Nem jár a fogaskerekű november közepéig
Mától nem jár a fogaskerekű november 16-ig pályakarbantartás miatt, a munkálatok alatt a Svábhegy és a Széchenyi-hegy között pótlóbusszal lehet utazni.
Mától nem jár a fogaskerekű november 16-ig pályakarbantartás miatt, a munkálatok alatt a Svábhegy és a Széchenyi-hegy között pótlóbusszal lehet utazni.
Több volt a rendőr mint a tüntető az olaszországi vasútállomásokon az oltásellenes csoportok által tervezett megmozdulásokon, melyekkel a hosszú távú tömegközlekedésben a kötelező védettségi igazolás bevezetése szemben tiltakoztak szerdán.
Az előzetes egyeztetések miatt néhány órával azután, hogy Karácsony Gergely főpolgármester bejelentette: azt javasolja, hogy szeptembertől ingyen utazhassanak a BKK járatain a 14 éven aluliak, máris kiadott egy közleményt a BKK, amelyben leszögezi, hogy máris felkészült erre az új helyzetre, ha azt a fővárosi közgyűlés szeptember elsején megszavazza. Emiatt a BKK lényegében azt tanácsolja az érintett családoknak, hogy a döntésig ne vegyenek az iskolás gyermekeknek bérletet.
Az új közlekedési intézkedések részleteiről 15 órától számol be a főpolgármester, de közösségi oldalán előre megosztott néhány pontot, többek között a 14 éven aluliak ingyenes közösségi közlekedésének a bevezetését. A mai nap számoltunk be arról is, hogy az atlétikai világbajnokság megrendezéséhez szükséges fővárosi beleegyezést visszavonná Karácsony Gergely, amit azzal indokolt, hogy a kormány nem tartotta a szavát a Diákváros megépítésére vonatkozóan, és ehelyett a Fudan Egyetem fejlesztését helyezi előtérbe.
Az RTL Híradónak nyilatkozó virológus szerint minden olyan térben, ahol sokan tartózkodnak és nem lehet megállapítani a másik immunitási szintjét, célszerű maszkot használni.
Az augusztus 20-i tömegrendezvényeknek kiemelt kockázata van járványügyi szempontból, és reméljük, hogy ez arra fogja sarkallni a kormányt, hogy meghozza azokat a járványügyi szigorító lépéseket, amelyeket a minap javasoltunk - mondta el az RTL Híradó pénteki adásában Kincses Gyula.
Gyorsítják a fővárosi Blaha Lujza tér felújítását, így a tervezettnél korábban véget érhet a forgalmi korlátozás a Nagykörút és a Rákóczi út kereszteződésében - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szombaton az MTI-vel.
Vietnámban is megugrott az új koronavírusos esetek száma, különösen annak legnagyobb városában, így 15 napos vesztegzárat hirdetnek – írja a Guardian.
Támogatási szerződést kötött az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a Budapest Fejlesztési Központ (BFK) és a MÁV-HÉV Zrt. konzorciumával a gödöllői és a csömöri (H8-as és H9-es) HÉV-vonal teljes felújításának, illetve a 2-es metróval való összekötésének tervezésére, előkészítésére, amelyre a kormány 4,6 milliárd forint uniós forrást biztosít.
Járatsűrítéssel készül a ma esti Hollandia-Csehország Európa-bajnoki labdarúgó mérkőzésre a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). A társaság egyúttal arra kéri a szurkolókat, hogy közösségi közlekedéssel, illetve gyalog közelítsék meg a Puskás Arénát és a városligeti szurkolói zónát.
Módosul a 2-es, a 2M és a 24-es villamosok közlekedése szombaton és vasárnap - tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerdán az MTI-t.
A járványügyi korlátozások enyhítésével összhangban már nem kötelező arcmaszk használata a szabadtéren lévő peronokon a MÁV és a MÁV-HÉV állomásain és megállóhelyein, valamint a Volánbusz állomásain és megállóiban - jelentette be a MÁV. Hozzátették: a közösségi közlekedési járműveken, azaz a vonatokon, a héveken és a buszokon, valamint a zárt utasforgalmi helyiségekben továbbra is viselni kell a szájat és orrot eltakaró maszkot.
