vekop

Elindult a mentorok kiválasztása egy országos vállalkozói EU-s programban

Megjelent a beszállítói- és külpiaci mentorok kiválasztására vonatkozó pályázati felhívás az Országos Vállalkozói Mentorprogram keretében - hívja fel a figyelmet közleményében a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) és azt is hangsúlyozza, hogy a két pályázatra július 18-ig lehet jelentkezni.

Elállt az óriási brüsszeli pénzeső, de még százmilliárdok várnak a magyarokra

Az extrém magas tavaly év végi brüsszeli EU-s átutalások után januárban alig kaptak pénzt a magyar hatóságok, de ezzel együtt az itthoni céges pályázók mégis hatalmas lehetőségek előtt állnak idén, hiszen még mindig rengeteg EU-forrás vár elosztásra. A Portfolio vizsgálata szerint ugyanis "hiába" döntöttek már a 7 évre járó keretösszeg 98%-áról, ezek jelentős része "visszahullhat" az elmúlt évek masszív ár- és béremelkedése miatt és így több százmilliárd forintnyi felszabaduló keretet kell majd újra elosztani.

Odacsap a kormány az EU-pályázatok túlárazóinak! (2.)

"Olyan költség elszámolása maradéktalanul nem lehetséges, amelyről bizonyítható, hogy az a piaci árak jellemző szintjét meghaladta" - áll a határozott üzenet abban a tájékoztatóban, amely péntek délután jelent meg a kormány hivatalos uniós pályázati oldalán és két uniós fejlesztési program kapcsán rögzíti, hogy milyen esetekben és hogyan kell egységes szabályok mentén alátámasztani a piaci áraknak való megfelelést.

Megsürgetik az EU-pénzek nyerteseit, nehogy pénzt veszítsen az ország

A Portfolio-hoz eljutott információkkal összhangban a mai Világgazdaság is arról is, hogy a napokban a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) egyes pályázatainak nyertesei olyan levelet kaptak az illetékes hatóságtól, hogy október 7-ig nyújtsák be számla alapú kifizetési kérelmeiket, mert ezzel mérséklik annak veszélyét, hogy az ország EU-s forrásokat veszít.

Átírták a duplán túligényelt Pest megyei K+F-pályázat szabályait

A nem támogatható pályázók szabályrendszerét érdemben átírták a több mint kétszeresen túligényelt közép-magyarországi uniós K+F+I pályázaton, a VEKOP-2.1.1-15 kódszámú felhívásnál - derült ki a hivatalos pályázati oldal friss közleményéből.

Napelemre vagy ablakcserére pályáznál? - Hatalmas lazításról döntöttek!

Napelemre vagy ablakcserére pályáznál? - Hatalmas lazításról döntöttek!

Az eddigi 2 millió forintról 5 millió forintra emelték azt a határt, amely alatt még nem kell a felvett hitelre ingatlanfedezetet bevonni a lakossági energiahatékonysági pályázatnál, sőt most már más ingatlant is elfogadnak fedezetként, mint amelyen a beruházás megvalósul - többek között ezekről a jelentős szabálylazító lépésekről döntött minap az uniós pályázat kiírója. Az is fontos, hogy míg eddig csak 300 ezer forintig engedték, mostantól akár már 1,5 millió forintnyi készpénzes számlát is elfogadnak a beruházás keretében. Az egész ország területén elérhető pályázat vonzerejét számos további, a lakosság számára kedvező módosítás is növeli.

Öt fontos gazdaságfejlesztési EU-pályázat is módosult

Öt gazdaságfejlesztési célú uniós pályázat szabályrendszere is módosult tegnap, illetve ma, amelyekről sorozatosan jelentek meg közlemények a hivatalos uniós pályázati oldalon. Az alábbiakban a főbb változásokat, illetve az ezek átnézéséhez szükséges linkeket foglaljuk össze egy cikkben.

Ötmilliárdos EU-pénzt nyert 45 Pest megyei cég

Versenyképességének javítására és kutatás-fejlesztésre 4,5 milliárd forint támogatást nyert el 15 pest megyei kis- és középvállalkozás, további fél milliárd forintot nyert 30 vállalkozás, versenyképességének javítására, illetve egy pest megyei intézmény bölcsődei fejlesztésre a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program négy pályázata keretében - tájékoztatott Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.

Megmutatjuk, hogy szerezd meg az uniós ingyenpénzt

Most, hogy már márciusban kiírták az összes területfejlesztési és a közép-magyarországi régiónak szóló pályázatot és folyamatosan hirdetik meg a nyerteseket, a projektek megvalósítása kerül fókuszba. Nem mindegy, hogy ez hogyan történik, hiszen a pénzügyi megvalósítás nagyban befolyásolja az uniós pénz megszerzését. Ennek kapcsán vizsgáltuk meg a Pénzügyi Elszámolási Útmutatókat és módosításaikat. Az önkormányzatokat és vállalkozásokat érintő legfontosabb módosítás, hogy 1 milliárd forintot meg nem haladó támogatású projekt esetén is lehet időközi kifizetési igénylést benyújtani. Továbbá rögzíti az útmutató, hogy a mérföldkőhöz kapcsolódó szakmai beszámoló és a kifizetési igénylés benyújtása időben elválhat egymástól. A további részleteket, tudnivalókat és módosításokat cikkünkben foglaltuk össze.

