mnb

2014. december 30. 18:55 | MTI

Megkezdte az MKB Bank átszervezését az MNB

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) megkezdte az MKB Bank leányvállalatokra is kiterjedő újjászervezését. A Pénzügyi Stabilitási Tanács döntése értelmében a jegybank kedden közzétette a szanálási folyamatról hozott határozatait és végzését - közölte a jegybank kedden a honlapján.

2014. december 29. 05:56 | Palkó István

Pezsgőt bonthatnak a devizahitelesek, több bank kivonul (TOP 10 sztori - 3.)

Földcsuszamlásszerű változásokat indított el 2014 a magyar bankszektorban. Ezek egy részére sokan már nagyon régóta vártak, más részükre viszont kevesen számítottak. Kivonulásról döntött az MKB, a Budapest Bank és a lakossági üzletágban a Citibank tulajdonosa, ezzel egyidejűleg az állam Orbán Viktor "álmának" megvalósítását felgyorsítandó jelentős tulajdonosi pozíciókat szerzett az ágazatban. Év végére szilárd alapokra került a takarékszövetkezeti szektor, és bár a bankoknak vérrel és verejtékkel jár(t), megszülettek a fontos döntések ahhoz is, hogy sikerüljön "a múltat végképp eltörölni" a sokat átkozott lakossági devizahiteleknél, aminek végén egy nagyon szigorúan szabályozott, "fair" lakossági hitelezés rendszere körvonalazódik. Sokáig fogjuk még emlegetni 2014 példátlan eseményeit a bankszektorban, a változásoknak azonban még biztosan nincs végük.

2014. december 26. 05:55 | András Bence

Nem elég, hogy kivégezték a kamatokat-Rendkívüli idők jönnek (TOP 10 sztori - 6.)

Teljesen megdöbbentő rekordok dőltek meg a világban fellelhető kamatok kapcsán. A globális lazaság közepette a Magyar Nemzeti Bank is egészen 2,1 százalékig jutott a kamatok vagdosásával, miközben az Európai Központi Bank konkrétan negatív rátát szabott ki a nála elhelyezett betétekre. A fejlett világ legszebb fellendülését magáénak tudó Egyesült Államok pedig éppen csak addig jutott el 2014-ben, hogy felhagyott az elképesztő méreteket öltött eszközvásárlási programjával, a kamatemelést pedig az év utolsó döntéséig távolinak titulálta. Jövőre még ennél is különösebb idők jönnek, a világ legbefolyásosabb jegybankjai ugyanis széttartó monetáris politikát folytathatnak. Egy biztos: ilyen környezetben nem fog unatkozni a magyar monetáris tanács sem.

2014. december 19. 14:17 | Portfolio

Megszólalt az MNB a forintról

A forint mozgása összhangban van a lengyel zloty gyengülésével és mindkettő az orosz rubel válságával függ össze, így a minapi forintgyengülés nem okoz különösebb problémákat - többek között ezt mondta el egy mai sajtótájékoztatón Balog Ádám. A Magyar Nemzeti Bank alelnöke a Reuters tudósítása szerint úgy fogalmazott: "rövid és közép távon nem látok olyan hatást az orosz helyzetből, amely jelentősen érintené a magyar reálgazdaságot."

2014. december 19. 13:30 | Portfolio

Balog: ha más bank ilyen helyzetbe kerül, azt is átvesszük

Legalább 80%-ban jól működő bank az MKB, a társaság nem fizetésképtelen, mégis fennálltak a bankbiztonsági (bankszanálási) törvényben előírt feltételek az MKB jegybanki átvételére. A bankot nem a jegybanki eszközkezelő (bad bank) fogja megtisztítani - mondta Balog Ádám alelnök a jegybank mai sajtóbeszélgetésén. Szerinte hasonló helyzet esetén más bankoknál is eljárhatnak így, függetlenül attól, hogy magán- vagy állami tulajdonban van.

2014. december 18. 14:57 | Palkó István

Mégis mit keres Matolcsy az MKB-ban?

Visszalopakodik az egyszintű bankrendszer? Likvidálják az MKB-t? Lenyúlja a jegybank az MKB-s betéteket? Nem, nem és nem. Nincs szó egyikről sem, Orbán Viktor és Matolcsy György csütörtöki bejelentése persze a papírformának megfelelően elég unortodoxra sikeredett. Egy nyáron elfogadott törvény nélkül aligha kerülne sor a szokatlan akcióra, pedig a törvénynek elvileg semmi köze az MKB helyzetéhez. Nincs, de legalábbis alig található racionális érv a döntésre.

2014. december 18. 11:05 | Portfolio

Simán összejöhet a kormány legfontosabb 2014-es célja

Az MNB szakértőinek előrejelzése szerint idén 2,5% lehet a költségvetés hiánya, ami sokkal jobb a kormány hivatalos tervénél. Jövőre pedig a 2,4%-os kormányzati deficitcélt teljesítheti a kormány. A friss inflációs jelentésében a jegybank elemzői szebbnek látják a hazai költségvetési folyamatokat.

2014. december 18. 10:00 | Portfolio

Most már lefelé mutatnak az inflációs kockázatok

A jegybank inflációs előrejelzése azt ígéri, hogy további intézkedések nélkül teljesül az inflációs cél. A gazdasági növekedés jövőre 2,3 százalékos lehet, az államháztartás GDP-arányos hiánya 2015-2016-ban is bőven 3% alatt alakulhat.

