Lekerülnek az uniós szégyenpadról a görögök
A Görögországgal szemben indított túlzottdeficit-eljárás lezárására tett javaslatot szerdán az Európai Bizottság.
A Görögországgal szemben indított túlzottdeficit-eljárás lezárására tett javaslatot szerdán az Európai Bizottság.
Mivel a költségvetés hiányát Horvátország és Portugália GDP-je három százaléka alá tudta szorítani, az Európai Unió Tanácsa pénteken lezárta a két országgal szemben indított túlzottdeficit-eljárást.
Olaszország várhatóan idén sem teljesíti a Stabilitási és Növekedési Paktumban az adósságcsökkentésre vonatkozó feltételeket, ezért ha áprilisig nem tesznek le konkrét intézkedési javaslatokat az asztalra, újra túlzottdeficit-eljárás alá kerülhetnek - derült ki az Európai Bizottság ma közzé tett jelentéséből. Bár ez csak nagyon szélsőséges esetben, és sok idő elteltével járhatna konkrét forrásmegvonással, az így is súlyos politikai válsággal küzdő Olaszországnak ez az utolsó, amire most szüksége van.
A stabilitási és növekedési paktum megsértése ellenére sem függesztik fel az uniós alapokból a Spanyolországnak és Portugáliának szánt források kifizetését 2017-ben - derült ki az Európai Bizottság ma közzétett 2017-es éves növekedési jelentéséből, amellyel kezdetét vette a következő, immár hetedik Európai Szemeszter.
Az Európai Bizottság nem javasolta büntetés kiszabását Spanyolországra és Portugáliára, amiért a két délnyugat-európai ország nem teljesítette hiánycsökkentési kötelezettségeit 2014-ben és 2015-ben - közölte szerdán a brüsszeli testület, amely több időt adna Madridnak és Lisszabonnak a költségvetési kiigazítások teljesítésére.
Mi történik, ha jövőre felfüggesztik az uniós források kifizetését, ha a külföldiek menekülni kezdenek a magyar kötvénypiacról, esetleg recesszióba süllyed egész Európa és felüti a fejét az újabb adósságválság? Ehhez hasonló veszélyek borzolhatják jövőre a nemzetközi és hazai piacokon befektetőket, a Portfolio által megkérdezett elemzők szerint. A szakértők pozitív kockázatként tartják számon Magyarország esetleges felminősítését és egy adórendszeri reformot, melynek keretében a kormány csökkentené a különadókat. "Semmit sem lehet kizárni" alapon.
Igencsak érdekes kommentárt fogalmaztak meg a Morgan Stanley londoni közgazdászai azzal kapcsolatban, hogy Magyarországgal szemben jövőre újraindulhat a túlzottdeficit-eljárás. Megítélésük szerint a döntésnek nincs nagy gyakorlati jelentősége, mert azonnali pénzbüntetéstől nem kell tartania az országnak.
Videóüzenetben reagált az Európai Bizottság szakértőinek szerdán megjelent, Magyarországról szóló részletes elemzésére a Nemzetgazdasági Minisztérium. Tállai András államtitkár szerint nem helyes, hogy a Bizottság júniusi adatok alapján fogalmaz meg olyan üzeneteket, miszerint Magyarország megszegheti az államadósságcsökkentési kritériumot.
Elképzelhető a túlzottdeficit-eljárás újraindítása Magyarországgal szemben, ha a kormány nem tesz további strukturális reformlépéseket - ismétli meg az Európai Bizottság szakértői stábjának szerdán közzétett elemzése a júliusban már megjelent üzenetet, azonban később "puhítja" is a fenyegetést. A 2008-2010-es segítségnyújtási program felügyeletének keretében megjelent dokumentum ugyanis kiemeli, hogy a kormány által júliusban bejelentett kiigazító csomag és az adósságrátára ható egyéb tényezők javítanak a képen. Vagyis az azonnali fenyegetettség veszélye mintha csökkenne, valószínűleg a novemberben megjelenő bizottsági prognózis döntő fontosságú lesz.
Az Európai Bizottság keddi figyelmeztetése a túlzottdeficit-eljárás esetleges újraindításáról első ránézésre rossz hírnek tűnik, azonban valójában pozitív fejlemény - értékelte gyorskommentárjában a brüsszeli véleményt Raffaella Tenconi, a Bank of America Merrill Lynch londoni közgazdásza.
Szó sincs arról, hogy Magyarország ellen túlzottdeficit-eljárás indulna - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter újságíróknak szerdán a Magyar Kézműves Remek díjak átadó ünnepségét megelőzően, Budapesten.
