
Gyengül a dollár
Érezhető fordulat bontakozott ki az euró-dollár piacán a hétfői kereskedésben. A dollár ugyanis gyengülésnek indult délután óta és már az 1,1420-as szint felett jár, múlt héthez képest 0,3%-os gyengülésben van.

Pluszban az amerikai tőzsdék, de az Apple-t bántják
Kismértékű gyengüléssel kezdték a hétfői napot a fő nyugat-európai tőzsdék, miközben a BÉT-en a pünkösdhétfő miatt kereskedési szünnap van. A befektetők elsősorban a Londonban zajló amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalásokra figyelnek ma, amennyiben sikerül áttörést elérni, akkor az pozitív hatással lehet.

Jól teljesített a forint
Az európai részvénypiacokon nem volt jó a hangulat, a tengerentúlon viszont vették a piacokat. Ebben a környezetben tudott erősödni a szűk forgalomban a forint.
Az euróval szemben 2 havi csúcsára ért, ugyanis a 401,20-as szint alatt is járt a kurzus.

Már csak 1 nap és érkezik a legújabb befektetői klubunk Jelentkezés ! Jelentkezés !
Az egyik leginkább forrongó iparágra fókuszálunk június 10-ére tervezett online befektetői klubunkon, amely a Signature PRO előfizetőink számára ingyenes.
Befektetői szempontból rendkívül értékes információkkal szolgál az esemény. A résztvevők megismerhetik, mely vállalatok profitálhatnak leginkább az autóipar átalakulásából, segítve ezzel a tudatos befektetési döntések meghozatalát. Az előadók rávilágítanak azokra a tényezőkre is, amelyek a legnagyobb kockázatot jelenthetik a magyar gazdaság növekedésére nézve.
- Móró Tamás, vezető stratéga, Concorde Értékpapír
- Nagy Viktor, vezető elemző, Portfolio Csoport
- Túry Gábor, tudományos munkatárs, HUN REN Világgazdasági Intézet
Jelentkezés ide kattintva!
Látványos a forint ereje a dollárral szemben
A hétfői illikvid kereskedésben (bankközi piacok zárva vannak a pünkösdi ünnepnap miatt) a dollárral szemben még látványosabb a forint ereje.
Az USD/HUF árfolyama a 351-es szintete is megközelítette, napon belül 2,5 egységet menetelt a forint.

A dollár ellenében tavaly augusztus óta nem volt ennyire erős a forint.

A 401-es szint közeledik
A délutáni órákban is volt még erő a forintban, az euróval szembeni árfolyama megközelítette a 401,20-as szintet.

Ez azt is jelenti, hogy a hazai fizetőeszköz több mint 3 hónapos csúcsán van.

402 alatt az EURHUF
Nem mozgatta meg értemben a forintot az amerikai tőzsdék nyitása. Az euróval szemben továbbra is a 402-es szint alatt áll a magyar fizetőeszköz.

Erős ma a forint
Miközben a hazai részvénypiacon pünkösd miatt nincs kereskedés, a forint piaca most is mozog, közel 2 egységet erősödött ma a forint az euróval és a dollárral szemben is, 401,80-on illetve 352,20 körül állnak a jegyzések.

Át is ment a 402-n a forint
Már 402 alatt jár az euró jegyzése, amire május 19-e, vagyis majdnem egy hónapja nem volt példa. Akkor 401,46-ig kapaszkodott a magyar deviza, ha azt át tudná most vinni, akkor közel kéthónapos csúcsra törhetne.

A sáv alját teszteli a forint
Nem csillapodik a forint erősödése, már 402 közelében jár az euró jegyzése, amivel a többször említett 402-404-es sáv alsó szélét teszteli a forint. A mostani árfolyam 0,3%-kal alacsonyabb a péntek estinél. Nagy kérdés, hogy a mai piaci mozgás az alacsony likviditás oka vagy tartósan erősödő hullámra ülhet a forint.

Esik tovább a dollár
Az euró-dollár közben 1,1434-ig emelkedett, ami 0,3%-os dollárgyengülést jelent a múlt hét végéhez képest.

Kapaszkodik tovább a forint
Délelőttre 402,58-ig erősödött a forint, ez már 0,2%-kal alacsonyabb a péntek esti jegyzésnél. A dollárért most 352,1 forintot kell fizetni.

Szép csendben erősödni tud a forint a hosszú hétvégén?
Hétfő reggel 402,87 körül járt a forint az euróval szemben, ez minimális 0,15%-os erősödést jelentett a magyar deviza szempontjából péntek estéhez képest. Ugyanakkor
a hetek óta látható 402-404-es szűk sávból továbbra sem tud kitörni a forint,
ehhez sokkal erősebb impulzusra lenne szükség. Péntek este a Fitch Ratings nem változtatott Magyarország adósbesorolásán és annak kilátásán, ennek is szólhat a hétfő reggeli kis forinterősödés.

