2017. március 21. 10:53 | Portfolio
2017. március 21. 10:53 | Portfolio
2017. március 20. 09:47 | Portfolio
2017. március 19. 08:20 | Portfolio
Tavaly először már a napenergia alapú megoldások és szolgáltatások értékesítéséből származott a legnagyobb árbevétel globálisan, minden úgynevezett fejlett, vagy tiszta energiaforrás áramtermelésben betöltött szerepét figyelembe véve. A legnagyobb növekedés ugyanakkor nem valamelyik megújuló energiaforrás, hanem a nukleáris energia terén volt.
2017. március 16. 10:16 | Portfolio
Egyelőre az Amerikai Egyesült Államokban, később viszont várhatóan Magyarországon is elérhető lesz a keresőcég speciális szolgáltatása, a Project Sunroof, amelynek segítségével a felhasználó megítélheti, hogy megéri-e napelemet telepítenie otthona tetejére.
2017. március 14. 09:40 | Portfolio
Hat évvel a története során elszenvedett legnagyobb földrengés után Japán még mindig a fukusimai nukleáris baleset következményeit nyögi. A katasztrófahelyzet tulajdonképpen még ma is tart, a szerteágazó negatív következmények jelentős része napjainkban is hat. Az elhúzódó nukleáris válság azonban lehetőségeket is nyitott, amelyek ritkán látható fellendülést idéztek elő a megújuló energiaforrások, különösen a napenergia hasznosítása terén.
2017. március 10. 13:14 | Portfolio
Az eddigieknél sokkal jobb hatásfok mellett állít elő napenergia felhasználásával szén-dioxidból és vízből üzemanyag alapanyagot egy svájci kutatók által fejlesztett technológia.
2017. március 08. 17:10 | Portfolio
Tavaly 50 százalékkal bővült a globálisan telepített fotovoltaikus, vagyis villamos energia termelésére alkalmas napelemek összesített kapacitása. Az emelkedést Kína és az Egyesült Államok vezeti, míg az egykor a megújuló energiaforrások használatában élenjáró Európa lemaradni látszik. Az Európai Napenergia Szövetség változásokat sürget, szerintük a beruházásokat elősegítő politikára lenne szükség az Unióban, illetve az egyes tagállamokban.
2017. március 06. 10:19 | Portfolio
Az igazságosabb teherelosztással indokolta a napelemre kivetett új adót Scherer Zsolt, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) szóvivője hétfőn az M1 aktuális csatornán.
2017. február 23. 14:42 | Portfolio
Nagy visszhangot keltett a választásokra készülő Ausztráliában a megújuló energiaforrások jövőbeli szerepéről folyó vita. A szövetségi kormányzat miniszterelnöke, Malcolm Turnbull szerint az államok túlságosan ambiciózus megújuló-célokat tűztek ki maguk elé, ezért egyértelműen a földgáz és szén mellett foglalt állást egyebek mellett a termelés költségeire és munkaerőhatásokra hivatkozva. A tények azonban nem támasztják alá szavait, a világszerte egyre nagyobb számban épülő és Ausztráliában is telepíteni tervezett úgynevezett koncentrált napelem technológia kapacitások gyakorlatilag minden fronton versenyképesek a fosszilis termeléssel.
2017. február 17. 17:14 | Portfolio
Újabb terhet kaphatnak a nyakukba azok, akik olyan háztartási méretű kiserőművet (például napelemet) telepítenének ingatlanukra, amely hálózati kapcsolattal is rendelkezik. Azok ugyanis, akik 2017. március 31-e után engedélyeztetik a 4 kW-nál nagyobb csúcsteljesítményű otthoni kiserőművet, elosztói teljesítménydíjat, vagyis hálózati használati díjat fizethetnek majd - szúrta ki a Kiszámoló blog. Az új díjtétel nyilvánvalóan nem támogatja a megújuló energiaforrások elterjedését.
2017. február 17. 11:51 | Portfolio
A Jinko Solar átvette a vezetést a Trina Solartól a világ legnagyobb fotovoltaikus (PV) napelemmodul-gyártóinak toplistáján 2016-ban.
2017. február 17. 09:34 | Portfolio
Egyre nagyobb bajban van a kínai Yingli Green Energy. A legutóbbi jelentésében 34 millió dolláros operatív veszteségről, gyenge termelési és árbevételi adatokról beszámoló társaság előtt felrémlett a New York-i tőzsdéről (NYSE) való kivezetés veszélye, miután piaci kapitalizációja az előírt standardok alá esett.
2017. február 11. 18:11 | Portfolio
Úgy tűnik, Donald Trump ragaszkodik ahhoz a kampányígéretéhez, hogy több mint 3000 kilométeres falat vagy kettős kerítést telepít a mexikói-amerikai határra. Az Amerikai Egyesült Államok elnöke január 25-én aláírta a fal felépítéséről szóló rendeletét, és kijelentette, hogy a terv kivitelezéséhez haladéktalanul hozzákezdenek. Ennek apropóján a Financial Times lazára vett hangvételű cikkében eljátszott a gondolattal, mi lenne akkor, ha az USA napelemekkel borítaná be a fal teljes hasznos felületét.
2017. február 08. 09:48 | Portfolio
Az Európai Bizottság puhított a kínai napelemekre kivetett dömpingvám ügyében kidolgozott javaslatán, miután az EU-tagországok zöme az alacsonyabb importárak mellett állást foglalva ellenezte az eredeti indítványt. Az új javaslat értelmében a korábban javasolt további két év helyett csak másfél évvel terjesztenék ki a dömpingvám hatályát. Európa ebben a kérdésben is megosztott: míg az országok szívesen részesülnének az olcsó kínai import okozta árcsökkenés jótékony hatásaiban, a gyártók zöme az iparágért és a munkahelyekért aggódik.
2017. január 09. 14:46 | Portfolio
2016. november 17. 09:01 | Portfolio
2016. október 30. 11:30 | Portfolio
Akár a legnagyobb magyarországi naperőművek közé tartozhat az évi 14-20 megawatt beépített teljesítményű szolárpark, amely részben a Dunamenti Erőmű területén épülhet - számolt be a Hírtükörnek Lehőcz Balázs, a többségi tulajdonos MET Power és a Dunamenti Erőmű vezérigazgatója.
2016. október 23. 14:02 | MTI
2016. október 11. 13:19 | Portfolio
2016. szeptember 21. 07:23 | Portfolio
Teljesen új hatalmi erőtér emelkedett fel a héten Brüsszelben.
Bajban van az ukrán hadsereg.
Letarolnák a piacot.
Olyan feladatot szántak a Nimródnak, amire nem volt felkészítve.
Az online játékiparban akkora pénz van, hogy az már a bűnözői csoportok figyelmét is felkeltette.
Jelentett a cég.
Elgondolkodtak a gazdák.