Az év végén szépen hívják le a Mol menedzsment tagjai opcióikat, legutóbb az INA igazgatóságának elnöke gyakorolta opciós jogát 6 ezer részvény vonatkozásában.
2017-től jelentősen csökken a vállalati nyereségadó kulcsa, ami első ránézésre jó hír a hazai tőzsdén jegyzett társaságoknak, az elmúlt évek számait tanulmányozva viszont az látszik, hogy a vállalatok a különböző adókedvezményekkel már eddig is alaposan csökkentették az adóalapjukat, így az effektív adókulcsuk jóval elmaradt a "hivatalos" adórátától. Nem is véletlen, hogy a tőzsdei cégek árfolyamai sem emelkedtek sokat a kormány tervének bejelentése után.
Horvát sajtóhírekből már lehetett tudni a Mol és a horvát kormány között folyó nemzetközi választottbírósági ügy eredményéről, melyről most a Mol közleményében részletesen is beszámolt. A horvátok vesztegetésre, társaságirányításra és a 2003-as évi részvényesi megállapodás állítólagos megszegésére vonatkozó valamennyi kérelmét elutasította a bíróság.
Radimir Cacic, a horvát miniszterelnök helyettese is megszólalt az INA visszavásárlásának ügyében.
A horvát fél részéről egyelőre nem érkezett hivatalos megkeresés, de a Mol - ahogy korábban - most is nyitott az INA jövőjéről szóló tárgyalásokra. Így reagált a Mol-csoport vasárnap az MTI-nek annak kapcsán, hogy Andrej Plenkovic horvát miniszterelnök szombati rendkívüli sajtótájékoztatóján Zágrábban bejelentette: Horvátország visszavásárolja az INA horvát olajipari vállalat részvényeit a Moltól.
Bombaként robbant a hír tegnap, hogy a horvátok visszavásárolnák az INA-t a Moltól. Az alábbiakban azt vizsgáltuk meg, hogy mennyit ér a horvát leány a Molnak, megközelítőleg milyen értéket képviselhet a Mol részesedése, illetve mihez kezdene a Mol a pénzzel, ha valóban kiszáll a befektetéséből.
A horvát kormány visszavásárolja a Moltól az INA-ban meglévő 49 százalékos részesedését - jelentette be Andrej Plenkovic horvát miniszterelnök szombati rendkívüli sajtótájékoztatóján Zágrábban.
2007-ben korábban soha nem látott csúcsra, 30 ezer pont fölé emelkedett a BUX index, ami a jó nemzetközi hangulaton túl az OMV-Mol felvásárlási csatának is köszönhető. Az azt követő bő másfél évben az index elveszítette az értékének a kétharmadát, az OTP közel 90, a Mol pedig több mint 70 százalékot zuhant. Több mint 9 évet kellett várni, hogy a 2007-es csúcs fölé emelkedjen a BUX, ehhez már nem csak az OTP és a Mol, de a Richter nagy menetelése is kellett.
Az INA horvát olajipari vállalat rendkívüli közgyűlését tartott hétfőn, amelyen négy évre megválasztotta a horvát vállalat felügyelőbizottságának (fb) tagjait - közölte az INA az MTI-vel. A közgyűlésen a részvényesek 97,84 százaléka volt jelen.
A piaci értesülések igaznak bizonyultak, a Mol bejelentette, hogy többségi részesedést vásárolt az OT Industries nevű cégcsoportban. A vételárról nem esett szó a közleményben.
Opciós Mol-részvényeket hívott le kedden Horváth Ferenc, az olajcég egyik üzletágának ügyvezető igazgatója, majd a papírok kétharmadát rögtön el is adta - közölte a társaság a tőzsde honlapján.
Az év végén szépen hívják le a Mol menedzsment tagjai opcióikat, a pénzügyi igazgató után a cég vezérigazgatója és a kutatás-termelés ügyvezető igazgatója gyakorolta opciós jogát közel 16 ezer részvény vonatkozásában.
Simola József, a Mol pénzügyi vezérigazgató-helyettese 6000 darab Mol részvényre gyakorolta opciós jogát a hosszútávú részvényopciós ösztönző program keretében.
A Mol köthet koncessziós szerződést szénhidrogén kutatására, feltárására és kitermelésére Bázakeretttye, Bucsa, Jászárokszállás, Mezőtúr, Okány-nyugat és Zala-nyugat területére. A PannErgy Geotermikus Erőművek Zrt. pedig geotermikus energia kutatására, kinyerésére és hasznosítására (Győr területe vonatkozásában) nyert jogosultságot a negyedik alkalommal meghirdetett bányászati tenderen - közölte az NFM és a Magyar Bányászati és Földtani Hivatal.
A Mol közölte, hogy egy kutatófúrás sikeres bekötésével a pakisztáni TAL blokk napi közel 90 000 hordó kőolaj egyenértékre növelte a teljes kitermelését.
Bevásárolt a Mol szlovák leányvállalata, a Slovnaft 100 százalékra növelte részesedését a finomító területén lévő hőerőművet tulajdonló és üzemeltető társaságban.
A német Handelsblattnak adott interjút a Mol elnök-vezérigazgatója, Hernádi Zsolt, aki többek között kifejtette, a Mol újabb töltőállomásokat vásárolhat, a benzinkutak pedig a jövőben alternatív üzemanyagok mellett csomagfelvételi lehetőséget és car-sharing szolgáltatásokat is kínálhatnak.
A Mol bejelentette, hogy az egyik nagytulajdonos, az ING közvetett szavazati joga 5 százalék alá csökkent a társaságban. Az ING régóta tart Mol-részvényeket, melyek a társaságnál korábban népszerűnek számító részvény kihelyezési ügyletek révén kerültek a holland pénzintézethez.
Jelentős változások zajlanak az olajiparban, egyre többen nyíltan beszélnek a belátható időn belül várható olajkeresleti csúcsról. A Wall Street Journal cikke kiemeli, a nagy olajcégek fokozatosan alkalmazkodnak az új környezethez, a Mol azonban új hosszútávú stratégiájával látványos lépést tett ezen a téren.
Kezelhetők a mellékhatásai.
Folytatódtak a rakétatámadások.
"Talán mégis meg kellene gondolnom, hogy kirúgom?"
Gyakorlati, hasznos, érthető
Mit várhatunk ebben a konfliktusban?
A brent ára a 100 dollárt is elérheti.
92 milliárd forinttal csökkent a magyar agrárium hitelállománya, ami 10 éve nem látott mértékű csökkenést jelent.