Napelem, szigetelés, ablakcsere - átírták az ingyenhitel szabályait

Napelem, szigetelés, ablakcsere - átírták az ingyenhitel szabályait

Szeptember 1-től a korábbinál is kedvezőbbek lesznek a lakossági energiahatékonysági beruházások finanszírozására meghirdetett, nulla százalékos kamatozású hitelprogram igénylési feltételei - derült ki az Magyar Fejlesztési Bank Zrt. sajtóközleményéből. Könnyítés a természetes személyeknél, hogy a 2 millió forintot elérő, vagy meghaladó kölcsön felvétele esetén az elvárt fedezettség mértékét csökkentették, illetve a korszerűsítés tárgyát képező ingatlan rendeltetésszerű használatát már nem kell fűtési célú energiaszámlákkal igazolni. Szintén kedvező módosítás, hogy a lakástakarék-pénztári megtakarításokat a kölcsön elő- vagy végtörlesztésére is felhasználhatják az ügyfelek. A további módosításokat, kiegészítéseket és pontosításokat alábbi cikkünkben foglaljuk össze.

Leállították két energetikai pályázat beadását

Átmenetileg szüneteltetésre kerül a beadási lehetőség és módosul két épületenergetikai fejlesztést támogató pályázat - derül ki a hivatalos pályázati oldalon tegnap megjelent közleményekből. A szünetelés nincs összefüggésben a keretek fogyásával.

Pest megyei óvodák és bölcsődék is örülhetnek az EU-s pénznek

Közel 4,5 milliárd forintot nyert el 19 pest megyei intézmény bölcsődei és óvodai férőhelyek bővítésére a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) keretében - jelentette be Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára a héten. Az 1400 óvodai férőhely fejlesztése, továbbá 530 bölcsődei, és 200 óvodai férőhely létrehozása a kisgyermekes szülők munkába állásának lehetőségét javítja.

Közel 4 milliárdnyi EU-s pénznek örülhetnek a pesti cégek

Összesen 96 pest megyei mikro-, kis- és középvállalkozás nyert el versenyképességének erősítésére, beruházások végrehajtására 1,1 milliárd forintot, valamint 11 ipari park fejlesztésére kaptak 2,8 milliárd forintot pest megyei önkormányzati szervezetek a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Programban - közölte Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásért felelős államtitkára. A nyertesek beruházásainak teljes értéke meghaladja az 5,9 milliárd forintot.

Közel félmilliárdos EU-pénzt nyertek el pesti cégek

Közel félmilliárd forintot nyert el versenyképességének erősítésére 24 pest megyei mikro-, kis- és középvállalkozás (kkv) a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Programban - közölte Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.

Nyáron is ömölhet rád az uniós pénzeső

Nyáron is ömölhet rád az uniós pénzeső

Júniusban sem maradnak pályázat nélkül a vállalkozások, hiszen a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program és a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program keretében 28 felhívás nyílik meg 180 milliárdos keretösszeggel. A cégek 22 milliárdot költhetnek munkahelyi képzések támogatására, mely keretében fejleszthetik a munkavállalóik készségeit és kompetenciáit. Emellett 33 milliárdot adnak a gyors növekedésű vállalkozások fejlesztésére, illetve 16 milliárddal támogatják a fiatalok vállalkozóvá válását. Továbbá egy 30 milliárdos hitelprogrammal pedig a foglalkoztatást ösztönzik.

Közel 2 milliárdból fejlesztik Pest megye kerékpárútjait

Pest Megye Közgyűlése és a Nemzetgazdasági Minisztérium döntése alapján 9 településen összesen 30 km hosszú kerékpárutat építenek 1,65 milliárd forintért a megyében a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Programból - tudhatjuk meg a Pest Megyei Önkormányzati Hivatal tájékoztatásából.

Varga nagyon berágott, kirúgta a botrányos uniós pályázat felelősét

Miután a minap Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter már pedzegette, hogy lehet személyi következménye a sajtóban megjelent, botrányos lebonyolítású, fiatalok vállalkozását célzó uniós pályázatnak, ma meg is született a döntés: kirúgta a miniszter a lebonyolításban közreműködő szervezet vezetőjét.

Hatalmas kerékpáros fejlesztések kezdődhetnek Budapesten

A főváros területének 21 százalékát érinti az az infrastruktúra-fejlesztési terv, amelyben Európai uniós forrásból tennék könnyebben járhatóvá és biztonságosabbá a budapesti kerékpárutakat. A fejlesztésre a Magyar Kerékpárosklub a kerékpárosok véleményének megkérdezése után érdemi javaslatokat tett - írja az Index.

Elindult az uniós pénzosztás a napelemre, ablakcserére

Elindult az uniós pénzosztás a napelemre, ablakcserére

Mától nyújthatóak be a családi házak és társasházak energetikai korszerűsítésére szánt 115 milliárdos keretű nulla százalékos hitelprogramok kérelmei, melyekből közel 24 ezer lakóépület korszerűsítése valósulhat meg országszerte. A családi házak esetében maximum 10 millió, a társasházaknál lakásonként maximum 7 millió forintnyi hitel igényelhető, akár húsz éves futamidővel. Egy külső piaci szakértő becslései segítségével kiszámoltuk, hogy egy családi ház korszerűsítése 6-9 millió forint, míg egy társasházé 60-78 millió forint között mozog, így nem véletlen, hogy a pályázati kiírás hasonló összeghatárokat tartalmaz.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nagy esemény jön a bitcoinnál, most érdemes kriptóba befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.