Rossz hír érkezett Németországból
Két év recesszió után a német kormány idén már némi gazdasági növekedésre számít, de kisebbre a korábban jelzettnél a Handelsblatt kormányzati körökre hivatkozó jelentése szerint.
Két év recesszió után a német kormány idén már némi gazdasági növekedésre számít, de kisebbre a korábban jelzettnél a Handelsblatt kormányzati körökre hivatkozó jelentése szerint.
Kína pénteken várhatóan olyan gazdasági adatokat tesz közzé, amelyek szerint a világ második legnagyobb gazdasága 2024-ben körülbelül 5%-kal bővült. Sok kínai állampolgár azonban mélyen szkeptikus a hivatalos számokkal kapcsolatban, mivel mindennapi tapasztalataik inkább recessziót tükröznek – számolt be a Financial Times.
A német gazdaság 2024-ben ismét visszaesést mutatott, immár második éve zsugorodva. A Német Statisztikai Hivatal előzetes becslése szerint a GDP 0,2%-kal csökkent az előző évhez képest, míg 2023-ban 0,3%-os volt a visszaesés. Ez az első alkalom a 2000-es évek eleje óta, hogy a német gazdaság két egymást követő évben is zsugorodott.
Az EKB vezető közgazdásza nem lát olyan recessziós kockázatot, amely a kamatcsökkentések drámai felgyorsítását tenné szükségessé. Véleménye szerint az egyensúly megtartása a fontos, ahol a túl gyors kamatcsökkentések nem okoznak inflációt, de közben segítik a gazdasági növekedést is.
A vállalatvezetők többsége jelentős átalakítást tervez az ellátási láncában 2025-ben a Conference Board felmérése szerint. A helyi beszállítók előnyben részesítése és a termelés közelebb hozása a legfontosabb prioritások. De azért a vannak más szempontok is, amelyek alakíthatják az idei évi vállalati stratégiákat.
A német járműipari vállalatok üzleti hangulatát jelző mutató jelentősen csökkent decemberben a müncheni ifo gazdaságkutató intézet csütörtökön közzétett felmérése szerint.
Az euróövezet kiskereskedelmi forgalma novemberben a vártnál kisebb mértékben nőtt, ami újabb jele a fogyasztás pangásának és a gazdaság gyengélkedésének. A mindössze 0,1%-os havi növekedés elmaradt az elemzői várakozásoktól, míg az éves bázisú 1,2%-os bővülés már a második egymást követő hónapban mutatott lassulást.
A német az ipari termelés és az export enyhe növekedést mutat, miközben a gazdaság továbbra is küzd a kihívásokkal. Bár a két mai adatközlés pozitív fejlemény, a szakértők szerint nem elegendő ahhoz, hogy megakadályozza az újabb negyedéves stagnálást vagy akár zsugorodást. A jövőbeli kilátások bizonytalanok, és a gazdaság strukturális problémái továbbra is megoldásra várnak.
Novemberben az előzetes adatok szerint az ipari termelés volumene 1,6 százalékkal alulmúlta az októberit. Az utóbbi kilenc hónapból hétben esett a szektor teljesítménye, a friss adattal az októberben látott növekedés is korrigálódott, vagyis nem tört meg a bő két év tartó csökkenő trend. Éves alapon 2,9%-os volt a visszaesés novemberben - jelentette a KSH.
Csalódást keltő lett a novemberi, német kiskereskedelmi forgalom és gyártóipari megrendelések is. Egyre inkább úgy tűnik, hogy a feldolgozóipar gyengélkedése átragadt a gazdaság más részeire is, ami miatt a német recessziós kockázatok egyre csak emelkednek.
Januárban 14 havi mélypontra, mínusz 17,7 pontra bukott az euróövezetre vonatkozó Sentix befektetői bizalmi index a decemberi mínusz 17,5 pontról, igaz ez jobb lett, mint a piaci elemzők által várt mínusz 18 pontos érték – közölte hétfőn a gazdaságkutató intézet.
Németországban a vállalati csődök a 2009-es pénzügyi válságot megközelítő szintre emelkedtek tavaly - mondta Steffen Müller, a Hallei Gazdaságkutató Intézet (IWH) fizetésképtelenség-kutatási vezetője. Ráadásul mivel mostanában a 2009-es időszakkal ellentétben már több nagyobb céget is érint a folyamat, a csődeljárások során az akkorinál nagyobb gazdasági érték semmisül meg.
Novemberben 741 millió euró többlet keletkezett a külkereskedelmi mérlegben. Az ősz végén az export szerényen teljesített, beárnyékolva a növekedési kilátásokat.
Kissé csökkent a foglalkoztatás Magyarországon az elmúlt hónapokban, miközben a Covid-válság óta nem látott szintre emelkedett a munkanélküliség. Mindez azt mutatja, hogy a munkaerőpiacra is elért a gazdasági recesszió hatása.
Az idén a magyar gazdaság minden év eleji várakozást mélyen alulmúlóan teljesített. Az éves GDP-növekedés nem éri el az 1 százalékot, és az év során még technikai recesszióba is süllyedtünk. A 2024-es év eredményei figyelmeztetnek: a magyar gazdaság egészen más környezetben működik most, mint a Covid előtt, ezért nehezített pályán kell a gazdaságnak élénkülnie jövőre.
Az idei évben a kötvénypiacon az infláció miatt aggódó és a recessziótól félők táborának harcát láttuk és szinte a teljes évet meghatározta ezen két csoport egymás elleni harca. Ebből fakadóan a legnagyobb részvénypiaci lehetőségeket idén éppen a kötvénypiac viselkedése alapján lehetett időben észrevenni, ha az ember időben tudta azonosítani, mikor változnak a részvénypiacot körülölelő narratívák.
A várakozások szerint jövőre sokkal jobb lesz a gazdasági helyzet Magyarországon, de a jövőt sok bizonytalanság és kockázat övezi: arra voltunk kíváncsiak, melyek a legfőbb kockázatok, makroelemzőket kérdeztünk erről. A közgazdászok azonban figyelmeztetnek, hogy az infláció magas szinten ragadásának nagy a veszélye, akárcsak annak, hogy a reálgazdasági teljesítmény is csalódást okoz jövőre. Emellett kívülről is érhetik sokkok a magyar gazdaságot.
A Portfolio minden decemberben áttekinti, hogy mely országok voltak az adott év növekedési bajnokai és nagy vesztesei. Az idei vesztesek listája nagyon kétarcú: a növekedési kihívásokkal küszködő Európai Unió négy országot is delegált a tízes listára, pedig az ő abszolút helyzetük össze sem vethető a tartós polgárháborúkkal és összeomló gazdasággal küszködő országokéval.
Ma mutatja be a Magyar Nemzeti Bank a friss inflációs jelentést, az eseményről folyamatosan beszámolunk.
Négy éve nem mért ütemben esik a brit gyáripar teljesítménye a szerdán közölt legfrissebb felmérés szerint..
Nagyot nőttek a kockázatok a Fed szerint.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Megtörtént a szavazás első köre.
Cikkünk folyamatosan frissül a háború eseményeivel.
Mi áll a GDP-csökkenés mögött?
Távozik a guru a Berkshire Hathaway éléről.
Nyitrai Győzővel, az MBH Befektetési Bank üzlet- és termékfejlesztésért felelős vezérigazgató-helyettesével beszélgettünk.