2018. március 27. 11:29 | Portfolio
Török távközlési céggel működik együtt az MVM Net
Stratégiai megállapodást kötött az MVM Net Zrt. és a Türk Telekom International.
2018. március 27. 11:29 | Portfolio
Stratégiai megállapodást kötött az MVM Net Zrt. és a Türk Telekom International.
2018. január 22. 17:41 | Portfolio
Fúzióról tárgyalhatott tavaly a Deutsche Telekom és a francia távközlési cég, az Orange - írja a francia napilap, a Le Monde brókerkörökből származó információkra hivatkozva. A piaci pletykákra mind a két részvény árfolyama emelkedett ma.
2017. december 22. 12:36 | Portfolio
A Gazdasági Versenyhivatal jelentős mértékben csökkentette a Vodafone Magyarország Mobil Távközlési Zrt.-re kiszabható bírságot, mert a távközlési társaság kiemelkedő mértékű együttműködést mutatott, és egyértelmű lépések megtételét igazolta magatartása megváltoztatására - közölte a GVH. 200 millió forintos bírságot kapott a Vodafone, ami a kevesebb mint a fele annak, amelyre egyébként a bírságközlemény alapján számíthatott volna. Korábban a GVH többször elmarasztalta tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok megvalósításáért, így többszörös visszaesőnek kellett tekinteni.
2017. október 23. 09:00 | MTI
Október 24-től a mobilszolgáltatóknak ingyenesen kell hálózatfüggetlenné tenniük azokat a készülékeket, amelyeket határozott időtartamú szerződéssel, hűségidővel kedvezményesen adtak el, és a hozzájuk tartozó előfizetői szerződések lejártak - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) a honlapján megjelent közleményben.
2017. október 11. 11:49 | Portfolio
A Vodafone Magyarországnál töltött öt év után Alex Froment-Curtil, jelenlegi vezérigazgató a közel 41 millió előfizetővel rendelkező, a helyi piacot vezető Vodafone Egyiptom vezérigazgatójaként folytatja pályafutását.
2017. október 04. 14:25 | MTI
Az Európai Bizottság úgy határozott szerdán, hogy az októberi kötelezettségszegési eljárási csomag keretében felszólító levelet küld Magyarországnak, amiért az elektronikus közútiáruforgalom-ellenőrző rendszerben (ekáer) megkövetelt feltételekkel megsértette az áfára vonatkozó uniós szabályokat. Az Európai Bizottság levelében felszólította Magyarországot, hogy hangolja össze nemzeti áfaelőírásait az uniós szabályokkal.
2017. szeptember 06. 14:38 | Portfolio
A Telenor a napokban indította el digitális aláírással működő szerződéskötési megoldását, amely során egy tablet vagy pad segítségével papírmentesen lehet szerződni a távközlési céggel. Az új típusú szerződéskötést tegnap volt szerencsénk tesztelni is, sajnos inkább kevesebb, mint több sikerrel.
2017. június 15. 10:13 | Portfolio
2017. június 08. 11:34 | Portfolio
Más iparágakkal ellentétben a telekommunikációban az a piacvezető, aki a legmagasabb árakat kínálja, ugyanakkor ezért magasabb értéket is nyújt. Az árverseny itt nem a piacvezető, hanem a követő versenytársak sajátja - mondta a Magyar Telekom pénzügyi életét és az elmúlt években végbement stratégiaváltását bemutató előadásában Szabó János, a társaság gazdasági vezérigazgató-helyettese a mai Business and Finance Summiton. Hering Tamás, a MET pénzügyi igazgatója a mindennapi pénzügyi döntéseiket meghatározó tényezőket mutatta be.
2017. március 20. 09:30 | Portfolio
Évről évre csökken az internet-előfizetések számának növekedési üteme, olyannyira, hogy tavaly az utolsó negyedévben már az egy számjegyű tartományba süllyedt az éves dinamika. A telítődés ezek alapján nagyjából akkor következik be az országban, ha az előfizetések száma hozzávetőleg a lakosság számával lesz egyenlő.
