Május elsején és előtte változik a MÁV-Volán-csoporthoz tartozó járatok közlekedési rendje - közölte a Mávinform csütörtök reggel a vasúttársaság honlapján. A Mávinform kitért arra is, hogy a pápalátogatás kapcsán pénteken 12 órától az utasok a másnapi rendezvényekre szóló belépő felmutatásával, április 29-én és 30-án regisztráció és menetjegy nélkül díjmentesen utazhatnak az emberek Budapestre a rendezvényekre, illetve haza.
Lázár János építési és közlekedési miniszter, és a vármegyebérlet kitalálói, Bói Lóránd közlekedésstratégiáért felelős helyettes államtitkár és Hegyi Zsolt a MÁV-Start Zrt. vezérigazgató-helyettese beszélgetett a Facebookon az új bérletekről.
Hamarosan elérhetővé válnak az új vármegye- és országbérletek, az új konstrukciókat Orbán Viktor jelentette be az évértékelőjén, és már akkor heves kritikát kaptak szakmai szervezetektől, közlekedési szakemberektől, akik politikai termékről, a közlekedési szakma kudarcáról, Horn Gyula-i utánérzésről beszéltek, miközben a hivatalos kommunikáció korszakalkotó változásról szólt, Lázár János pedig az utóbbi harminc év egyik legjobb közlekedési döntésének nevezte a bérletek bevezetését. Bói Lóránddal, az Építési és Közlekedési Minisztérium közlekedésstratégiáért felelős helyettes államtitkárával beszéltünk, ő és kollégája, Hegyi Zsolt találta ki az új termékeket. A helyettes államtitkárt szembesítettük az új bérletekkel kapcsolatos legfőbb kritikákkal, de arról is kérdeztük, hogy mennyiben másolták a német és az osztrák példát, mekkora sikerre számítanak a bérleteladásokban, milyen hatásokkal számolnak, és hogy időben el tud-e indulni a két új termék.
2023. április 1-jétől módosul a Volánbusz üzletszabályzata. Az utazási igazolvány, kedvezményes vagy díjtalan utazásra jogosító okmány nélkül, illetve érvénytelen jeggyel, bérlettel utazók által a helyszínen fizetendő pótdíj mértéke emelkedik - adta hírül a cég.
Változik a vonatok, a buszok és a HÉV-szerelvények közlekedési rendje a MÁV-Volán csoport járatainál március 15-én, az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc évfordulóján - tudatta a Mávinform hétfőn az MTI-vel.
Sok településen nem hoz érdemi javulást a májustól bevezetendő megyei és országbérlet, ugyanis nem lesz elég MÁV meg Volán-járat, amelyen használni lehetne - írja a Népszava.
A MÁV folyamatosan frissülő cikkében tisztázza a május elsejétől induló vármegye- és országbérletekkel kapcsolatos kérdéseket. Mára már világos, hogy a diákok 90%-os kedvezménye érvényes-e az új bérletekre, illetve mely járatokra lehet érvényes, és melyekre nem az új lehetőség.
A technológia fejlődésének köszönhetően az elektromos buszok munkába állítása a közösségi közlekedésben napjainkban már nem csupán a tervezőasztalokra megálmodott mérnöki hóbort, 2023-ban ez már maga a beteljesedett valóság.
Pilot jelleggel elsőként a Budapest–Baja vonalon közlekedő egyes járatok fedélzetén lesz lehetőség bankkártyás jegy- és bérletvásárlásra a Volánbusznál. A közlekedési társaság 2023. január 30-tól február 26-ig 10 autóbuszon vizsgálja a kártyás fizetést lehetővé tevő fedélzeti eszközöket - olvasható a társaság közleményében.
Kedvezményes, 2023 forintos vasúti jegyet vezet be a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program kiemelt eseményeire a MÁV Zrt. - közölte a társaság kommunikációs igazgatósága hétfőn az MTI-vel. Jelezték: a kedvezményes EKF-jegy elsőként a szombati megnyitóra lesz érvényes.
Megállapodás született a Volánbusz és a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ) között az egységes üzemanyag-normarendszer megvalósításáról és a munkába járás szabályozásáról - közölte a Volánbusz.
A decemberi havi és második félhavi helyközi bérletek január 9-ig érvényesek a MÁV-Volán-csoport helyközi vonat és busz járatain – közölte a vasúttársaság vasárnap. Azokon a településeken, ahol a Volánbusz helyi közszolgáltatási szerződés alapján közlekedteti buszait, szintén meghosszabbított ideig utazhatunk a decemberi helyi bérletekkel.
December 11-én lép hatályba a MÁV-Volán-csoport új, 2022/2023-as vasúti és autóbusz-menetrendje. A vasútvonalak csaknem harmadát érintik a menetrendi vagy a tarifális fejlesztések.
A Kravtex-Kühne Csoport októberben megkezdte száz új autóbusz átadását a Volánbusznak, ezek beszerzési értéke nettó 6,5 milliárd forint - mondta a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) közlekedésért felelős államtitkára szerdán Győrben, az első járművek átadásán.
A mai napon tartották a SZAKSZ (Szolidáritás Autóbusz-Közlekedés Szakszervezet) által kezdeményezett sztrájk előtti hétnapos egyeztetés első tárgyalását, ahol a szakszervezet október 25-én, jövő kedden 14 és 16 óra között "figyelmeztető sztrájkot jelentett be - derül ki az egyesület bejegyzéséből.