Valószínűleg nagyobb hatásuk van a nemzetközi devizapiaci folyamatoknak, a dollár ismét gyengül az euróval szemben, ami támogathatja a feltörekvő piaci devizákat, így a forintot is. Az euró-dollár jegyzés hétfő reggel 1,1428-nál jár, ami 0,3%-kal magasabb a péntekinél, így a dollár-forint jegyzés 352,5 környékére süllyedt.

Említettük, hogy a feltörekvő piaci devizák számára jó hír az amerikai deviza gyengélkedése, a régióban a lengyel zloty 0,15%-os erősödésben van, a cseh korona árfolyama pedig alig változott.
Ma az ukrajnai front hírei mellett érdemes lesz figyelni a Londonban zajló amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalásokra, illetve a Los Angeles-i eseményekre, hiszen a zavargások is aggaszthatják a befektetőket, ami megjelenhet a dollár árfolyamában.
Címlapkép forrása: Shutterstock
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez- online előadás kezdő kereskedőknek
Amit a tőzsdéről mindeknek tudnia kell.
Megnövekedett sugárzást mértek Iránban, teljes a káosz a perzsa államban - Híreink a közel-keleti konfliktusról kedden
Cikkünk folyamatosan frissül az iráni-izraeli konfliktus legfontosabb híreivel.
Trump erős fenyegetést küldött Iránnak
Állítása szerint ellenőrzésük alá vonták az iráni légteret.
Orbán Viktor a devizahitelesek ügyéről: "Az út járható"
De a kormány nem tervezi a törvények módosítását.
Donald Trump szavai miatt aggódnak a befektetők, lefordulás a tőzsdéken
A közel-keleti konfliktusra figyel a piac.
Meglepő bejelentés: Szlovákia semlegességéről álmodik a miniszterelnök
A pártok kiakadtak a szomszédban.
Zöldenergia cégeknek: építs saját naperőművet és energiatárolót pályázati pénzből
A 2025. júniusában meghirdetett új pályázat célja nem más, mint felpörgetni a vállalkozások saját energiatároló és megújulóenergia-termelő kapacitásainak kiépítését.
"Fotózza le és küldje be!" - Ne, inkább ne tegye!
Nagy felháborodást váltott ki a Metropol c. ingyenes lap felhívása, amely arra buzdította olvasóit, hogy a \"Fotózza le és küldje be!\" rovathoz készítsenek és küldjenek a lapnak lehetőség
Euróbevezetés: A nemzeti intézményrendszer arbitrázsa
A saját, biztos deviza és a pénzkínálat feletti függetlenség elvétele kordában tudja tartani a demagóg politikát, de az ország szuverenitásának csorbítása jelentős politikai kockázat. Bul
Komplex bér-, munkaügyi és HR audit
A munkajogi megfelelés, a pontos és precíz bérszámfejtés, valamint a megfelelő adminisztráció nemcsak a jogszabályoknak való megfelelés miatt kulcsfontosságú, hanem azért is, mert a munkaüg
Legyünk optimisták!
A túlzottan drámai világképről címmel friss posztom olvasható a nagyszerű individualista blogon. Röviden: a világ jobb hely, mint azt gondoljuk. Köszönöm Seres Lászlónak a közlést.
Terjed az e-autózás, csak bírjuk energiával
Kétkedők ide vagy oda: az e-autózás térhódítása töretlen. Ugyan Európában stagnált tavaly az értékesítési számuk, de Kínában már közel minden második eladott autó elektromos volt....
Régen minden hosszabb volt
\"Ne untass, irány a refrén!\" - szól a Roxette Greatest Hits albumának címe. Hiszen az a rész üt igazán, amit együtt tudunk, összeborulva óbégatni. A...
The post Régen minden hosszabb volt ap
Követett részvények - 2025. június
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a hetes chartokat nézem, 4-5 gyertya születik egy hónap alatt, ennyit már érdemes újra kiért

Új korszak az innovációban – 2025-től tanúsítható az ISO 56001 szabvány szerinti működés (x)

- Furcsaság az izraeli támadás kapcsán: mégis hova tűntek az iráni vadászgépek?
- Özönlenek a külföldiek Magyarországra, kiderült, honnan jönnek
- Veszélyes időjárási jelenség csap le Magyarországra: hőkupola alakul ki hazánk felett
- Egyetlen dolgon áll vagy bukik Irán túlélése, éppen emiatt bombázza őket Izrael
- Napokon belül kirobbanhat a háború, amitől mindenki tartott – Egyre több az aggasztó jel
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Számolj háromig és start!
Ne maradj le számlanyitási akciónkról! Webináriumunkon megmutatjuk, hogyan indítsd el első befektetésed, milyen új funkciók érhetők el kereskedési platformjainkon, milyen bónuszokat érdemes kihasználni, és hogyan vághatsz bele magabiztosan a tőzsdei kereskedésbe – akár már holnap.
Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
Fontos fejlemények az öt napja tartó iráni-izraeli háborúról.
Csökkenhetnek a gyógyszerárak, de mi lesz a patikákkal?
Szalóki Katalinnal, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének igazgatójával beszélgettünk.
Csúcsközelben a tőzsdék - Mit tegyünk most?
A válasz nem az, amit elsőre gondolnánk!
Kiadó raktárak és logisztikai központok
A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen