1200 forint osztalékot fizet a Zwack
Péntek reggel közzétette a Zwack a közgyűlési meghívóját, melyből kiderül, hogy a menedzsment 1200 forintos osztalékfizetést javasol részvényenként.
Péntek reggel közzétette a Zwack a közgyűlési meghívóját, melyből kiderül, hogy a menedzsment 1200 forintos osztalékfizetést javasol részvényenként.
Csütörtökön piaczárás után jelentett a Zwack. A társaság tevékenységét a népegészségügyi termékadó év eleji bevezetése miatt a tavalyi negyedik negyedévre előrehozott vásárlások jelentősen befolyásolták. Az emiatt gyengébb negyedév ellenére a cég hozta a menedzsment által korábban prognosztizálta nyereséget, sőt lényegesen túl is teljesítette azt. Bár a tavalyival azonos osztalékra idén nem kell számítani, a korábbi évekhez hasonló osztalék esetén, a részvények az év eleji rali ellenére is több százalékos osztalékhozamot kínálnának.
Csütörtökön piaczárás után jelentett a Zwack, mely jelentős emelkedésről számolt be a főbb eredménysorokon, sőt rekord profitot jelentett. A kiugró negyedév nagyrészt ugyanakkor az év elejétől bevezetett népegészségügyi termékadó miatt előrehozott rendeléseknek köszönhető, igaz a javuló eredményességben a tényleges fogyasztás bővülése is szerepet játszott. Az előrehozott rendeléseknek azonban megvan az ára, a következő negyedévekben a szokásostól elmaradhatnak az értékesítések. A társaság az adóváltozás hatása miatt ismét elérhetőnek tartja az eredeti célokat.
Vegyes számokat tett közzé a Zwack a tegnap publikált negyedéves gyorsjelentésében az előző év azonos időszakához képest. Bár a bevételek valamelyest csökkentek, az üzemi eredmény és az EBITDA is emelkedett. Részben a visszaeső pénzügyi eredmény miatt azonban az adózott eredmény jelentősen csökkent. Sőt a társaság menedzsmentje egyszeri tételek miatt mintegy 200 millió forintos kockázatot lát a korábbi profit prognózisában. A társaság a harmadik negyedévben fizette ki a tavalyi, szokatlanul magas osztalékot, így a készpénzállomány mintegy 10 éve nem látott alacsony szintre esett.
Fontosabb pontok
-Csökkenő árbevétel ellenére növekvő üzemi eredmény és EBITDA
-Az adózott eredmény ugyanakkor jelentősen esett
-A menedzsment kockázatokat lát az idei profitcél teljesíthetőségében
-A készpénzállomány mintegy 10 éves mélypontra esett az osztalékfizetést követően
A piacok zárását követően jelentette be a Zwack, hogy a társaság január 1-től 14 alkalmazottjától válik meg.
Közzétette a Zwack a negyedéves gyorsjelentését, melyben a vállalat növekvő nettó árbevételről és üzemi eredményről számolt be, bázishatás miatt az adózott eredmény ugyanakkor csökkent. A társaság közgyűlése 2500 forintos osztalékfizetésről döntött, melynek hatása a harmadik negyedévet érinti. Az osztalékfizetést követően a Zwack egy részvényre jutó készpénzállománya mintegy 500 forintra eshet.
Közzétette a Zwack az osztalékfizetés menetrendjét, a vállalat a részvényenkénti 2500 forintos osztalékot július 24-étől kezdi kifizetni.
Ma délelőtt tartotta a Zwack az éves rendes közgyűlését, melyen a részvényesek elfogadták a 2013-2014-es beszámolót és a folyó évre vonatkozó terveket, továbbá jóváhagyták a menedzsment részvényenkénti mintegy 2500 forintos osztalékjavaslatát.
Kedden tette közzé a Zwack a pénzügyi évének utolsó negyedéves gyorsjelentését, melyben a vállalat emelkedő árbevétel mellett javuló üzemi eredményről, EBITDA-ról és adózott eredményről számolt be. A javuló eredményességgel párhuzamosan a társaság készpénzállománya is rekord szintre emelkedett, ráadásul a menedzsment részvényenként 2500 forintos osztalékfizetésre tett javaslatot, mely az általunk figyelt időszak alatt szintén rekordot jelent.