2014. december 18. 09:28 | Portfolio

Az MNB veszi át az MKB Bank irányítását

A mai napon az MNB a Pénzügyi Stabilitási Tanács döntései alapján - az európai uniós irányelvekben biztosított jogi keretek között és a hazai jogszabályokban meghatározott felelőssége alapján - átveszi az MKB Bank irányítását és a leányvállalatokra is kiterjedően újjászervezi a hitelintézetet - olvasható az MNB közleményében.

2014. december 18. 07:51 | Portfolio

Matolcsy: "Pénzügyi támadás fenyeget" (2.)

Matolcsy György jegybankelnök december elején levélben kérte Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert, hogy kezdeményezze a jegybank felügyelőbizottságának mielőbbi felállítását. Az MNB elnöke arról is beszélt, hogy változtathatnak az alapkamat mértékén szükség esetén. Úgy vélekedett, hogy az egész EU ellen indulhat pénzügyi támadás jövőre. Azt is elárulta, hogy az MNB mire költi a nyereségét.

2014. december 17. 20:09 | Portfolio

Meglepődtek Matolcsyékon Londonban

A jegybank Monetáris Tanácsa keddi kamatdöntést követő közleménye lehetett volna "lazább" hangvételű, vagyis erősebb utalást tehetett volna a monetáris lazítás irányába - vélekedtek szerdai elemzésükben a Morgan Stanley londoni közgazdászai. Szerintük három oka lehetett annak, hogy mégis óvatosabbak voltak a magyar jegybankárok.

2014. december 17. 11:20 | Turzó Ádám Pál

Jön a pénzügyi rezsicsökkentés! - Megvan, mire készül az MNB

Az átutalásokat jövőre 20 százalékkal olcsóbban számolják el a bankoknak, ez azonban alig érinti majd az ügyfeleket. Ennél viszont sokkal nagyobb díjcsökkentések jöhetnek, ha az MNB a jelenleg is zajló elemzésekből azt a következtetést vonja le, hogy tisztességtelenül magas díjakat számítanak fel a bankok. Ebben az esetben akár felső korlátot is bevezethetnek az átutalási díjakra. Eközben pedig már zajlik az azonnali átutalás bevezetésének előkészítése, és azt is megtudtuk, hogy a bankok továbbra sem tettek le a régi nevén BAR-listaként ismert rendszert kezelő cég visszavásárlásáról. Bartha Lajossal, az MNB pénzügyi infrastruktúrák igazgatójával beszélgettünk.

2014. december 17. 08:41 | Portfolio

Üzent az MNB a bankoknak: ezt várja el tőlük a lakossági hiteleknél

Ahogy az a "fair bankrendszerről" szóló törvényből már kiderült, február 1-jétől új kamat- és kamatfelár-változtatási mutatók alapján kell a bankoknak meghatározniuk lakossági hiteik kamatozását, amelyeket az MNB hagy jóvá. A jegybank most iránymutatást tett közzé azzal kapcsolatban, hogy képzeli el a mutatók összeállítását.

2014. december 16. 21:58 | MTI

Az orosz eseményektől is függ, tovább vág-e a magyar jegybank

A várható inflációs és növekedési folyamatok alapján továbbra is valószínű, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) jövőre újrakezdi kamatcsökkentési ciklusát, feltéve, hogy az oroszországi pénzügyi válság járványveszélye addigra enyhül - vélekedtek londoni pénzügyi elemzők a 2,10 százalékos alapkamatot változatlanul hagyó keddi monetáris tanácsi ülés után.

2014. december 16. 15:13 | Portfolio

Orosz csatazajban döntött a kamatokról a jegybank

A várakozásoknak megfelelően 2,1%-on hagyta irányadó kamatát a jegybank. Ha volt is esetleg halvány hajlandóság az infláció miatt a kamatcsökkentési ciklus felújítására, az orosz krízis feltehetően minden ilyen elképzelést háttérbe szorított.

2014. december 16. 15:13 | Portfolio

Így látja a jövőt az MNB (2.)

A 2015-ös éves átlagos inflációra vonatkozó előrejelzést jelentősen, 2,5%-ról 0,9%-ra rontotta a friss inflációs jelentés ma közzétett főbb számai között az MNB-stáb, de közben a monetáris politikai döntéshozatal szempontjából már fontosabb 2016-os előrejelzést 2,9%-ra "hozta ki". Utóbbi az első előrejelzés 2016-ra és egyúttal nagyon közel esik a jegybank 3%-os közép távú inflációs céljához. Arról, hogy az előrejelzések és a friss jegyanki közlemény kapcsán milyen üzenetek olvashatók ki, alábbi külön cikkünkben írunk. Az mindenesetre látszik, hogy a pénzügyi stabilitás minap felmerült kockázataira is tekintettel a további kamatcsökkentéssel kapcsolatos piaci várakozások bekövetkezési esélye kisebb.

2014. december 13. 12:00 | Portfolio

MNB: az ügyfelek érdekeinek védelmében járt el

Az ügyfelek érdekeinek védelmében, a közvéleményt haladéktalanul tájékoztatva járt el a Magyar Nemzeti Bank (MNB), amikor 5 millióról 30,6 millió forintra emelte a Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt. által kifizethető betétek mértékét - hangsúlyozta a jegybank az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében, amelyben visszautasítja az ezzel ellentétes feltételezéseket.

Részletes keresés