recesszió

Nagy baj lehet a kormány új árstopos intézkedéséből – hiába lesznek nyertesek

Nagy baj lehet a kormány új árstopos intézkedéséből – hiába lesznek nyertesek

Már meghallgatható a Portfolio Checklist keddi adása. Az első részben a nemrég bejelentett, Volán-járatokra és vasútra érvényes megyei és országbérletről beszéltünk Dorner Lajossal, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) elnökével, a szervezet ugyanis nemrég felhívta a figyelmet ennek az intézkedésnek a hibáira. A második részben arról volt szó, hogy recessziós aggodalmak uralják az amerikai közgazdasági vitákat, az észak-amerikai ország jegybankja ugyanis nagyon gyorsan emelte a kamatokat korlátozó tartományba, ahol már a monetáris politika visszafogja a gazdasági aktivitást. Vendégünk volt Zsoldos Ákos, lapunk makroelemzője.

Bejelzett a félelmetes mutató, amely eddig még sohasem tévedett - de most is van miért aggódnunk?

Bejelzett a félelmetes mutató, amely eddig még sohasem tévedett - de most is van miért aggódnunk?

Recessziós aggodalmak uralják a nyilvános amerikai közgazdasági vitákat, az amerikai jegybank ugyanis nagyon gyorsan emelte a kamatokat korlátozó tartományba, ahol már a monetáris politika visszafogja a gazdasági aktivitást. A recessziós félelmeket erősíti, hogy a kötvénypiacon ismét felütötte a fejét a hírhedt jelenség, az inverz hozamgörbe - márpedig ezt eddig minden esetben recesszió követte az amerikai történelemben. A mai helyzet viszont minden, csak nem szokványos, ezért a gazdasági-piaci folyamatok értelmezése is más megközelítést igényelhet. Andreas Jobst tőkepiaci szakértő úgy látja, hogy a mai helyzetet nem könnyű értelmezni, de alapvetően a gazdasági kilátások nem festenek annyira rosszul, mint amennyire abnormálisak a kötvényárazások.

Már látjuk a fényt az alagút végén: nem is lesz itt semmilyen válság?

Már látjuk a fényt az alagút végén: nem is lesz itt semmilyen válság?

Nem olyan negatív a hangulat a gazdaságban, mint ősszel, aki pedig a visszaeséstől való félelem idején mer beruházni, fejleszteni, nagy előnybe kerülhet a konjunktúra kezdetén. Van ok az optimizmusra, a vártnál jobban indult a 2023-as év, ám a szomszédban dúló háború és az Európában kimagasló magyar infláció még tartogathat pofonokat.

Tömeges elbocsátások jönnek a Yahoo-nál

Tömeges elbocsátások jönnek a Yahoo-nál

A Yahoo a vállalaton belüli jelentős átszervezések részeként a teljes munkaerő több mint 20 százalékának elbocsátását tervezi, a leépítés a vállalat ad tech szektorában dolgozók mintegy 50 százalékát érinti - írja a Reuters.

Csökkent a brit gazdaság teljesítménye

Csökkent a brit gazdaság teljesítménye

Fél százalékkal csökkent a brit hazai össztermék (GDP) értéke tavaly decemberben - közölte pénteken a brit statisztikai hivatal (ONS). Novemberben 0,1 százalékos növekedést mértek a brit gazdaságban havi összevetésben.

Levették a keresztvizet a magyar gazdaságról, egyre komolyabb a baj

Levették a keresztvizet a magyar gazdaságról, egyre komolyabb a baj

A magyar gazdasági növekedés már szinte teljes mértékben az Európai Uniótól érkező forrásoktól függ. Viszont a Vienna Institute for International Economic Studies friss elemzése szerint komoly esély mutatkozik ezek további késésére, így 2023-ban 1 százalékkal zsugorodhat a hazai GDP. Mindebben jelentős szerepe van a már tavaly megmutatkozó strukturális problémáknak.

A félelem falán kapaszkodnak felfelé a tőzsdék - Ebből még nagy baj lehet?

A félelem falán kapaszkodnak felfelé a tőzsdék - Ebből még nagy baj lehet?

Könnyű beleesni abba az illúzióba, hogy az új naptári év beköszöntével új korszak nyílik az élet más fontos területein is, például a világgazdaságban és a tőzsdéken. Míg az előbbi nem igazán mondható el, addig az utóbbi hatványozottan igaznak bizonyul egyelőre: 2023-at mintha újévi ralira vonatkozó fogadalommal indították volna a világ részvénypiacai, komoly emelkedést láthattunk a vezető tőzsdéken az első szűk három hétben. A gazdasági körülmények jelentős javulásának hiányában végbemenő részvénypiaci rali során adódik a kérdés: az összes elképzelhető nehézséget és kétséget beárazva megtalálta volna a piac még tavaly a mélypontot, vagy tényleg csak év eleji fellángolásról van szó? Jövőbe mutató kristálygömbbel sajnos továbbra sem rendelkezünk, de a különböző hangulatindexek jelzései iránymutatóként tudnak talán szolgálni.