Szerdán tette közzé a Zwack a negyedéves gyorsjelentését, melyben a vállalat a továbbra is nehéz iparági környezetben csökkenő árbevételről és emelkedő üzemi eredményről adott számot. A társaság az éves adózott eredményterv több mint 140 százalékát teljesítette már, ennek ellenére a menedzsment a rendszerint gyenge utolsó negyedév miatt nem javított korábbi prognózisán. A vállalat készpénzállománya továbbra is jelentős, így a tavalyi osztalék idén is kifizethető lehet.
A keddi piaczárást követően tette közzé a Zwack a negyedéves gyorsjelentését, melyben az emelkedő árbevételnek köszönhetően az előző év azonos időszakához képest jelentősen emelkedő adózott eredményről számolt be. Ráadásul a csökkenő készlet- és vevőállománynak köszönhetően az osztalékfizetés szempontjából fontos készpénzállomány is igen kedvezően alakult.
A Budapesti Értéktőzsde hivatalosan közzétette, hogy 2013. november 4-i hatállyal a Zwack részvényeit a korábbi Prémium kategóriából a Standard kategóriába sorolják át. Az egyes kategóriákat minden évben kétszer vizsgálják felül, és mivel a társaság részvényei két egymást követő időszakban sem feleltek meg a Prémium kategória kritériumainak, elkerülhetetlen volt az átsorolás.
Továbbra is igen nehéz környezetben operál a Zwack, mely a második negyedévben a fontosabb eredménysorok túlnyomó többségén csökkenésről számolt be az előző év hasonló időszakához képest. Bár a negyedév gyengén sikerült a vállalat számára, a Zwack továbbra is igen jelentős készpénzállománnyal rendelkezik, és a menedzsment által júniusban kitűzött, óvatos terv is elérhetőnek tűnik.
Tegnap tette közzé a Zwack az éves jelentését, melyben közzétették a folyó pénzügyi év adózott eredményre vonatkozó prognózisát. A társaság menedzsmentje idén hasonlóan a tavalyi prognózishoz, 1,3 milliárd forintra számít.
Közzétette a tegnapi piaczárást követően a Zwack a június 27-én 10:00 órai kezdettel tartott éves rendes közgyűlési előterjesztéseket, melyekből többek között kiderül, hogy az osztalék kifizetésére szeptember 2-ától kerül sor.
Közzétette a Zwack a 2013. június 27-én 10:00 órai kezdettel tartandó közgyűlési meghívóját, melyen többek között szavaznak a menedzsment által javasolt osztalékról.
Az iparágra továbbra is jellemző kedvezőtlen folyamatok ellenére a Zwack a fontosabb eredménysorokon jobban teljesített a szezonálisan általában gyenge utolsó pénzügyi negyedévben, mint egy évvel korábban, igaz, az árbevétel elmaradt az előző év hasonló időszaki adatától. Szintén pozitívan értékelendő, hogy az adózott eredmény kedvezőbben alakult a menedzsment által prognosztizáltnál. A menedzsment a most lezárt üzleti év után 775 forintos osztalékkifizetést javasol, mely az utolsó záróárral kalkulálva 6 százalékos osztalékhozamot jelent.
-A bevételek estek a szeszesitalpiacon a továbbra is kedvezőtlen iparági folyamatok miatt
-A bruttó fedezeti hányad bázishoz képest 6 százalékponttal emelkedett a negyedév során
-A szigorú költséggazdálkodás miatt a társaság az üzemi soron az előző évinél kisebb veszteséget produkált, így az adózott eredmény sor is jobb lett a bázisnál
-A menedzsment prognózisát szintén felülteljesítette a társaság
-775 forintos osztalék kifizetésére tett javaslatot a menedzsment, mely az utolsó záróárral számolva mintegy 6 százalékos osztalékhozamot jelent
Jelentenie kell az Air Indiának.
Még egyetlen akadály van.
Cikkünk folyamatosan frissül a háború eseményeivel.
Szóba került a közel-keleti konfliktus is.
Egyre feljebb az amerikai indexek.
Eljött a kicsik ideje.
Évről évre újabb meglepetések érik a gazdákat a földeken, egyre kisebb a mozgástér.
Fontos következtetéseket vonhatunk le Trump és Musk csörtéjéből.