FONTOS A fehérgalléros álom vége

recesszió

Varga Mihály bevallotta: örülhetünk, ha nem esik vissza idén a magyar gazdaság

Varga Mihály bevallotta: örülhetünk, ha nem esik vissza idén a magyar gazdaság

„Ez az év ez nem lesz könnyű, ha megússzuk a recessziót, az már jó, de a következő évben már egy 4 százalékos növekedés az kinéz nekünk” – fogalmazott Varga Mihály pénzügyminiszter egy minapi pódiumbeszélgetésen. Ez gyökeresen eltér a még mindig érvényben lévő hivatalos kormányzati prognózistól, amely szerint idén éves átlagban 1,5%-os GDP-növekedés várható.

Fel akarták verni az olajárakat, lábon lőtték magukat a nagy tervvel

Fel akarták verni az olajárakat, lábon lőtték magukat a nagy tervvel

Szaúd-Arábia döntése az olajkitermelés csökkentésének meghosszabbításáról, amelynek célja az árak növelése, gazdasági visszaeséshez vezethet az országban. A 2022-es erőteljes 9%-os növekedés után a szaúdi gazdaság az előrejelzések szerint idén 0,1%-kal csökken, ha szeptemberben növelik a kitermelést, illetve 1%-kal, ha a csökkentések 2023-ban is folytatódnak - írja a Bloomberg.

Fogy a levegő az arany körül - Egyre távolabb a történelmi csúcs

Fogy a levegő az arany körül - Egyre távolabb a történelmi csúcs

Február óta nem volt olyan rossz hete az aranynak, mint múlt héten. A recessziós félelmek háttérbe szorulásával, valamint a Fed által előrejelzett további két kamatemelés hatására pedig már több mint 150 dollárt esett az arany ára a májusi történelmi csúcs óta. A mostani eséssel fontos technikai szintek közelébe esett az árfolyam. De van-e még innen visszaút, vagy jó időre el kell búcsúznunk a 2 000 dolláros szintektől?

A német jegybank pesszimista: recesszióra számítanak

A német jegybank pesszimista: recesszióra számítanak

A német gazdaság zsugorodik az idén, az infláció pedig 2 százalék felett marad legalább 2025-ig - áll a német szövetségi jegybank, a Bundesbank pénteken ismertetett friss, fél éves előrejelzésében.

Jöhet a 100 dolláros olajár?

Jöhet a 100 dolláros olajár?

A világ egyik legnagyobb nyersolajexportőrének számító Szaúd-Arábia nemrég a kitermelés újbóli visszavágásáról döntött, a Citi elemzője szerint azonban nem valószínű, hogy ennek hatására hosszan tartó áremelkedés indulna az olaj piacán. Nem mindenki osztja persze a nagybank álláspontját, más elemzők szerint a jelentős kereslet-kínálati rés miatt komoly nyomás nehezedhet majd a Brentre, egyes elemzők a hordónkénti 100 dolláros árfolyamot sem tartják kizártnak idénre.

Így ragadt recesszióban a magyar gazdaság

Így ragadt recesszióban a magyar gazdaság

Idén az első negyedévben tovább zsugorodott a gazdaág: az előző negyedévhez képest 0,3%-kal csökkent a teljesítmény, az egy évvel korábbihoz viszonyítva pedig 1,1 százalékkal volt kisebb a GDP. A friss adatok csaknem megegyeznek az előzetesen közölt számokkal, a különbség annyi, hogy az előzetes jelentésben szereplő 0,2%-os negyedéves visszaesést kicsit még lejjebb húzta mai jelentésben a KSH.

Meglepő magyar beruházási adat érkezett

Meglepő magyar beruházási adat érkezett

Az első negyedévben a beruházások volumene 1%-kal nagyobb volt Magyarországon, mint az előző negyedévben. A növekedés meglepőnek számít annak fényében, hogy a magyar gazdaság az év elején is recesszióban volt, igaz, "csak" a gépberuházások ugrottak meg, az építési fejlesztések lejtmenete folytatódott. Az egy évvel korábbihoz képest a beruházási volumen 2,8%-kal csökkent.

Tökéletes vihar az üzemanyagpiacon - Folytatódhat a drágulás?

Tökéletes vihar az üzemanyagpiacon - Folytatódhat a drágulás?

Szinte az összes piaci szereplő nagy örömére az elmúlt hónapok az energiaárak beeséséről szóltak, ezt elsősorban a rendkívül enyhe télnek és az orosz energiahordozókról való sikeres európai leválásnak köszönhettük. Ezzel párhuzamosan valósággal beszakadtak itthon az üzemanyagárak, a tavalyi csúcsok óta a benzinnél és a dízelnél is bőven két számjegyű csökkenést láthattunk. Az elmúlt két hétben azonban úgy tűnik, hogy megtört a hónapok óta tartó trend, ismét emelkedésbe kapcsoltak az üzemanyagárak Magyarországon. De mégis mi fordíthatja, vagy akár már fordította is meg az irányt, milyen tényezők hatására drágul a benzin a kutakon? Mire lehet a továbbiakban számítani, ismét jöhetnek az egekbe szökő üzemanyagszámlák? Ezekre a kérdésekre keressük a választ elemzésünkben.

Csődhullám söpör végig Magyarországon - Ez még csak a kezdet?

Csődhullám söpör végig Magyarországon - Ez még csak a kezdet?

Az elmúlt három év sorozatos válságainak hatása már a cégvilágban is meglátszik. A magyar gazdaság már a harmadik negyedéve zsugorodik, így nem meglepő, hogy az év eleje óta folyamatosan nő a felszámolási eljárások száma. Mindez a recesszió által leginkább sújtott szektorokban, az építőiparban és a kiskereskedelemben lévő vállalkozásoknál jelentkezik. Bár részben a kata kivezetése, valamint a cégbírósági eljárásoknál bevezetett moratórium is torzítja az adatokat, de egyre baljósabb képet fest, hogy az előzmény nélküli eljárások száma is gyorsan növekszik.

Pofont kaptak a 600 ezer forintnál alacsonyabb jövedelmű családok - Mi vár rájuk?

Pofont kaptak a 600 ezer forintnál alacsonyabb jövedelmű családok - Mi vár rájuk?

Már meghallgatható a Portfolio Checklist keddi adása. A műsor első részében az adósságfék szabályok módosításáról volt szó, amely érinti az átlagbér környékén kereső háztartásokat. Vendégünk volt Palkó István, a Portfolio vezető pénzügyi elemzője. A második részben a friss GDP-adat volt a téma, amely alapján Magyarország már a harmadik egymást követő negyedévben technikai recesszióban van. Erről Madár Istvánt, lapunk vezető makrogazdasági elemzőjét kérdeztük.

A Bizottság friss előrejelzése szerint szinte minden európai ország elkerüli a recessziót idén, jövőre pedig már szép növekedés várható

A Bizottság friss előrejelzése szerint szinte minden európai ország elkerüli a recessziót idén, jövőre pedig már szép növekedés várható

Az eurózóna idén 1% felett nőhet, ami azt jelenti, hogy az energiaválság után az EKB kamatemelése és a külső hatások sem fogják recesszióba taszítani a kontinenst - ezt állítja az Európai Bizottság friss előrejelzésében. A recessziót idén a legtöbb tagállam elkerülheti, jövőre pedig már kedvezőbbek a növekedési kilátások a testület közgazdászai szerint. Az inflációs kilátások viszont nem ennyire optimisták.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.