orvoshiány

Orvoslétszám számháború: nem tudjuk, mennyi az annyi, de reform nélkül bármennyi is kevés lesz

2019. július 23. 11:12 | Kincses Gyula

Orvoslétszám számháború: nem tudjuk, mennyi az annyi, de reform nélkül bármennyi is kevés lesz

Sokan hitetlenkedve hallgatták, amikor Kásler Miklós nemrég tartott sajtótájékoztatóján elmondta, hogy "jelenleg hatezerrel több orvos dolgozik az egészségügyben, mint 2010-ben. Elindult az orvosok visszaáramlása, jelenleg még nem nagy számban, de a tendencia kedvező, ugyanakkor az elvándorlás dinamikája jelentősen csökkent." A hitetlenkedés érthető, hiszen nemcsak a mindennapi percepció, az újságok címlapjai, hanem már a KSH jelentése is ellentmondani látszik, és a kórházak álláshirdetései is a növekvő hiányt támasztják alá. Ebben az írásban annak akarok utánajárni, hogy akkor mennyi is az annyi, de mint a viccben: itt is azt kell először tisztázni, hogy mi mennyi.

2019. július 19. 07:15 | MTI

10-15%-os lehet a szakemberhiány a magyar egészségügyben

Meghaladja az öt százalékot a szakemberhiány az egészségügyben - írja a pénteki Világgazdaság a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataira hivatkozva, hozzátéve, hogy a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara felmérése viszont 10-15 százalékos hiányról tanúskodik.

2019. július 11. 14:47 | Portfolio

Hivatalos: rengeteg egészségügyi dolgozó hiányzik Magyarországon

Egyes kórházi osztályokon jelentős a gyógyító személyzet hiánya - állapítja meg maga a Központi Statisztikai Hivatal a csütörtökön megjelent Magyarország 2018 című kiadványban, amellyel a statisztikai törvényben foglaltaknak megfelelően tájékoztatja az Országgyűlést, a kormányt, valamint a szélesebb nyilvánosságot a gazdasági és a társadalmi helyzetről, továbbá a környezet főbb jellemzőiről.

2019. május 14. 08:45 | Portfolio

Itt a cáfolat: álhír, hogy összeomlott a baleseti ügyelet

Álhírek jelentek meg a fővárosi sürgősségi ellátásról, a rendszer ugyanis a hétvégén is tökéletesen működött - írta az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) a hvg.hu megkeresésére azután, hogy a főváros négy sürgősségi centrumából csak egy fogadott súlyos, sokszorosan sérült beteget a hétvégén.

2018. november 30. 09:44 | Portfolio

Várnunk kell még a magyar orvosokról szóló részletes adatokra

Nem ismerjük az elmúlt évek statisztikáit a Magyarországon dolgozó orvosokról, pedig ezekből kiderülnének a legújabb elvándorlási, elöregedési és területi folyamatok. A 24.hu most azt írja cikkében, hogy az erről szóló elemzések nyilvánosságra hozatalára még várni kell.

2018. november 27. 14:44 | Portfolio

Elképesztő az orvoshiány - Bezárják a Honvédkórház koraszülöttcentrumát

A sürgősségi centrum és a Podmaniczky utcai telephely után a Honvédkórház koraszülöttcentrumának működése is ellehetetlenült az orvoshiány miatt - írja a hvg.hu. December 15-én be is zárják az osztályt, de a tervek szerint csak átmenetileg, mert nincsenek meg a működtetéséhez szükséges személyi feltételek.

2018. augusztus 30. 18:40 | Portfolio

Soha nem dolgozott ennyi orvos Magyarországon

2017-ben 39 132 orvos dolgozott Magyarországon, vagyis tízezer lakosra 40 orvos jutott. A Központi Statisztikai Hivatalnál 1960-tól állnak rendelkezésre ezek az adatok, és korábban soha nem volt ilyen magas ez a két szám.

2018. augusztus 07. 10:40 | Portfolio

Nettó 300 ezer forint lenne jó a kezdő orvosoknak

Dénes Tamás, a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezetének elnöke úgy vélekedett az ATV műsorában, hogy nagy baj lehet, ha az Emberi Erőforrások Minisztériuma nem lép a rezidensek felvétele ügyében. Múlt héten robbant ugyanis a hír, hogy a létszámstop az ő felvételükre is érvényben van.

2018. július 25. 21:34 | MTI

Bajban a németek, tízezer orvos hiányzik

Tízezer orvos hiányzik Németország kórházaiból és rendelőiből - jelentette ki a Rheinische Post című düsseldorfi regionális lapnak adott hétvégi interjúban Andreas Gassen, a német szövetségi orvosi kamara (KBV) elnöke.

2017. december 19. 09:59 | MTI

Humánerőforrás-krízis van az egészségügyben

A humánerőforrás-krízist elsősorban a szakdolgozók hiánya okozza az egészségügyben, az egy főre jutó orvosok száma megfelel a nyugat-európai átlagnak - jelentette ki az egészségügyért felelős államtitkár az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.

2017. március 02. 08:43 | Portfolio

A fogorvosokat is röghöz kötné a kormány

A fogorvosok sem ússzák meg a röghöz kötést, egy rendelettervezet alapján a jövőben csak azok vehetnek részt államilag támogatott rezidensképzésben, akik három évig államilag finanszírozott fogászatokon dolgoznak majd - írja a Magyar Nemzet a birtokába került dokumentumra hivatkozva.

2016. szeptember 26. 11:25 | Portfolio

Több mint 400 házi gyerekorvos hiányzik

Hivatalosan a gyermekorvos ugyan nem számít hiányszakmának, a házi gyermekorvosok közül legalább négyszázzal többre lenne szükség. A kórházakban pedig a mostaninál lényegesen több gyermekpszichiátert, -neurológust, -gasztroenterológust, újszülött- és tüdőgyógyászt tudnának foglalkoztatni - írja a Magyar Idők.

2016. március 02. 16:36 | MTI

Elismerték: munkaerő-krízis van az egészségügyben

A humánerőforrás-krízis a teljes magyar egészségügyi ágazatra jellemző - hangsúlyozta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egészségpolitikáért felelős helyettes államtitkára szerdán Siófokon, a Magyar Kórházszövetség XXVIII. kongresszusának nyitónapján.

2016. január 11. 08:35 | Portfolio

Egymástól csábítgatják el az orvosokat a kórházak

Az egészségügyi intézmények egymástól csábítgatják el a szakembereket, így van az a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórházban is - mondta el a Népszabadságnak Rácz Jenő, az intézmény főigazgató főorvosa. A volt egészségügyi miniszter arról is beszélt, hogy az általa vezetett intézményben a kötelezően túl évente 600 millió forinttal ösztönzik a szakszemélyzet maradását, valamint támogatják azt a vállalkozási formát is, amelynek keretében a doktor egy hetet külföldön tölt, míg hármat itthon gyógyít. Rácz szerint 20 ezer ápoló hiányzik ma Magyarországról.

  • 1
  • 2
Részletes keresés