védelem

Macron: Európa többé nem függhet az amerikai fegyverektől

Itt az idő, hogy Európa kezébe vegye a saját sorsát és megszüntesse az amerikai fegyverektől való függést – mondta Emmanuel Macron, Franciaország elnöke a balti államokban tett látogatása során a Politico beszámolója szerint.

Erősítené a védelmi szövetséget Japán és Amerika

Erősítené a védelmi szövetséget Japán és Amerika

A két ország védelmi szövetségének megerősítését ígérték Japán és az Egyesült Államok védelmi, illetve külügyminiszterei pénteken Tokióban, és megemlékeztek a kétoldalú biztonsági megállapodás megkötésének 60. évfordulójáról.

Ütős csúcshelikopterekkel erősít a Honvédség - íme néhány izgalmas kép

Hamarosan elkezdik az első H145M többcélú katonai helikopterek leszállítását Magyarországnak, egészen 2021 végéig folyamatosan érkeznek majd az új gépek. Az első pilóták már részt is vettek az átképzésen, a német forgószárnyasok szerintük igazi minőségi váltást jelentnek a Honvédségnek. Magyarország egyébként a H145M-ek legnagyobb megrendelője. Az Airbus Helicopters donauwörthi üzemében jártunk, ahol első kézből tekinthettük meg a Honvédség legújabb helikoptereit.

Félelmetesen keveset költ Magyarország a hadseregére

Félelmetesen keveset költ Magyarország a hadseregére

2016-ban összesen 200 milliárd eurót költöttek az EU tagállamai katonai kiadásokra, ez az unió GDP-jének alig 1,3%-a - derül ki az Eurostat legfrissebb adataiból. Magyarország a lista végén kullog: tavaly előtt alig 807 millió eurót, a GDP-nk 0,7%-át költöttük hadicélú kiadásokra.

Bejelentenéd a visszaélést, de félsz, hogy kirúgnak? - Téged is megvéd Brüsszel

A visszaélést bejelentő személyek elősegíthetik az uniós joggal való visszaélések felderítését, kivizsgálását és szankcionálását, de sokan félnek attól, hogy elbocsátják őket, romlik a hírnevük, vagy az egészségük, ezért az Európai Bizottság ma egy olyan jogszabályra tett javaslatot, ami unió-szerte megvédené a bejelentőket a megfélemlítéssel vagy a megtorlással szemben.

Kiszivárgott, hogy mit lépne Németország vészhelyzet esetén

Németországban a szövetségi kormány 21 év után frissítette a lakosság vészhelyzeti védelméről szóló tervet. A kabinet szerdai ülésén elfogadandó koncepció elsősorban arról szól, hogy miként kell válság esetén fenntartani az állami intézmények és a kormány működőképességét, és gondoskodni a lakosság élelem-, áram-, gáz- és vízellátásáról.

Titkos védelmi tervet készít az EU

Összehangoltabb saját védelmi struktúra kialakítását tervezi az Európai Unió, de a terveket titkolja az EU-tagságról június 23-ára kiírt brit népszavazásig, nehogy kisiklassa a bennmaradást pártolók, köztük David Cameron miniszterelnök kampányát - írta diplomáciai forrásokra hivatkozva a pénteki The Times.

Csökkennek a NATO országok védelmi kiadásai

Az előző évhez képest 2015-ben összességében csökkennek a NATO-tagországok védelmi kiadásai - közölte hétfőn brüsszeli sajtótájékoztatóján Jens Stoltenberg NATO-főtitkár.

A lengyelek keresztbe tesznek a védelmi projektünknek?

Közel járnak a lengyelek ahhoz, hogy kivonják magukat a közép-európai szövetségeseikkel közös védelmi projekt megvalósításából - írta vasárnap a Financial Times. A visszakozás nagy csapást jelente az együttműködési erőfeszítés számára, különösen az ilyen időkben, amikor a biztonsággal kapcsolatos félelmek amúgy is felerősödtek a régióban.

Megtörhetetlen védelem - Páncélozott BMW X5

Több évtized biztonsági tapasztalatát sűrítette vadonatúj védelmi modelljébe a BMW: a harmadik generációs X5 világpremierjével párhuzamosan bemutatott BMW Concept X5 Security Plus erős és megtörhetetlen, miközben gyakorlatilag ugyanolyan menettulajdonságokkal rendelkezik, mint páncél nélküli változata. A frankfurti autószalonon bemutatott és az év végén már gyártásba kerülő modell kategóriájának egyetlen olyan képviselője, amely a VR6 védelmi szint követelményeinek is eleget tesz, így akár robbanószerkezetek ellen is védelmet nyújt.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Hatalmas piacba nyúl bele a kormány – Fájni fog ez a betegeknek?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.