2017. február 20. 10:25 | Portfolio
Megkezdődhet az 5G és a tanuló gépek forradalma, tovább terjednek a biometrikus biztonsági rendszerek, fél ezer milliárd dolláros lesz az IT-szolgáltatási piac, 1 milliárd dolláros árbevétellel folytatódik a bakelit reneszánsza. Ezzel egy időben megnő a túlterheléses (DDos típusú) kibertámadások volumene, egyben végéhez ér a tabletek aranykora - ez néhány, a Deloitte legfrissebb Technológiai, Média és Telekommunikációs Előrejelzések című kiadványának legfontosabb megállapításai közül.
2016. november 10. 10:16 | MTI
Érezhetően erősödött a verseny a magyarországi távközlési piacon az utóbbi időben, mind a mobil, mind a vezetékes hálózatok esetében - jelentette ki Szabó János, a Telekom gazdasági vezérigazgató-helyettese csütörtökön, a társaság harmadik negyedéves eredményeit értékelő sajtótájékoztatón, Budapesten.
2016. november 02. 11:35 | Portfolio
2016. október 20. 10:35 | Portfolio
2016. augusztus 16. 20:25 | MTI
Az Európai Bizottság szigorúbb szabályokat írna elő a Skype-hoz vagy a WhatsApp-hoz hasonló, internet-alapú telekommunikációs szolgáltatók számára, hogy egyenlő versenyfeltételeket teremtsen a nagy távközlési szolgáltató cégekkel.
2015. október 20. 20:54 | Portfolio
A Deutsche Telekom fontolóra vette holland leányvállalatának, a T-Mobile Netherlandsnak az eladását. A vételár a Reuters szerint csaknem 5 milliárd euró lehet.
2015. október 12. 12:29 | Portfolio
Fontos, hogy a magyarországi digitális gazdaságból hasznot húzó tengerentúli cégek részt vegyenek a közteherviselésben - jelentette ki Orbán Viktor a Nemzetközi Távközlési Egyesület (ITU) budapesti konferenciáján az Origo beszámolója szerint. A miniszterelnök szerint a modern világ gyors változását csak akkor lehet összehangolni a demokratikus rendszerekkel, ha meghallgatjuk az emberek akaratát is, és erre a legjobb megoldás a nemzeti konzultáció. A kormányfő arról is beszélt, hogy Magyarországon fejlődik a leggyorsabban a digitális gazdaság az EU-ban és hogy a magyar GDP 21-22 százalékát teszi ki a digitális gazdaság.
2015. október 12. 09:36 | Fekete Beatrix, Bécs, SAP Telco Day
Nem használják ki a régiós távközlési cégek a big data-ban rejlő nagyszerű lehetőségeket, csak ülnek az értékes adatokon és másnak engedik át az ebből származó bevételeket. Viszont már elkezdődött a folyamat itt is, amit "digitális transzformációnak" nevezünk, aminek köszönhetően a szektor szereplői az egyszerű kommunikációs cégek helyett teljes IT-platformok kínáló szolgáltatókká válnak majd. Ha ők is úgy akarják. Új bevételi források, új üzleti modellek és új megoldások jönnek az Internet of Things világában - mondta el a Portfolio-nak adott interjúban Domen Rakovec, az SAP távközlési fejlesztéseinek vezetője az SAP Telco Day-en.
2015. május 14. 19:05 | MTI
A Hírközlési Érdekegyeztető Tanács (HÉT) és a Magyar Telekom is üdvözli a közműadó kedvezményt előirányzó jövő évi adótörvény-javaslatot.
2015. március 31. 18:26 | MTI, Portfolio
A távközlési szektor különadóinak felülvizsgálatát, a terhek csökkentését szorgalmazza a magyarországi hírközlési szolgáltatókat tömörítő Hírközlési Érdekegyeztető Tanács (HÉT).
Jönnek a készenléti töltőállomások.
Moszkva nem érti, mit akar ezzel elérni az amerikai elnök.
Nem spóroltak a beszédes jelekkel sem.
A bontásokra előirányzott keretösszeg 11,8 milliárd forint.
Megjelent a Portfolio Checklist hétfői adása.
Sok mindent elárulnak a negyedéves adatok.
Egy adathalász támadás áldozata meséli el élete egyik legrosszabb döntését.