Európa rácáfolt az őt temetőkre, elmaradhat a recesszió

Európa rácáfolt az őt temetőkre, elmaradhat a recesszió

Európa elkerülheti a recessziót, mivel az energiaválság nem vált olyan erőssé, mint azzal korábban számoltak. A kedvezőbb gazdasági környezetet viszont az unió versenyképességének javítására kell felhasználni Paolo Gentiloni, az Európai Bizottság gazdasági biztosa szerint.

Tömeges leépítések, tartós válság - kiderült, mitől tart az elit

Tömeges leépítések, tartós válság - kiderült, mitől tart az elit

A Világgazdasági Fórum (WEF) felmérése szerint a közgazdászok kétharmada globális recessziótól tart. Főként a deglobalizációs folyamatok, a magas infláció és az államok erős eladósodottsága jelent növekedési kockázatokat szerintük. Arra számítanak, hogy a multinacionális vállatok nagy létszámleépítésekre készülnek.

Sok pénzt kereshetett tavaly az a magyar, aki az energiaválságra fogadott

Sok pénzt kereshetett tavaly az a magyar, aki az energiaválságra fogadott

Bár az év eleji nagy lendület alábbhagyott, így is sok pénzt tehettek zsebre azok, akik árupiaci alapokba fektettek tavaly. Nem volt olyan a vizsgált sorozatok között, amely ne ért volna el pozitív hozamot, egyedül az aranyba fektető alapok szenvedtek kissé. A legnagyobb árupiaci alap továbbra is az OTP Föld Kincsei, amely a kategória kezelt vagyonának 63%-át adja.

Recesszióba zuhanhat idén a világgazdaság - Mutatjuk, kinek fájhat a legjobban

Recesszióba zuhanhat idén a világgazdaság - Mutatjuk, kinek fájhat a legjobban

"Vészesen közel" kerülhet a világgazdaság a recesszióhoz 2023-ban, miután a világ vezető gazdaságai egyszerre szembesülnek a növekedés lassulásával - figyelmeztetett a Világbank kedden megjelent éves jelentésében. A washingtoni székhelyű fejlesztési bank a korábbi 3 százalékos globális növekedési előrejelzését 1,7 százalékra vágta vissza.

Figyelmeztet a stratéga: jókora esés előtt állnak a tőzsdék

Figyelmeztet a stratéga: jókora esés előtt állnak a tőzsdék

A Morgan Stanley vezető stratégája, Michael Wilson szerint az amerikai részvények a pesszimista várakozásánál is sokkal nagyobb esésnek néznek elébe, miután a recesszió veszélye a globális pénzügyi válság óta a legnagyobb éves visszaesést okozhatja - írja a Bloomberg.

Robban az infláció, összeomlanak a tőzsdék, egekben a kamatok - Hova lehet menekülni?

Robban az infláció, összeomlanak a tőzsdék, egekben a kamatok - Hova lehet menekülni?

A 2022-es évre még nagyon sokáig fogunk emlékezni: a sokadik hullám és oltás után kezdtük végre elfelejteni a koronavírust, és mire a nyomasztó emlékeket az asztal alá söpörve fellélegezhettünk volna, Vlagyimir Putyin egy váratlan mozdulattal felborította azt a bizonyos asztalt, és a vírushoz hasonlóan olyan helyzetet teremtett, amit előtte senki nem vélt elképzelhetőnek. Jött tehát a háború, elszabadult a már előtte is meredeken emelkedő infláció, a monetáris politika példátlan tempójú kamatemelésekkel próbálta és próbálja tartani a lépést, közben egyre hangosabban kopogtat az ablakon a globális recesszió réme. Az ehhez hasonló helyzetekben a történelem során gyakran a különböző menekülőeszközöknél kereste a helyét a tőke: a 2022-es év viszontagságai után elmondhatjuk, hogy egy elég minőségi táptalaj alakult ki az arany csillogásához 2023-ra. De mit gondolnak az elemzők, miért lehet az idei év sztárterméke a sárga nemesfém? És ha ez valóban így lesz, akkor mégis milyen konkrét befektetési lehetőségek kínálkoznak?

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Van egy hely, ahol máig nem ért véget a második világháború
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.