madárinfluenza

Nagy Márton: kénytelenek lesznek elviselni a kiskereskedők az árstop veszteségét

Nagy Márton: kénytelenek lesznek elviselni a kiskereskedők az árstop veszteségét

A kiskereskedők kénytelenek lesznek lenyelni az élelmiszer-árstop okozta veszteséget, és nem valószínű, hogy továbbhárítják azt a beszállítóikra – nyilatkozta Nagy Márton a Portfolio-nak, aki szerint nem valószínű az sem, hogy a három hónapig tartó helyzet kedvéért meglévő szerződéseket rúgjanak fel. A miniszterelnöki főtanácsadó ugyanakkor elismerte: az már reálisabb, hogy az áruházak más termékek árát emelik, bár erre korlátozott lehetőségük van. A legnagyobb hazai baromfiipari szereplő, a Master Good szerint is a kiskereskedőkön csattan az ostor a csirkehús esetében, hiszen a madárinfluenza és a megnövekedett termelési költségek miatt az áruházak nem találnak olcsóbb csirkét más országokban sem. A nagy termelői és feldolgozói szövetségek egyelőre a jogszabály megjelenését várják álláspontjuk kialakításához.

Megjelent a H5N1 madárinfluenza Szombathelyen

Megjelent a H5N1 madárinfluenza Szombathelyen

A magaspatogenitású madárinfluenza vírus H5N1 altípusát mutatta ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma egy elhullott vetési lúdból, amelyet a szombathelyi Csónakázó-tavon találtak. Az újabb eset is felhívja a figyelmet, hogy a madárinfluenza az ország bármely részén megjelenhet, különösen a vizes területek jelentenek nagy kockázatot - közölte honlapján a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal.

A koronavírusnál is súlyosabb járványok jöhetnek?

A koronavírusnál is súlyosabb járványok jöhetnek?

Legalább nyolcféle madárinfluenza van, amelyek az emberre is halálosak, és ezek a világ állattenyésztő telepein keringenek - hívja fel a figyelmet a The Guardian cikke, amely szerint ezek a fertőzések akár a Covid-19-nél is rosszabb lehetnek.

Az emberre is halálos madárinfluenza jelent meg Csehországban

Az emberre is halálos madárinfluenza jelent meg Csehországban

A madárinfluenza veszélyes, H5N1 néven ismert, potenciálisan emberre is átvihető, akár halálos lefolyást okozó altípusát regisztrálták a csehországi příbrami járásban - írja az Infostart. A vírus 14 év után bukkant fel ismét Csehországban.

Bezárt a magyar topétterem: hónapokig libamájon élt a tulajdonos

Bezárt a magyar topétterem: hónapokig libamájon élt a tulajdonos

Van egy luxustermék, amelyből Magyarország globálisan piacvezető, a világ termelésének 80 százalékát adja, ám az elmúlt bő egy évben a kibocsátása harmadával esett vissza. Ez a hízott libamáj. A főként a turizmusban és vendéglátásban értékesített prémium máj piacát tavaly tavasszal napok alatt küldte padlóra a koronavírus, és jól mutatja az ágazat gondjait, hogy a teljes összeomlás csak egy másik járvány, a madárinfluenza miatt maradt el. A novemberi lezárások viszont már az éttermeken ütöttek nagyot – akadt olyan top étteremtulajdonos, amely bevétel nélkül élt egész télen, de a családjával hónapokig libamájat ettek.

Ennek fele sem tréfa: még több EU-s terméket tiltottak ki az oroszok

Egy hete 15 uniós tagországból tiltotta meg a szárnyashús és minden belőle készült termék importját az orosz szakhatóság, ma pedig 4 tagállam bizonyos körzeteiből az élőszárnyas importot is megtiltotta. Az egyre súlyosabb intézkedések a madárinfluenza terjedésével függnek össze és nincs közük a z oroszok által 2014-ben bevezetett európai élelmiszerügyi embargóhoz. Ezzel együtt azonban az igaz, hogy a fertőzés súlyosbodásával az importtilalommal érintett ágazatok és országok gazdasági kára is fokozódik.

Németországra is átterjedt a madárinfluenza vírusa (2.)

Madárinfluenza vírus jelenlétét mutatták ki egy pulykatelepen a németországi Schleswig-Holstein tartományban, Lübeck-Travemünde térségében - közölte pénteken a tartomány mezőgazdasági minisztere. Az ott kimutatott szerotípus ugyanaz (H5N8), mint amit a minap Dél-Magyarországon találtak és ami miatt egy 9 ezer fős pulykatelep teljes állományát le kellett ölni. A magyar esetről bővebben:

Milliárdos kár érheti a magyar baromfiágazatot

Mintegy hárommilliárd forintos kárt okozhat a hazai baromfiágazatnak, ha Japánhoz hasonlóan a többi Európai Unión kívüli partnerország is importtilalmat vezet be a magyar termékekre, a múlt héten felfedezett madárinfluenza-vírus nyomán - írja a Magyar Idők. A nagyobb magyar baromfi felvásárlónak számító országok máris sorra mondják le a rendeléseket, noha az ezekhez kötődő szállítmányok még jóval a vírus bejelentése előtt indultak útnak.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.