állam

Ma újra törlesztünk az IMF-nek - Túl vagyunk a hitelcsomag felén

A május eleji bő 620 millió euró után ma mintegy 310 millió eurónyi (91,5 milliárd forintnyi) újabb törlesztést hajt végre a magyar állam a Nemzetközi Valutaalap (IMF) felé, amely kötelezettség a 2008-2009-ben felvett nemzetközi hitelcsomagból ered. A héten egyébként a Magyar Nemzeti Bank is fizetett már vissza egy 182 millió eurónyi (53,6 milliárd forintnyi) hitelrészletet.

Beszáll a magyar állam Demján és Töröcskei bankjába (2.)

A takarékszövetkezeti szektor 100 milliárd forintból tervezett és ma bejelentett átalakítása mellett két kisebb, hazai tulajdonú bankban vásárol kisebbségi részesedést az állam. 2,585 milliárd forinttal beszáll az elektronikus bankolás területén erősödő Gránit Bankba, és 3 milliárddal a hitelszövetkezetek felfuttatását tervező Széchenyi Bankba - értesült az Index. Ezzel mindkét bank 49 százaléka az államé lesz. A Gránit középbanki babérokra tör, és valamikor 2015-2017 között tőzsdére is menne.

Vasúti áruszállításba vásárolna be a magyar állam

Közel fél éves szünet után ismét elindultak az egyeztetések a magyar állam, a MÁV és a Rail Cargo Hungaria osztrák tulajdonosai között, a cél, hogy akár 25%-os részesedést szerezzenek a magyarok a 2006-ban privatizált cégben. Az utóbbi években több pletyka is szárnyra kelt, egyelőre azt lehet tudni, hogy a magyar fél erősen érdeklődik a részesedésszerzésért, a Magyar Hírlap szerint a vasúti árufuvarozó társaságban kisebbségi részesedést szerezhet az állam.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Az egész világ egyetlen vadászgépről beszél: azt mondják, a legmodernebb európai gépeket győzte le a J-10C
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.