Meglepően explicit üzenetet fogalmazott meg legutóbbi véleményében az Európai Bizottság Magyarország számára. Ezzel lényegében azt mondta ki, hogy nem lesz elegendő a bűvösnek tekinthető 3% alatti költségvetési hiány az államadósság határozott csökkentéséhez, amit viszont az uniós szabályok szigorúan előírnak. Ezért hazánk ismét rákerülhet az uniós szégyenpadra. A kormány a mostani helyzetben több lehetőség közül is választhat.
Túlzottdeficit-eljárás megindítását javasolja Horvátországgal szemben az Európai Bizottság a tagállamok szakminisztereiből álló tanácsnak - közölte kedden a brüsszeli testület. Ezzel párhuzamosan Lengyelország 2015-ig haladékot kapott a 3,0 százalékos GDP-arányos uniós költségvetési deficitcél teljesítésére
Első alkalommal adta ki véleményét 13 euróövezeti tagállam és 3 uniós ország jövő évi költségvetési tervezetéről az Európai Bizottság (a külső pénzügyi mentőprogramban részesülő euróövezeti országok kivételével). A pénteken megjelent dokumentum szerint Luxemburg, Finnország, Olaszország, Málta és Spanyolország esetében áll fenn a kockázata a stabilitási paktum céljának elvétésére. Az is eldőlt, hogy a Bizottság túlzotthiány-eljárás megindítását javasolja a Tanácsnak.
Jövő kedden bemutatandó "őszi" gazdasági prognózisában előreláthatóan nem fogja olyan színben feltüntetni az Európai Bizottság a magyar költségvetési folyamatokat, hogy az rövidtávon bármilyen beavatkozást indokolna és vetítene előre az EU részéről.
Érzékelhető fordulat figyelhető meg a kormány költségvetési politikájában június óta, vagyis amióta megszűnt a túlzottdeficit-eljárás Magyarországgal szemben. Döntéseivel és kilátásba helyezett intézkedéseivel lazításba kezdett. A szűk mozgástér fényében érdekes lesz, hogy a elengedi-e a gyeplőt a kormány a jövő évi költségvetésben. Mindeközben nem feledkezhet meg a kormány az Európai Bizottságról sem, Brüsszel ugyanis novemberben friss véleményt mond hazánk kilátásairól.
Varga Mihály az első félév legjelentősebb gazdaságpolitikai sikerének tartja a Magyarország ellen kilenc éve indított túlzottdeficit-eljárás megszüntetését; a nemzetgazdasági miniszter nem lát okot újabb adóintézkedésekre, tarthatónak tartja az idei és a jövő évi deficitcélt, és úgy látja, ha lehetőség lenne rá a munkahelyvédelmi akcióterv irányelve mentén csökkenhetnének a közterhek. Arról is beszélt a tárcavezető, hogy kormány három héten belül dönthet arról, előre törlesszék-e a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) 2008-ban kapott hitelt. Elárulta: a költségvetés helyzete nem indokolná a reklámadó bevezetését.
A Varga Mihály által javasolt, az államkincstáron kívül minden pénzforgalmi szolgáltatóra vonatkozó, egyszeri befizetési kötelezettség válthatja ki az állam által korábban átvállalt önkormányzati hitelek után tervezett 7 százalékos kezelési díjat, miután erről a nemzetgazdasági tárcának nem sikerült egyezségre jutnia a bankszövetséggel - válaszolta a Nemzetgazdasági Minisztérium az MTI-nek szerdán.
Az Európai Unió pénzügyminiszteri pénteki ülésükön úgy döntöttek, hogy Magyarország ellen is megszűnik a 2004 óta folyó túlzottdeficit-eljárás. Az Ecofin által közzétett hivatalos dokumentum szerint Olaszország, Lettország, Litvánia és Románia is lekerülhet az EU szégyenpadjáról. Varga Mihály Luxemburgban a döntés kapcsán azt közölte, hogy a pozitív döntésben benne van az elmúlt három év munkája. Hangsúlyozta: a kormány azon lesz, hogy az ország a következő hónapokban se csússzon vissza a deficiteljárásba. Orbán Viktor is megszólalt az ügyben, szerinte Magyarország megnyerte ezt a csatát.
Az uniós pénzügyminiszterek pénteken hozzák meg döntésüket a Magyarország ellen folyó túlzottdeficit-eljárás ügyében. Az Ecofin-ülés délelőtt 11 órakor kezdődik a luxemburgi Kirchberg városában, kövesse az eseményeket a Portfolio.hu-n folyamatosan.
Nagy mennyiségű fegyver indult volna útnak Szíriából.
Sokkal többen halnak meg, mint kellene.
Kritikus a helyzet Székelyföld egyik legnépszerűbb turistalátványosságánál.
A fix kamatra vagy a változóra esküsznek a befektetők?
Fellélegezhetnek az állattenyésztők?