Az Egyesült Államok félmillió majomhimlő elleni oltást rendelt
Az Egyesült Államok további 500 ezer, majomhimlő elleni védőoltást rendelt idei szállítással - jelentette pénteken kormányzati forrásokra hivatkozva a Politico című amerikai lap.
Az Egyesült Államok további 500 ezer, majomhimlő elleni védőoltást rendelt idei szállítással - jelentette pénteken kormányzati forrásokra hivatkozva a Politico című amerikai lap.
A WHO-nak már több mint 1000 majomhimlős esetet jelentettek, mióta a korábban Afrikában honos betegség a fekete kontinensen kívül is megjelent – írja a Reuters.
Hivatalos adatok szerint összesen hétszáznyolcvanan fertőződtek meg majomhimlővel 27 olyan országban, ahol a vírus nem számít honosnak - közölte az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vasárnap, megjegyezve, hogy az esetek mérsékelt globális kockázatot jelentenek.
Az Egészségügyi Világszervezet kétségbe vonta Észak-Korea állításait a koronavírus-járvány elleni küzdelemben elért eredményeiről, mondván, hogy a független adatok hiányában úgy véli, a helyzet nem javul, hanem egyre romlik.
Huszonegy megerősített majomhimlős fertőzést észleltek az év eleje óta Nigériában, egy páciens hunyt el - közölte a nigériai tisztiorvosi szolgálat. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint nem valószínű, hogy a majomhimlő megbetegedések világjárvánnyá szélesednek.
Nehéz választásnak nem volt mondható, de újabb 5 évre megválasztották Tedros Adhanom Ghebreyesust a WHO főigazgatójának.
A Moderna preklinikai vizsgálatokban teszteli a majomhimlő elleni potenciális vakcinákat, mivel a betegség egyre jobban terjed az Egyesült Államokban és Európában – számol be a hírről a Reuters.
Nincs bizonyíték arra, hogy a majomhimlővírus mutálódott volna - jelentette ki hétfőn Rosamund Lewis, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) himlőfertőzésekben illetékes titkárságának vezetője.
Az Egészségügyi Világszervezet közgyűlésén a jelenlévő szakértők tisztáztak pár fontos kérdést a nyugat-afrikai eredetű és jelenleg Európában is terjedő majomhimlővel kapcsolatban.
Afrikai tudósok, akik számos afrikai majomhimlő-járványt figyeltek meg, értetlenül állnak a betegség közelmúltbeli európai és észak-amerikai terjedése előtt.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) pénteken rendkívüli ülést tervez azok után, hogy a majomhimlő-esetek európai száma átlépte a 100-at. Közben a német szakértők a legnagyobb európai járványkitörésnek nevezték a mostani esetet.
Szerdára virradóan 232 ezer új koronavírus-fertőzöttet jelentettek Észak-Koreában, ezzel a fertőzöttek száma meghaladja az 1,7 milliót. A betegségbe az elmúlt 24 órában hatan haltak bele az országban, ezzel a vírus halálos áldozatainak száma 62-re nőtt - jelentette a helyi állami média a járvány kezeléséért felelős központra hivatkozva.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által felállított vizsgálótestület szerint a világ nincs jobban felkészülve egy új járványra, mint a koronavírus megjelenésekor, a gazdasági károk azonban súlyosabbak lehetnek – írja a Reuters.
Veszélybe került az ukrajnai egészségügyi ellátás az Oroszország indította háború miatt - figyelmeztetett kedden Hans Kluge, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai részlegének vezetője Kijevben tartott sajtótájékoztatóján.
Kim Dzsongun észak-koreai vezető nagyon nyugtalanítónak nevezte szombaton az országban hivatalosan csak nemrég kitört, de robbanásszerűen terjedő koronavírus-járványt, és hadba szólított mindenkit a legyőzésére.
Kína jelenlegi Covid-stratégiája fenntarthatatlan, tekintettel mindarra, amit a koronavírusról tudunk - jelentette ki keddi genfi sajtótájékoztatóján Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) becslése szerint a koronavírus-járvány halálos áldozatainak tényleges száma megközelíti a 15 milliót - derül ki a csütörtökön Genfben kiadott friss WHO-jelentésből.
A koronavírus elleni gyógyszerek árának csökkentésére sürgette a gyógyszergyártó cégeket Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója szerdán Genfben tartott sajtókonferenciáján.
Egyre több országban jelentkezik az ismeretlen eredetű májbetegség a gyerekeknél, az egészségügyi szakértők most azt vizsgálják, van-e ennek bármilyen köze a koronavírushoz – írja a Financial Times.
Afrikában idén márciusig a tavalyi év azonos időszakához képest 400 százalékkal nőtt a kanyarós megbetegedések száma, miután sok régióban elakadtak az oltási kampányok - jelentette be csütörtökön az Egészségügyi Világszervezet (WHO) afrikai irodája.
Máris lépnek a befektetők.
Nem kívánják folytatni a harcokat "a szükségesnél tovább".
Bejelentést tett az iszlám fegyveres csoport.
Videóban üzent a miniszterelnök.
Az Iszlám Állam vállalat magára a támadást.
Mit várhatunk ebben a konfliktusban?
A brent ára a 100 dollárt is elérheti.
92 milliárd forinttal csökkent a magyar agrárium hitelállománya, ami 10 éve nem látott mértékű csökkenést jelent.