üzlethelyiség

Óriási a bizonytalanság Szlovákiában a jegybankelnök szerint

2020. június 10. 21:25 | Inforádió

Óriási a bizonytalanság Szlovákiában a jegybankelnök szerint

Segítséget nyújt a szlovák állam azoknak a vállalkozóknak, akiknek be kellett zárniuk az üzletüket vagy a szolgáltatásukat a járvány miatt. A támogatások kifizetésére 200 millió eurót szánnak. A szlovák jegybank legfrissebb előrejelzése szerint kétszámjegyű lesz idén a gazdasági visszaesés az országban - derül ki az InfoRádió tudósításából.

Bezárniuk nem kell, de vásárlót nem fogadhatnak – Így is kell a kereskedőknek bérleti díjat fizetniük?

2020. március 30. 14:57 | Portfolio

Bezárniuk nem kell, de vásárlót nem fogadhatnak – Így is kell a kereskedőknek bérleti díjat fizetniük?

A koronavírus járvány terjedésének megállítása érdekében hozott rendelkezések komoly kihívás elé állítják a nem napi fogyasztási cikkeket értékesítő üzleteket - például a ruhaboltokat. Bár 15 óráig nyitva tarthatnak, a kijárási korlátozás értelmében lényegében tiltott a látogatásuk. Felmerül tehát a kérdés, hogy ilyen helyzetben is kötelesek-e bérleti díjat fizetni? A Taylor Wessing Budapest ügyvédi iroda szakértői ennek jártak utána.

Nagyon betett a koronavírus a bérlőknek az egész régióban

2020. március 25. 09:05 | Portfolio

Nagyon betett a koronavírus a bérlőknek az egész régióban

Az eltelt két hónap alatt tovább nőtt a terhe a térségünkben kereskedelmi ingatlant bérlő cégeknek, mert mindenhol 10 százalékot romlott a helyi fizetőeszköz az euróhoz képest. Márpedig a bérleti díjakat mindenütt euróban kell kifizetni – derül ki a Colliers International összefoglalójából.

Több száz üzletet érint a Thomas Cook botrány

2019. szeptember 24. 09:50 | Portfolio

Több száz üzletet érint a Thomas Cook botrány

A világ legrégebbi utazási irodájának bezárása ingatlanpiaci vonatkozásban is nagy visszalépésnek számít, a cég ugyanis több száz üzlethelyiséggel rendelkezett csak az Egyesült Királyság területén. A csődeljárással együtt most ezek is bezárásra kerültek, ezen túl pedig több tízezer dolgozó vált munkanélkülivé - szerepel a Retail Gazette cikkében.

2019. augusztus 30. 09:54 | Portfolio

Elképesztő számok a belvárosban: ennyibe kerülnek ma az üzlethelyiségek

A bérleti díjak emelkedése jellemezte a hazai kiskereskedelmi piacot, melynek során a prémium kategóriában (high street) 70-150 euró között mozog a havi, négyzetméterenkénti bérleti díj - derül ki a Cushman & Wakefield elemzéséből, ami a ma jellemző hozamokat is bemutatja. A bevásárlóközpontok méret szerinti eloszlását pedig a JLL felmérése vizsgálta.

2019. augusztus 15. 12:10 | Portfolio

Kiadná az üresen álló üzleteit a pesti kerület

Budapesten több ezer lehet azoknak az üzlethelyiségeknek a száma, amelyek jelenleg üresen állnak, ez pedig nagy bevételkiesést okozhat az önkormányzatoknak, társasházaknak vagy magántulajdonosoknak. Emellett a lakókörnyezet is rendezetlenebbnek tűnik, amikor egy utcában számtalan üresen álló, lepusztult üzlethelyiség sorakozik. Vélhetően a bevételek fenntartása érdekében listázta a XIII. Kerületi Közszolgáltató Zrt. is a tulajdonában álló, jelenleg kiadó ingatlanokat.

2019. június 12. 06:06 | Mester Nándor

A magyar plázák elhallgatott titkai - Milliárdokat szakítanak az okostükörrel és az influenszerekkel

A hazai bevásárlóközpontok kihívásairól szóló sorozatunk előző részeiben az étkeztetési forradalomról, majd a vásárlások pszichológiai motivációiról írtunk. Ebben a részben pedig megnézzük, mit tehet, és mit tesz egy bérlő annak érdekében, hogy megismerje vásárlóit, növelje forgalmát és javítsa bérleti feltételeit.

2018. március 06. 14:33 | Portfolio

Használt ruhát kínálnak több budapesti plázában

A plázákról általában a drágább termékeket árusító üzlethelyiségek juthatnak először eszünkbe, a válság azonban itt is hozott változásokat, amelyek a mai napig velünk vannak. Ilyen például az, hogy több hazai bevásárlóközpontban megjelentek a használt ruhát árusító boltok. A témáról a használt ruhák piacának egyik legnagyobb hazai képviselőjével, Háda Györggyel készített interjút a wmn.hu.

2017. augusztus 20. 12:40 | Portfolio

Fillérekért adják az egyik legolcsóbb pesti ingatlant!

Míg a lakáspiacon nézelődve előbb-utóbb mindenki szembesül az aktuálisan magas árakkal és bérleti díjakkal, addig az ingatlanpiac más szegmenseiben már nehezebb otthonosan mozogni. Befektetői szemmel azonban a lakáskiadás mellett érdemes más területekre is odafigyelni, mert elképzelhető, hogy a lakáskiadásnál magasabb hozamok is elérhetőek például egy megfelelő helyen lévő üzlethelyiség kiadásával.

  • 1
  • 2
Részletes keresés