be.
Ezeket lehet tudni az RFDEW-rendszerről.
Újabb területen vetik be a generatív AI-t.
Több százezer autós állhat sorba a helyekért.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Jelasity Radovánt, az Erste Bank elnök-vezérigazgatóját, a Magyar Bankszövetség elnökét kérdeztük a Checklistben.
A keddi Checklist a Portfolio Hitelezés 2024 konferenciáról jelentkezik.
Tényleg felfelé bukott Szergej Sojgu?