Helló, Budapest! – ez a felirat volt olvasható annak a Mercedes Benz eCitaro elektromos busznak a kijelzőjén, amelyet ma délután mutattak be az ArrivaBus Kft. Andor utcai telephelyén – írja a BKK a Facebook-oldalán.
Egy-két héten belül megszűnik a koronavírus-krízis miatt bevezetett ingyenes parkolás– értesült a Magyar Nemzet.
Ahogy technológiai fronton egyre több mindenben, úgy az e-buszok terén is a Távol-Kelet diktálja a tempót, nem pedig Észak-Amerika. De időközben Európa, és vele együtt Magyarország is felismerte, hogy milyen kézzelfogható előnyökkel jár a közúti közlekedés megújítása. Jövőre már csak karbonsemleges buszokat lehet üzembe állítani itthon, a járműbeszerzésnél is fontosabb azonban a töltési infrastruktúra kialakítása.
A Budapesti Agglomerációs Vasúti Stratégiában foglaltak szerint a Budapest Fejlesztési Központ elindítja a pesti körvasúti megállók tervezését. Ezek megépítése szükséges ahhoz, hogy a X., XIV., XV., XVI. kerületekben élők is használhassák a vasutat városi közlekedésre, hogy gyors, közvetlen kapcsolathoz jussanak a belváros vagy éppen Óbuda, az északnyugati és a keleti agglomeráció felé. Vitézy Dávid ma Kovács Péterrel, a XVI. kerület polgármesterével és Szatmáry Kristóffal, a térség országgyűlési képviselőjével közösen tartottak sajtótájékoztatót az új XVI. kerületi vasúti megállókról.
Igazodva a járványügyi intézkedésekhez, valamint a megnövekedett utasforgalomhoz május 1-től ismét sűrűbben járnak esténként a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) bizonyos, belvárost érintő járatai, a metrók és a nagykörúti villamosok - közölte a BKK szombaton az MTI-vel.
Az elmúlt héten mi is írtunk róla, hogy a korábbi tervektől eltérően - miszerint új lakásonként minimum 1,5 parkolóhelyet kellett volna építeni - a megjelent új kormányrendelet kimondja, hogy a lakás és üdülő önálló rendeltetési egysége után a helyi építési szabályzatban meghatározott számú személygépkocsi elhelyezését kell biztosítani, de az kötelezően legfeljebb egy személygépkocsi elhelyezését írhatja elő. Vitézy Dávid, a BFK vezérigaztagtója előremutatónak nevezte a döntést.
A Volánbusz járatain szombattól ismét lehet jegyet vásárolni a buszvezetőktől, visszaáll a fedélzeti jegyértékesítés és az első ajtós felszállási rend - közölte a társaság kedden az MTI-vel.
Legrosszabb esetben akár egyes metró- és villamosvonalak is leállhatnak Budapesten, miután a Budapesti Közlekedési Vállalat Zrt. (BKV) sok munkatársa – a tegnapi adatok szerint összesen 624 fő – kapta el a koronavírust vagy kontaktszemélyként kényszerült karanténba – tudta meg a Magyar Nemzet. A legfőbb gond az, hogy bizonyos kulcspozíciókban annyira kevesen dolgoznak, hogy ha valaki kiesik, nem nagyon lehet helyettesíteni.
Eddig hazájában is titok fedte kilétét.
Lesújtó képet festenek az előrejelzések.
Nem volt határozott irány.
Trump szerint Európa nem tud segíteni az iráni-izraeli konfliktusban.
Optimistán nyilatkozott.
Mit várhatunk ebben a konfliktusban?
A brent ára a 100 dollárt is elérheti.
92 milliárd forinttal csökkent a magyar agrárium hitelállománya, ami 10 éve nem látott mértékű csökkenést jelent.